Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×

Együttműködések, partnerek

DUIHK

A DSG aktív együttműködő partnere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), amelynek ügyvezető igazgatója, Gabriel Brennauer úr a Tanácsadó testület tagja, s ahol számos program, előadás és nem utolsósorban a DSG évenkénti diplomaosztó ünnepsége megrendezésre kerül. Évente legalább egyszer a Passaui Egyetemről érkező professzor tart a Kamarában előadást, amely egyszerre szól a BCE hallgatóinak és a vállalati partnereknek.Mindehhez kapcsolódik a vállalati résztvevők előadása és a program végén egyközös párbeszéd, illetve fogadás. Ezek az események jó alkalmat teremtenek a hallgatók számára, a vállalati partnerekkel való megismerkedésre. BA és MA képzéseinkben részt vevő hallgatóink gyakran végzik szakmai gyakorlatukat,illetve helyezkednek el munkavállalóként a DSG főbb vállalati partnereinél. A legújabb együttműködési forma a Netzwerk Digital program, amelyet 2019 tavaszán indított a DUIHK, s amelynek célja vállalatok támogatása gyakorlati megoldásokkal a digitalizáció sikeres üzleti alkalmazásának érdekében. A programhoz a DSG is csatlakozott támogató partnerként, annak érdekében, hogy a digitalizáció témája a Kamara által szervezett fórumokon túl, többféle eseményen is a középpontba kerüljön.


előadás-a-DUihkban-1.jpg

DAAD

A DSG-t kezdettől fogva támogatja a DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst). A támogatás formái: a hallgatók és a fiatal, utánpótlást jelentő oktatók számára nyújtott ösztöndíjak, a programban oktatók utazási és tartózkodási költségeinek fedezése, a hallgatók számára szervezett passaui tanulmányúthoz való pénzügyi hozzájárulás, tankönyvek és szakkönyvek beszerzése, valamint német szakmai lektor biztosítása a képzéshez. A megfelelő tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatók előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy egy szemesztert DAAD ösztöndíjjal a Passaui Egyetemen töltsenek, ahol szakmai és nyelvi tudásukat tovább bővíthetik.A DSG együttműködik a DAAD által támogatott többi magyarországi német nyelvű egyetemi programmal.A DSG vezetője emellett önkéntesen részt vállal a DAAD mesterszintű nemzetközi hallgatói ösztöndíjprogramjának kiválasztási folyamatában.

DAAD-találkozó.jpg

Vállalati kapcsolatok

  • Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer
  • BASF Hungaria Kft.
  • Robert Bosch Kft.
  • SAP Labs Hungary Kft.
  • Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft
  • AUDI Hungaria 
  • Ringier Axel Springer Kft.
  • KPMG Hungaria Kft.
  • IFUA Horvath&Partner Kft.

A Budapesti Corvinus Egyetem Német nyelvű Gazdálkodástudományi Képzési Központja 2016. november 22-én úgy döntött, hogy Tanácsadó Testületet hoz létre a német nyelvű gazdálkodástudományi képzés támogatása érdekében.
A Tanácsadó Testület a következő célokkal alakult meg:

  • Vendégelőadásokon keresztül az elméleti és a gyakorlati oktatás integrációjának erősítése
  • Helybiztosítás szakmai gyakorlatok számára
  • Kettős képzési programokon keresztül a tanulmányi programok és az oktatási tartalom továbbfejlesztése, valamint az oktatási tartalom átszervezése a gyakorlati relevancia felé az üzleti visszajelzések révén
  • A tudomány és a gyakorlat közötti együttműködés erősítése tudományos projektek, PhD disszertációk előmozdításával, valamint közös érdeklődésen alapuló műhelyek és viták szervezésével.



Vezető vállalatok fogadták el az egyetem felkérését arra, hogy a megalakuló Tanácsadó Testület tagjai legyenek.
A Testület tagjai az Audi Hungária Zrt., a BASF Hungária Kft., a Robert Bosch Kft., a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az IFUA Horváth és Partners Kft., a KPMG Hungária Kft., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Ringier Axel Springer. Magyarország Kft., és az SAP Labs Hungary. 
A Passau Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem szintén képviseltetik magukat a Tanácsadó Testületben.

Der Besuch eines berühmten Professors, ein Praxisvortrag einer unserer Förderer, oder ein Projektabschluss unserer Studenten werden üblicherweise in unserem Netzwerk angekündigt und es werden unsere Studenten, Ehemaligen und Freunde eingeladen.
Wir freuen uns auf unseren nächsten Event und auf Ihren Vorschlag bzw. Initiative.

Vágólapra másolva
X
GEN.:2022.08.09. - 16:58:59