kit_kerdezz (pending translation)

 

 

 

 

 

 

Subject field breakdown is essential for bibliometric evaluations– this can be done if we know the subject classification of publications, authors, and institutions.

We ask authors to verify and set the HAS Speciality table in their MTMT profile.

The ORCID identifier can be used to uniquely identify the author regardless of country, so that it identifies the author on any interface. This identifier can also be entered on the author’s profile in MTMT.

If you do not have an ORCID iD yet, you can register for it on the ORCID website and then select the ORCID connect button in your MTMT profile (Edit own data). If you have previously registered and added your ORCID iD to MTMT, but have not validated it yet, you will see the ORCID validation button in your profile.

This figure displays the procedure. Click on it for a full-size view. For more information, please contact oktkut@uni-corvinus.hu.

„Hozományvadászok, kalandorok kíméljenek.” – avagy hol (volt) a nagy szerelem 1926-ban?

(Ízelítő a 100 évvel ezelőtt élt emberek életéből)

Az Egyetemi Könyvtár 100 éves könyvek című kiállítása az 1926-ban megjelent köteteken keresztül idézi fel az egy évszázaddal ezelőtti Magyarország oktatási, szellemi és kulturális világát. Idén több újítással és kiegészítéssel is készültünk. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a hétköznapi élet apró részleteire. Ennek része az egykor megjelent apróhirdetések is, amelyek első pillantásra talán jelentéktelennek tűnnek, valójában azonban izgalmas társadalomtörténeti források. A házassági hirdetések különösen sokat mesélnek arról, hogy milyen elvárásokkal, reményekkel és lehetőségekkel kerestek társat az emberek száz évvel ezelőtt. Bár a nyelvezet és a társadalmi normák sokat változtak azóta, meglepően sok ismerős motívummal találkozhatunk bennük. Ez a rövid tanulmány, illetve a könyvtár közösségi felületeire kikerülő apró részletek a hirdetésekből, jobban színesítik és remélhetőleg meghozzák a kedvet a kiállításhoz.

Az első fontos pont, hogy csak az 1926-os házassági hirdetéseket néztem meg, hiszen ez a mi aktuális évünk, amire a kiállítás is koncentrál. Tehát nem reprezentatív kutatásról van szó, nem azt szeretnénk bizonyítani, hogy pontosan ilyenek voltak a korabeli emberek, hanem megmutatni, milyen képet rajzolnak ki magukról azok, akik 1926-ban újságban kerestek szerelmet, házastársat.

Ma társkereső oldalakról, randiappokról vagy egyszerűen társkeresésről beszélünk. Száz évvel ezelőtt azonban konkrétabb volt a társkeresés célja (nyíltan a házasság) és ennek megfelelően a szóhasználat is. Az első kereséseim során én is a „társkeresés” kifejezést használtam, ám hamar kiderült, hogy 1926-ban az újságokban ilyen rovatot hiába kerestem. A korabeli lapokban „házassági hirdetések” jelentek meg. Ez a megnevezés önmagában is sokat elárul a korszak szemléletéről: a hirdetések nem egy ismerkedési lehetőséget, hanem egy konkrét életcélt, a házasságot szolgálták.

Persze a hirdetések olvasása közben hamar rájön az ember, hogy a száz év ellenére sok tényező ismerős. A hirdetők igyekeznek a legjobb oldalukat megmutatni, kiemelik előnyös tulajdonságaikat, megfogalmazzák elvárásaikat, és remélik, hogy valahol akad valaki, aki éppen azt keresi, amit ők tudnak nyújtani, vagy találnak olyan valakit, aki teljesen megváltoztatja az addigi életüket.

Általános vélemény, hogy ma nehezebb ismerkedni, mint régen. Szinte közhelyszerűen hallani, régen hamarább állapodtak meg az emberek, egyszerűen eldöntötték kivel fogják leélni az életüket és utána ezen már kevésbé változtattak, azaz jóval kevesebben váltak el. Ez egyrészről így van, másrészről hamis képet dédelgetünk, ami téves következtetésekhez vezethet. Elsőnek is jóval magasabb volt halálozások száma (már csak a háborúk miatt is), hamarább vesztették el a házastársukat az emberek, akik így „kényszerből” házasodtak újra, ami jóval elfogadottabb volt. A fejletlen közlekedés, távközlés és infrastruktúra hiánya miatt természetesebb volt, hogy a közvetlen környezetéből választ valaki társat és később sem találkozott senkivel, aki gyökeresen felrúgta volna vagy megkérdőjelezte volna ezt a választást. Azonban már ekkor is voltak olyanok, akik nem feltétlen akartak a szűk környezetükben párt találni maguknak, mert sokszor nem érezték a „felhozatalt” megfelelőnek.

Szintén egy elég elfogadott állaspont, hogy a vagyoni közösség miatt voltak tartósabbak (ha nem is boldogok) a házasságok. Ebben is van igazság, majd ahogy látni fogjuk, sokan kerestek vagyoni helyzet alapján társat. Teljesen nyíltan leírták a jövedelmüket, hogy mit tudnak nyújtani, vagy éppen fordítva, hogy mennyi jövedelemre lenne szükségük. Tehát nem árultak zsákbamacskát, a szerelmet félresöpörve igazi materialistaként vállalták az igényeiket. Ez pedig kétségkívül vonzó tulajdonság lehetett (és egzisztenciális biztonságot nyújthatott) és sokan tényleg így házasodtak, s úgy tűnik a pénz elég összetartó erőnek bizonyult. Azonban leegyszerűsítő lenne így tekinteni minden házasságra. Sokakat nem érdekelt a pénz, vagy úgy gondolták, a pénz nem elég egy boldog kapcsolathoz és a tartós házassághoz. Ahhoz szerelem kell, különben el lehet mondani, hogy huszonéves házasok vagyunk, de ha az üres és parttalan nem sokat ér.

A tévedések sorába sorolható az a megállítás is, miszerint csak fiatalok akarnak szerelemből társat, és harminc éves kor után az ember mindenképpen állapodjon meg. Szerencsére egyre több embernél látjuk, hogy a szerelem akár később, a negyvenes, ötvenes éveikben találja meg az embert. Akár még intenzívebben, mint fiatalkorban, ami olyan életkedvet, tettvágyat adhat, hogy életük legtartalmasabb időszaka köszönthet be. De valójában ez sem csak a mai kor sajátja. Már 1926-ban is kerestek 40-50 évesen szerelemből társat.

A hirdetésekből az is jól látszik, hogy mit tartottak fontosnak magukról elmondani az emberek. Belátható, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. Pár sorban össze kell foglalni a legfontosabb jellemzőket magadról, ugyanakkor meg kell tudni fogalmazni, hogy kit keres az ember pontosan, milyen igényei vannak, ki lehet számára a tökéletes társ.

A férfiak meglehetősen gyakran kezdik azzal, hogy mekkora birtokuk van, mennyi készpénzzel rendelkeznek, milyen foglalkozást űznek vagy milyen biztos egzisztenciát tudnak nyújtani. 1926-ban a földbirtok, az üzlet vagy a biztos megélhetés számított a legjobb ajánlólevélnek.

A női hirdetések talán még nagyobb meglepetést okoznak. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy száz évvel ezelőtt a nők inkább passzívan várták a kérőket, a házassági hirdetések azonban egészen más képet mutatnak. Többen maguk ragadnak tollat, és bár néha érződik némi mentegetőzés a sorok között, valójában határozottan megfogalmazzák, mit szeretnének.

Az egyik hirdető például bevallja, hogy sokáig gondolkodott, mielőtt erre a szokatlan lépésre szánta el magát, majd egy olyan mondattal folytatja, ami ma is megállná a helyét: „…a nősülendő urakat még csinos, vagyonos és szép leányoknak is gyertyával kell keresni.” Mintha csak a mai „hová tűntek a rendes férfiak?” kérdés egyik korabeli változatát olvasnánk.

A saját kezdeményezés mellett a korban is működtek hivatalos házasságközvetítő irodák, amik segítették a szerelemre éhező, tévelygő lelkeket. Az egyik legnépszerűbb Nagy Jenő irodája volt, aki igencsak tapasztaltnak volt mondható. Ma valószínűleg valamilyen párkapcsolati tanácsadó Youtube műsorokba hívnák be. „Tizenkilencedik éve közvetít házasságokat Nagy Jenő. Rákóczi-ut ötvenhét/b (Cégnélküli levelezés.)”

Ennyi bevezető után jöjjön néhány hirdetés mindezek alátámasztására. Ez szükségszerűen egy szűk, bizonyos szempontból személyes válogatás, ha valakit érdekelnek további hirdetések, ajánlom az Arcanum adatbázisát böngészni.

Vallás, felekezet:

A száz évvel ezelőtti hirdetésekben sokszor az első mondatok között jelenik meg a vallási hovatartozás kérdése. Református gazdálkodó, keresztény földbirtokos, ortodox vallásos leány vagy éppen izraelita fiatalember – a felekezeti hovatartozás a bemutatkozás természetes része volt.

A vallás feltüntetése nem puszta formalitásnak tűnik: jól érzékelhető, hogy a házasságkötésnél fontos szempont volt az azonos felekezet, vagy legalábbis ezt a hirdetők lényeges információnak tartották közölni.

„Vasúti vendéglős vagyok, harminchároméves, keresztény özvegyember, gyermektelen. Kitűnően jövedelmező vasúti vendéglőmön kívül harminchárom holdas mintaszerűen vezetett saját gazdaságomon szépen berendezett lakásom, mindenem megvan. Csak szerető feleség hiányzik. Családi élethez hozzászoktam, újból megnősülnék. Gyermekem nincs, bár szeretnék.”[1]

„Egyszerű gazdálkodóemberek egyetlen gyermeke vagyok, húszéves, keresztény, házias leánynak tartanak. Szüleimnek vagyona három milliárdot meghalad. Férjhez mennék tisztességes keresztény fiatalemberhez. Megfelelő hozománnyal rendelkezem, esetleg jövendőbelim benősülhet családunkba. Egyszerű gondolkodású szüleimnek sohasem szabad megtudnia, hogy apróhirdetés utján ismerkedtünk!”[2]

„Férjhez menne jó családból zeneértő, művelt, vagyonnal rendelkező úrilány 50—60 év körüli kifogástalan, vagyonos izraelita úriemberhez. Komoly ajánlatokat „Jófeleség” jeligére a kiadóba.”[3]

„Feltűnően szép izraelita húgomat berendezett lakással és készpénzhozománnyal férjhez adnám harminc körüli urifiúhoz. Levelek „Erkölcsös” jeligére kiadóba.”[4]

Házasság a vagyonért és az egzisztenciális stabilitásért:

„32 éves intelligens, finomlelkű kereskedő fiatalember megismerkedne házasság céljából némi hozománnyal rendelkező leánnyal vagy asszonnyal. Benősülés, esetleg állásba juttatás is lehetséges. Leveleket „Üzletem van” jeligére kiadóhivatalba.”[5]

„40 éves, okleveles gazdász, volt katonatiszt, szakmájában elsőrendű szakember, benősülne gazdaságba vagy feleségül venne olyan csinos fiatal leányt vagy özvegyet, akinek annyi hozománya van, hogy egy 500—600 holdas birtokot tudna bérelni. Pénz biztosítva. Levelet „Elsőrendű szakember” jeligére kérek a Magyarság kiadóhivatalába.”[6]

„Egyedülálló idősebb intelligens úriember, jó családból, volt banküzlettulajdonos, 50—60 millióval keres házasságcéljából Budapesten vagy vidékén oly urinőt, kinek sajátüzlete van, hol tőkéjével aktívan közreműködne. Érdeklődést „Boldog otthon” jeligére a kiadó továbbít.”[7]

„30 éves, komoly fiatalember, kereskedő, benősülne üzletbe, gazdaságba. Csak komoly leányok írjanak. Levélben többet.”[8]

„39 éves özvegy, Pest környékén saját házzal, 36 millió készpénzzel, kétmillió havi jövedelemmel férjhez menne biztos jövedelemű úriemberhez. Jelige: „Jobb család”.[9]

„Ki akarok vándorolni! Az én sorsom olyan rettenetes, olyan tűrhetetlen, hogy elhatároztam a kivándorlást Afrikába. Azért oda, mert ott legalább beengednek s azt az Információt kaptam, hogy még legkönnyebb boldogulni. Harmincéves vagyok, erős, egészséges, a technika minden ágában járatos vagyok, valószínű tehát, hogy becsülettel meg fogom állani a helyemet. Minthogy azonban szerecsen nőt nem akarok feleségül venni ezt a kérdést már itthon elintézném s feleségül venném azt a csinos leányt vagy gyermektelen özvegyet, akinek annyi pénze van, hogy Középafrikába való utazás költségeit (Zanzibária) viselni tudja. Az ügy nagyon sürgős, mert minél hamarabb szeretnék indulni. Levelet „Zanzibár 50109“ jeligére.”[10]

Kilépés a saját, szűk környezetből:

„A vidéki élet szűk korlátai miatt ezúton óhajt két barátnő, intelligens úrileányok, komoly vidéki, harmincas kereskedővel házasság céljából ismeretséget kötni. „Alföldi 24-26” jelige alatt.”[11]

„Egyetlen kislányomat férjhez szeretném adni. Vidéken lakunk, ahol nemigen van hozzávaló, intelligens ember. Leányom érettségizett. 19 éves, magas, kissé vörösesszékes azt hiszem — nem csak az anyai szemüvegen keresztül nézve —, bájos. Hozománya, teljes stafirungja van.”[12]

„Két 33 éves úr, mindkettő komoly, jó megjelenésű, egyik pénzügyi titkár, másik ügyvéd, mindkettő vidéki kis városban, társaság hiányában, házasságkötés céljából ez útján keresi megfelelő hölgyek ismeretségét. Egyiknél özvegy vagy elvált, gyermektelen nő előnyben. Anyagiak nem teljesen mellékesek. Lehetőleg fényképpel ellátott válaszokat „Mai kor 17497 jeligére kérjük küldeni.”[13]

Házasság szerelemből:

„Palermói születésű, délolasz temperamentumú, fekete szemű, hullámos hajú, mély lelki életet élő 23 éves urileány ideális gondolkozású, nagyműveltségű, romantikus lelkű élettársra vágyik. Budapesten nevelkedtem. Gazdagság, fény, rang hidegen hagy. Őszinte bizalommal megírt leveleket „Entente cordiale 50211” jeligére várok a kiadóba.”[14]

„Édes, kedves hölgyeim! Úgy meguntam már az élet tövises utait egyedül járni, hogy szívemben egyre erősebben dörömböl a vágy: találj már te is valakit! Nem vagyok irigy természetű, de irigylem azokat, akik egymásra találtak, mert ne lehetne nekem is ilyen szerencsém? Bemutatom magamat: nyugdíjas állással bíró, negyvenéves, fiatalos külsejű tisztviselő vagyok, aki nem is reflektál hozományra, csak egy kis segítségre a berendezkedés körül. De azt megkívánom, hogy a jövendőbelim tessék nekem. Csinos legyen, jó legyen, házias legyen, ez a fő. Ha fényképet kapok tisztességesen visszaküldöm. Jeligém: „Ad astra 50.116“.[15]

„Telnek, múlnak a napok, mindjobban érzem, hogy múlik az idő rohamosan felettem és én még nem is éltem, nem is ismerem az életet. Reggeltől estig a munka köt le, egyhangú, sablonos, de belőle élek. A mai kornak szegény, befogott kis munkásnője vagyok, de álmaim nekem is vannak. Vágyok ki a napsugaras életbe, várok valakit, aki kézen fogjon s elvezessen a boldogság felé. Várom, mint Csipkerózsika a királyfiát. Jeligém. „De jó volna élni.”[16]

„Sokszor olyan kevés hiányzik ahhoz, hogy az ember boldog legyen, vagy jól érezze magát. Például szomjas s nem adna egy világért egy pohárhideg vizet, körülötte tengerek vannak, még sem tudja enyhíteni szomját. Igy vagyok én is, keresek egy férfit, akit tiszta szivemből tudnék szeretni. Körülöttem „tenger” férfi van s egy sem az, akire én várok. Magas barna, 19 éves úrilány vagyok. Igaz, hogy talán más útján is kereshetném a „férfit”, de így érdekesebb egy tiszta forrásból meríteni a hiányzó „Pohár víz”-et.” [17]

„Nem jó egyedül lenni, ezt éreztem Európában szerte barangolva, látva Paris forró éjszakáit, a nagy fürdőhelyek mondaine életét. Szép, fiatal, fekete, temperamentumos lány vagyok, meguntam a flörtöt, komoly szerelemre vágyom, amit az én világom nem ismer. Ezért fordulok a hirdetéshez, hátha megérti valaki, mit szeretnék és . . . Leveleket „Örök tűz 50177” jeligére a kiadóba.”

Későbbi társkeresés:

„45 éves, friss, lakással, nyugdíjjal rendelkező özvegyasszony férjet keres úri gondolkodású és nemesen érző 50 körüli ír személyében.”[18]

„55 éves özvegyasszony, kis lakással és nyugdíjjal rendelkezik, úgy érzi, boldoggá tudna még tenni hozzáillő öreg urat. Választ kér „A mi nyarunk 50.180” jeligére.”[19]

„56 éves keresztény földbirtokos vagyok, teljesen független, fess, egészséges. Családi élethez hozzászoktam, szerető feleség nélkül nem élet az élet. Vagyonom gondnélküli megélhetést biztosít, anyagi érdek kizárva! Negyven évnél fiatalabb hölgy nem kap választ, tehát csak hozzám illő korú hölgy levelét kérem „Napsugaras ősz” jeligével kiadóba.”[20]

„61 éves öreg úr nőül venne nálánál sokkal fiatalabb szép leányt. Vagyonos, világjárt ember vagyok. Kik nem hiszik, hogy kissé elkéstem, írjanak „Tölgy 50127” jeligére.”[21]

Az apróhirdetések népszerűek voltak, végül az Internet elterjedése lehetővé tette az azonnali, fényképes ismerkedést, kiváltva ezzel a nyomtatott sajtótermékeket és a jeligés leveleket. A társkeresésben a szórakoztatóipar is felfedezte a lehetőséget, népszerűek lettek a társkereső műsorok.

Napjainkban kevésbé jellemző, hogy az édesanya ad fel hirdetést a lánya részére, míg régebben a szülők gyakran egyengették a gyerekeik magánéletét is, vigyázva ezzel is a család becsületére, vagyonára. Sok családban a termőföld, az otthoni gazdaság, haszonállatok jelentették a megélhetést, a bevételt, és kellett, aki ért hozzá, valamint utódok, gyerekek, akik segítenek a munkákban. Ahogy a hirdetésekben látszik, van, akinek ez jelenti a biztonságot, ugyanakkor vannak, akik másfajta, nagyvilági életre vágynak.

Bizonyára sokan csak kíváncsiságból is elolvasták a hirdetéseket. Nem tudni, hogy a szövegeket maguk a hirdetést feladók fogalmazták így, vagy segítettek nekik a hirdetést felvevők. A mai felgyorsult világban érdekes belegondolni, hogy a hirdetés megjelenése után mennyi idő kellett leveleket fogalmazni, írni, postázni, válaszolni, amit időnként a korabeli képeslapok hátoldalán is látni. Jó lenne tudni, hogy a társkeresők mekkora arányban találtak így párt maguknak és vajon megtalálták-e számításaikat.

[1] Magyarság, 1926. október 19, VII. évfolyam, 237.

[2] uo.

[3] Egyenlőség, 1926. június 12., 45 évfolyam, 24.

[4] Magyarság, 1926. augusztus 8., VII. évfolyam, 178.

[5] uo.

[6] Magyarság, 1926. szeptember 18., VII. évfolyam, 211.

[7] Egyenlőség, 1926. február 20., 45. évfolyam, 8.

[8] Magyarság, 1926. szeptember 18., VII. évfolyam, 211.

[9] Egyenlőség, 1926. február 20., 45. évfolyam, 8.

[10] Magyarság, 1926. július 31., VII. évfolyam. 171.

[11] Egyenlőség, 1926. június 12., 45 évfolyam, 24.

[12] Magyarság, 1926. augusztus 8., VII. évfolyam, 178.

[13]Magyarság, 1926. június 22., VII évfolyam, 138. 

[14] Magyarság, 1926. október VII. évfolyam, 237.

[15] Magyarság, 1926. augusztus VII. évfolyam, 174.

[16] uo.

[17] Magyarság, 1926. november 14. VII. évfolyam, 259.

[18] Magyarság, 1926. szeptember 18., VII. évfolyam, 211.

[19] Magyarság, 1926. szeptember 19., VII. évfolyam, 212.

[20] Magyarság, 1926. augusztus 8., VII. évfolyam, 178.

[21] uo.