Ugrás a fő tartalomra

Egyetemi Tőzsdefórum

Az Egyetemi Tőzsdefórum egy a tőzsdével foglalkozó diákszervezet a Budapesti Corvinus Egyetemen. Közös célunk, hogy a tagjaink nemzetközi szinten is versenyképes tudásra tehessenek szert befektetési és gazdasági témákban. Előadásaink és kurzusaink fókuszában mindig tőzsdei, makrogazdasági és monetáris politikai témák állnak. A diákszervezet 2017-es alapítása óta már a magyar befektetési szakemberek legjavát vendégei közt tudta és számos pénzügyi vállalattal dolgozott már együtt.

Elérhetőségeink

Tevékenységeink

Az Egyetemi Tőzsdefórum befektetési és makrogazdasági témakörében szervez előadásokat az iparból érkező legkiválóbb szakemberek bevonásával. Előadásaink során valós idejű gazdasági témák és problémák elemzésével foglalkozunk. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egyik legsikeresebb befektetője Zsiday Viktor már több alkalommal is megtisztelt bennünket gazdasági előadásával.

Jelentkezési információk

Olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik nagyon érdeklődnek a befektetések, monetáris politika és makrogazdaság iránt. Szervezetünkben a hangsúly a szakmaiságon van, így a magas motiváltság és elhivatottság nálunk elvárás.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 13:20:15