Search
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Akadálymentesített nézet

Tanulmányi Ösztöndíj

A Tanulmányi ösztöndíj a kiemelkedő tanulmányokat folytató hallgatók számára biztosított pénzbeli juttatás, mely félévente kerül megállapításra. 2018/19/2. félévében és korábban felvett hallgatók közül azok kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat, akik a mediántól jobban teljesítenek. A 2019/2020. őszi félévében vagy azt követően hallgatói jogviszonyt létesített legkiválóbb teljesítményű hallgatók kaphatják meg a tanulmányi ösztöndíjat, amelynek megállapítása rangsoroló eljárással történik, vagyis a hallgatók legalább 20%-a részesül az ösztöndíjban.

Kik pályázhatnak és hogyan történik a pályázás?

Alapképzésben, osztatlan mesterképzésben az I. évfolyam 2. félévétől kezdődően, mesterképzésben az I. évfolyam 1. félévétől kezdődően.

A kérvény leadása elektronikus úton lehetséges a Neptun tanulmányi és nyilvántartási rendszeren keresztül. Az Ügyintézés menüpontban a Kérvények almenüpontot kiválasztva a kitölthető kérvények között található a Tanulmányi ösztöndíj pályázat I, valamint a Tanulmányi ösztöndíj pályázat II. A hallgatónak minden esetben le kell adnia a rá vonatkozó, megfelelő pályázatot, hiszen a pályázat leadása előfeltétele az ösztöndíj elnyerésének. Ez alól a Tanulmányi ösztöndíj sem képez kivételt. Az ösztöndíjhoz nem kell semmilyen dokumentumot csatolni. 

Ösztöndíj meghirdetésének gyakorisága és elnyerhető pénzösszeg

Őszi és tavaszi szemeszter elején. Tanulmányi ösztöndíj pályázat 1. 2019 szeptembere előtt beiratkozott hallgatókra vonatkozik.

A pályázat során elnyerhető ösztöndíj egy hallgatóra jutó havi összege legalább 8400 Ft, de legfeljebb 40000 Ft. Tanulmányi ösztöndíj pályázat 2. 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatókra vonatkozik, melynek összege nem azonos a tanulmányi ösztöndíj I. maximális és minimális értékével, hiszen számítási módja eltérő. 2019/20 tanév 2. félévében és 2020/21 tanév 1.félévében a hallgatók által elnyerhető minimális összeg havonta 10.000 Ft, maximális összeg 70.000 Ft volt.

Az ösztöndíjak minimális és maximális összegei csak tájékoztató jellegűek. Ezek az összegek minden ösztöndíj esetében, minden félévben eltérőek lehetnek, hiszen függnek az adott ösztöndíj keretösszegétől és a hallgatók által leadott kérvények számától.

Kapcsolattartó elérhetősége

Hallgatói Szociális Bizottság

E-mail-cím: hszb@uni-corvinus.hu 

Archív pályázatok

Tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. 2. félév 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók számára
Tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. 2. félév 2019 szeptembere előtt beiratkozott hallgatók számára
Tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. 1. félév 2019 szeptembere előtt beiratkozott hallgatók számára
Tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. 1. félév 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók számára
Tanulmányi ösztöndíj1 2021_22_1 2019 szeptembere előtt beiratkozott hallgatók számára
Tanulmányi ösztöndíj 2021_22_1 félév 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók
Tanulmányi ösztöndíj 2021_22_2 félév – 2019. szeptembere előtt beiratkozott
Tanulmányi ösztöndíj 2021_22_2 félév 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók
Pályázati felhívás – 2019. szeptembere előtt beiratkozottnak
Pályázati felhívás 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatóknak
Pályázati felhívás 2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók_2022_23_2
Pályázati-felhivás-2019. szeptembere előtt beiratkozott-hallgatók_2022_23_2
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2023.06.03. - 04:51:02