Ugrás a fő tartalomra

Corvinus PhD​

Legyen a tudás a karriered​

Köszöntő

A Corvinus Doktori Iskolák (CDI) a Budapesti Corvinus Egyetem négy doktori iskolájának munkáját összehangoló szervezet. A Corvinus Szenátusa által 2017–ben alapított Corvinus Doktori Iskolák elsődleges feladata a doktori (PhD) képzés egységes adminisztrációjának működtetése, a minőségbiztosítási folyamatok nyomon követése, a képzés fejlesztését szolgáló innovációk koordinálása, a doktori iskolák közötti szinergiák kihasználásának elősegítése. A Corvinus Doktori Iskolák szoros kapcsolatban áll az Egyetemi Doktori Tanáccsal (EDT) és az Egyetemi Doktori Irodával (EDI), alapvetően ezen három szervezet szimbiózisa határozza meg a Corvinuson zajló doktori képzés eredményességét. A CDI munkatársai nap mint nap azért dolgoznak, hogy a doktori képzésben résztvevő hallgatók minél nagyobb arányban jussanak el a PhD fokozat megszerzéséig, továbbá versenyképes tudásukkal a hazai és a nemzetközi tudományos élet sikeres szereplőivé váljanak.

Doktori Iskolák

Jelentkezés

A jelentkezési folyamat során javasolt böngészők: Google Crome, Firefox

Általános felvételi követelmények

  • Egyetemi, illetve azzal egyenértékű akkreditált mesterképzésben (MA vagy MSc) megszerzett oklevél. (Részidős MBA diplomát nem fogadunk el.)
  • Legalább B2 szintű angol nyelvtudás szükséges a képzés elvégzéséhez. A nyelvtudás igazolására szolgáló nyelvvizsgák másolatait, ha vannak, kérjük feltölteni a jelentkezési oldalon. (Angol nyelven végzett BA vagy MA diploma egyenértékű a nyelvvizsgával.)
  • Akkor is jelentkezhetsz, ha nem rendelkezel előtanulmányokkal az adott tudományágban (de egyébként teljesíted az összes felvételi követelményt). Azzal a feltétellel kezdheted meg a képzést, ha PhD-tanulmányaid első félévében felveszed a kijelölt felzárkóztató tantárgyakat és vizsgát teszel belőlük.
  • Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik OTDK díjat nyertek. Szintén előnyt jelent az igazolható kutatói képesség (OTD, tudományos publikációk).
  • A 2024/2025-es tanévben végző jelentkezőknek legkésőbb 2025. szeptember 1-én kell bemutatniuk diplomájukat. A felvétel mindaddig feltételes, amíg a hallgató be nem mutatja oklevelét.

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok 

  •  Szakmai, tudományos önéletrajz. 
  • Az előírt iskolai végzettséget igazoló, vagy annak folyamatban levő megszerzéséről tanúskodó dokumentum másolata.
  • A nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata (ha van).
  • Kutatási terv vagy esszé (doktori iskola specifikus).
  • Az előzetes szakmai, tudományos teljesítményeket igazoló dokumentumok másolata (oklevelek, emléklapok, publikációk, kinevezések stb.) – ha van.
  • A Gazdálkodástani Doktori Iskolába és a Közgazdasági és Gazdaságinformatikai Doktori Iskolába való jelentkezéshez kognitív teszt is szükséges.
A felvételi eljárási díja 9000 Ft, amelyet SimplePay-en keresztül lehet kiegyenlíteni.

Légy informált!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy automatikusan megkapd a továbbtanulással és a felvételivel kapcsolatos legfrissebb információkat!

Corvinus Doktori Ösztöndíj​

Egészítsd ki 320 000 forintra az állami ösztöndíj összegét! 

A Corvinus Doktori Ösztöndíjat abban az esetben pályázhatod meg, ha az általános doktori felvételi eljárásban a magyar állami ösztöndíjas képzésre jelentkezel.  

Állami ösztöndíj

Az állami ösztöndíj összege: 

• 1-4. félév: 140 680 Ft/hó 

• 5-8. félév: 180 680 Ft/hó 

A pályázás feltételei: 

• a nappali képzés

• magyar állampolgárság, vagy jogszabály, illetve nemzetközi egyezmény alapján ugyanolyan jogokkal rendelkezők, mint a magyar állampolgárságú hallgatók

Önköltséges képzési forma

A tandíjak a 2025/26-ös tanévre a 2025-ben felvett hallgatók számára:  

• Magyar állampolgároknak és a velük azonos eljárásban résztvevő külföldieknek (EU és EGT): 800 000 forint/félév

• Harmadik országok állampolgárainak: 4 000 euró/félév

Első lépések sikeres felvétel esetén

Az adataidat az Egyetemi Doktori Iroda munkatársai rögzítik a Neptun-rendszerben. Ekkor ellenőrzik a korábbi tanulmányokkal, végzettségekkel kapcsolatos dokumentumokat is (az eredeti, hivatalos dokumentumokat be kell mutatnod, vagy hitelesített másolatot kell benyújtanod).

A beiratkozást/bejelentkezést követően te veszed fel a képzési program szerint az adott szemeszterben esedékes kurzusokat, a kötelező, a kötelezően választandó és a szabadon választható tárgyakat a Neptunon keresztül. A doktori iskolák titkársági asszisztensei tudnak segíteni ebben, ha szükséged van rá.

A témavezetődnek kulcsfontosságú szerepe lesz a tanulmányaidban doktori képzés során. A doktori iskolák többségében már a felvételi eljárás folyamatában körvonalazódik a témavezető személye (mentor témavezető), de a személyét a Doktori Iskola Tanácsa véglegesíti. Érdemes már a képzés kezdetén arra törekedned, hogy intenzív kapcsolatot alakíts ki a témavezetőddel.

A kommunikációhoz, online adatbázisokhoz (Neptun, Moodle, könyvtár) való hozzáféréshez elengedhetetlen a Cusman-kód és jelszó beszerzése.  a doktori hallgatók név@uni-corvinus.hu formátumú emailt is igényelhetnek. A doktori.hu adatbázisba az Egyetemi Doktori Iroda viszi fel a hallgatókat, azonban az MTMT–ben (Magyar Tudományos Művek Tára) mindenkinek önállóan kell regisztrálnia. Az MTMT használatáról a könyvtárosok adnak információt.

Hírek

Budapesti Corvinus Egyetem

Alotaiby Rana Asaad PhD védése

A Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Doktori Tanácsa nyilvános védésre bocsátotta Alotaiby Rana Asaad doktorjelölt „Leadership Competencies, Sustainable Strategies, And Energy Efficiency Initiatives For Driving Organizational Change In Healthcare” c. doktori értekezését.

Budapesti Corvinus Egyetem

A tudomány és közösség találkozása – Zanócz Anett PhD-élménye

Zanócz Anett már hallgatóként is aktívan részt vett az egyetemi életben: demonstrátorként dolgozott a Corvinuson közel négy és fél évig – először a Makroökonómia, majd hosszabb ideig a Számvitel Tanszéken. Emellett egyik alapító tagja volt a Luca Pacioli Társaságnak, amely kezdetben a számviteles hallgatók szakmai közösségeként indult, de később sokkal szélesebb körű tevékenységet kezdett el folytatni.

Ösztöndíjak, pályázati lehetőségek

Doktorandusz Önkormányzat (DÖK)​

A szervezet

A Budapesti Corvinus Egyetem Doktorandusz Önkormányzata (DÖK) 2019-ben alakult. A szervezetet – a Nemzeti felsőoktatási törvény vonatkozó rendelkezései alapján – elsősorban a doktori képzésben résztvevő hallgatók érdekképviseletének igénye hívta életre. A DÖK jelen van az egyetem döntéshozó testületeiben – a Szenátusban, az Egyetemi Doktori Tanácsban, a Doktori Kabinetben és az egyes doktori iskolák tanácsaiban –, ahol az elmúlt évek során kialakult konstruktív együttműködés lehetővé teszi a hatékony érdekképviseletet. A DÖK szorosan együttműködik a Doktoranduszok Országos Szövetségével és a Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatával is.

Elérhetőségek

Bagi Alexandra, elnök (dokelnok@uni-corvinus.hu)

Budapesti Corvinus Egyetem

Disszertáció védések

Budapesti Corvinus Egyetem

Sándor Cecília PhD védése

A Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Doktori Tanácsa nyilvános védésre bocsátotta Sándor Cecília doktorjelölt (Szociológia és Kommunikációtudomány Doktori Iskola) „A nemzetépítés és a regionális identitás kapcsolata az etnikai marketinggel és fogyasztással.” c. doktori értekezését.

Budapesti Corvinus Egyetem

Éliás Boglárka Anna doktori védése

A Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Doktori Tanácsa nyilvános védésre bocsátotta Éliás Boglárka Anna doktorjelölt „Food Security and Crises: Analyses of Disruptions in Food Systems” c. doktori értekezését.

Budapesti Corvinus Egyetem

Szádoczkiné Varga Veronika doktori védése

A Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Doktori Tanácsa nyilvános védésre bocsátotta Szádoczkiné Varga Veronika doktorjelölt „Modelling of the insurance market” c. doktori értekezését.

Budapesti Corvinus Egyetem

Mezei Attila nyilvános PhD védése

A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Doktori Iskolája nyilvános védésre bocsátotta Mezei Attila doktorjelölt ” The Impact of Oil Production and Consumption on the Balance of Power.” c. doktori értekezését.

Értekezéstervezet-viták

Kapcsolat felvételi lehetőségek

  • Egyetemi Doktori Iroda  
  • Czumpf Brigitta és Erdős Kata az ügyfélfogadási időponton kívül csak előzetes időpont egyeztetést követően tud hallgatókat fogadni.  
  • Tanulmányi ügyek ügyfélfogadási rendje – E233-as iroda: 
Hétfő  09:00 – 12:00 
Kedd  13:00-16:00 
Szerda  09:00 – 12:00 
Csütörtök   
Péntek   

Szabályzatok, Operatív tantervek

Vágólapra másolva
×