Ugrás a fő tartalomra

Bemutatkozás

Kedves Látogató,

A Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) a tantervi tananyagot meghaladó, tudományos igényű hallgatói munkáknak teremt nyilvános fórumot. Célja a szerzők tudományos, szakmai fejlődésének elősegítése, a tudományos gondolkodás és vitastílus fejlesztése. A dolgozatok elkészítését témavezető segíti, a hallgatók a tudományos konferenciákhoz hasonlóan szekciókban mutatják be dolgozataikat. A dolgozatokat és a prezentációkat szakmai zsűri értékeli a tudományos közleményekre vonatkozó elvárások és normák alapján.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Corvinus Egyetemen megújult a TDK-szervezés szervezeti felépítése. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács mintájára a Corvinus Egyetemen is megalakult az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT) és a három egykori karoknak megfelelően a kari (KTDT), majd tudományterületi tudományos diákköri tanácsok (TTDT).

A 3 tudományterületi tudományos diákköri tanács (TTDT)

A Corvinus Egyetemen hagyományosan a kari, később tudományterületi felelősök szervezik az TDK lebonyolítását. Az ETDT megalakulásával párhuzamosan a korábbi kari TDK-felelősökből kari tudományos diákköri tanácsok (KTDT) szerveződtek, amelyek neve a karok megszűnésével tudományterületi tudományos diákköri tanácsokra (TTDT) változott.
Az egyes tudományterületek TTDT-felelősei, egyben az ETDT delegált tagjai 2021. július 1-től:

Korábbi kari és tudományterületi TDK-felelősök

Az egyes tudományterületek TTDT-felelősei, egyben az ETDT delegált tagjai 2020. január 1-től 2021. június 30-ig

Az egyes karok KTDT-felelősei, egyben az ETDT delegált tagjai 2018. július 1-től 2019. december 31-ig:

Az egyes karok TDK-felelősei 2018. június 30-ig:

Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT)

2018. július 1-én megalakult az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT), amely 2018. november 7-én tartotta alakuló ülését. Az ETDT első, alapító elnöke Wimmer Ágnes, akitől 2020. január 1-től Mitev Ariel vette át az ETDT elnöki funkciót.
Az ETDT a Budapesti Corvinus Egyetem intézményi és országos Tudományos Diákköri Konferenciához (TDK és OTDK) kapcsolódó kérdésekben önállóan eljáró szerve, mely:

  • előkészíti a TDK versenykiírást;
  • előkészíti és felügyeli TDK-t, valamint az ahhoz kapcsolódó rendezvényeket;
  • dönt a TDK lebonyolítása során felmerült hallgatói és oktatói észrevételekről, kérvényekről, panaszokról;
  • kapcsolatot tart az Országos Tudományos Diákköri Tanáccsal, ösztönzi és koordinálja az Egyetem hallgatóinak részvételét az Országos Tudományos Diákkonferencián.

Az ETDT szavazati joggal rendelkező tagjai: az ETDT elnöke, a 3 Tudományterületi Tudományos Diákköri Tanács (TTDT) elnöke, az ETDT titkára, a 3 TTDT titkára, a TDTK vezetője, HÖK tudományért felelős megbízottja, 2 egyetemi szakkollégiumi képviselő és egyéb egyetemi akkreditált diákszervezetek egy képviselője.Állandó meghívottja a TDK adminisztrációs asszisztense (TDK Iroda). Az ETDT munkáját egy a Tanácsadó Testület segíti.

Egyetemi TDT (ETDT) elnöke

Dr. Mitev Ariel Zoltán ariel.mitev@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet / Marketingmenedzsment Tanszék
Egyetemi Tanár / Professor
E épület, 355/A
Telefon: +36 1 482 5523 • Mellék: 5523

Gazdálkodástudományi Tudományterületi TDT (TTDT) elnöke

Dr. Mitev Ariel Zoltán ariel.mitev@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet / Marketingmenedzsment Tanszék
Egyetemi Tanár / Professor
E épület, 355/A
Telefon: +36 1 482 5523 • Mellék: 5523

Közgazdaságtudományi Tudományterületi TDT (TTDT) elnöke

Oroszné Dr. Csesznák Anita Ilona anita.csesznak2@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Adatelemzés és Informatika Intézet / Statisztika Tanszék
Egyetemi docens / Associate Professor
Sóház, 3

Társadalomtudományi Tudományterületi TDT (TTDT) elnöke

Dr. Jeney László Botond laszlo.jeney@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Fenntartható Fejlődés Intézet / Gazdaságföldrajz és Városfejlesztés Tanszék
Egyetemi docens / Associate Professor
C épület, 311
Telefon: +36 1 482 7735 • Mellék: 7735

Egyetemi TDT (ETDT) titkára

Tóth Rita toth.rita@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Vezetéstudományi Intézet / Szervezeti Magatartás és Emberi Erőforrásfejl.Tsz
Egyetemi tanársegéd, PhD Hallgató / Assistant Lecturer, PhD Student
E épület, 342
Telefon: +36 1 482 5488 • Mellék: 5488

Gazdálkodástudományi Tudományterületi TDT (TTDT) titkára

Badics Milán Csaba milancsaba.badics@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Pénzügy Intézet / Befektetések
Egyetemi tanársegéd / Assistant Lecturer
E épület, 279.1
Telefon: +36 1 482 5338 • Mellék: 5338

Közgazdaságtudományi Tudományterületi TDT (TTDT) titkára

Bakó Barna barna.bako@uni-corvinus.hu Közgazdaságtan Intézet
Intézetvezető helyettes, Egyetemi Docens / Head of Research, Associate Professor
E épület, 225.1
Telefon: +36 1 482 5165 • Mellék: 5165

Társadalomtudományi Tudományterületi TDT (TTDT) titkára

Dr. Endrődi-Kovács Viktória viktoria.kovacs3@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Globális Tanulmányok Intézet / Világgazdasági Tanszék
Egyetemi Adjunktus / Assistant Professor
C épület, 420
Telefon: +36 1 482 7408 • Mellék: 7408

Tanárképző és Digitális Tanulási Központ (TDTK) vezetője

Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (HÖK) tudományért felelős megbízottja

Egyetem szakkollégiumainak két képviselője

Egyetem egyéb akkreditált diákszervezeteinek képviselője

TDK adminisztrációs asszisztens (jelenleg szünetel)

A TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI
névérdemek
Wimmer ÁgnesOTDT Közgazdaságtudományi Szakmai Bizottság elnökhelyettese, volt ETDT elnök, OTDT Mestertanár Aranyérem
Bartus TamásOTDT Társadalomtudományi Szakmai Bizottság elnöke, volt Társadalomtudományi TDT elnök, Szociológiai Doktori Iskola programigazgatója
Berezvai ZomborPro Scientia Aranyérem, Roska Tamás díj

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) corvinusos képviselői

Szakmai bizottsági képviselők:

  • Agrártudományi Szekció: Török Áron (GT)
  • Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció: Jeney László (TT)
  • Közgazdaságtudományi Szekció: Wimmer Ágnes (elnökhelyettes, GT), Badics Milán (GT), Bakó Barna (KT), Csesznák Anita (KT), Endrődi-Kovács Viktória (TT), Jeney László (TT), Mitev Ariel Zoltán (GT)
  • Társadalomtudományi Szekció: Bartus Tamás (elnök, TT), Letenyei László (TT)

TDK-s hagyományok a Corvinuson

Hagyományokra építve

A tudományos diákköri munka és a tudományos diákköri konferenciák szervezése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a BCE különböző karain, s minden tanévben több száz hallgatót és oktatót mozgósít.

A TDK tevékenység szakmai tartalmát tekintve – az egyes karokon belül is – igen sokszínű. A tudományterületek szakmai sajátosságai szerint (ilyen jellemző például a kutatások eltérő eszközigénye a különböző területeken) a tudományos diákköri munka és a kutatások szervezése, a TDK programok lebonyolítása karonként eltérő sajátosságokat mutat, ugyanakkor a fő elvek, a hallgatói tudományos munka és életpálya-tervezéshez kapcsolódó szakmai értékek és célok hasonlóak valamennyi karon.

Egyetemi szinten hasonló kihívásokkal szembesülünk a tudományos diákköri munka ösztönzése és fejlesztése során: a felkészítő tevékenység megújítására és TDK fokozott népszerűsítésére van szükség minden Karon, különösen az elsőéves hallgatók (alap- és mesterképzésben egyaránt) bevonása érdekében. Mindehhez jó alapot jelentenek a tudományos diákköri tevékenység több évtizedes hagyományai és tapasztalatai, melyet folyamatos megújítási, fejlesztési igény is jellemez. Ezt segíti a TDK-munkára jellemző erőteljes hallgatói öntevékenység, melyben a szakkollégiumok és a diákszervezetek is jelentős szerepet vállalnak, s az oktatók aktív részvétele, melyet a vezető oktatók jelentős szerepvállalása mellett a – gyakran a korábban sikeresen TDK-zó – fiatal oktatók, doktoranduszok folyamatos bekapcsolódása is támogat.

A tudományos diákköri tevékenységben, az eredmények disszeminációjában az egyetemen belül szakterületenként szerveződő konferenciák mellett fontos szerepet játszik az országos versenyeken való részvétel. Az OTDK-n részt vevő hallgatóink száma növekszik, s számos OTDK szekcióban eredményesen szerepeltek hallgatóink: a legnagyobb létszámban évről évre a Közgazdaságtudományi és a Társadalomtudományi szekciókban, de emellett például az Agrártudományi, a Fizika, földtudományok és matematikai, a Hadtudományi, az Informatikatudományi, a Műszaki tudományi, a Pedagógia, a Természettudományi és a Tantárgypedagógiai OTDK szekciókban is képviselik egyetemünk karait. Az elmúlt években az országos versenyen résztvevők fele-harmada elért valamilyen helyezést, s több tudományterületen Pro Scientia aranyérmet vehettek át hallgatóink.

Közgáz Diáktudós könyvsorozat

2010-ben indítottuk útjára a TDK Könyvtár – Közgáz Diáktudós könyvsorozatot, mely a Budapesti Corvinus Egyetem karain folyó tudományos diákköri (TDK) munkába kínál betekintést. Köteteinkben a legjobb hallgatók szélesebb közönségnek szánt írásait adjuk közre, amelyek TDK dolgozataik alapján készültek. A könyvsorozatban (ISSN: 2063-7667) eddig kilenc kötet jelent meg, sorozatszerkesztői Wimmer Ágnes és Juhász Péter a BCE Gazdálkodástudományi Karának oktatói.

A sorozat legutóbbi, Gazdaság, közösség, társadalom című kötete nyolc, a 2017-es TDK-konferencián helyezést elért munkára épülő tanulmány mellett tartalmazza valamennyi ez évben díjnyertes dolgozat listáját és az egyetemi tudományos diákköri munka rövid áttekintését és elemzését is.

A kötetek elérhetők a BCE könyvtárának repozitóriumában.

Hírek, események korábbi TDK-król

TDK Mozaik: 2023. december 13. (szerda)

Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács idén is megrendezi a Tudományos Diákköri Konferencia hivatalos nyitóeseményét, a TDK Mozaik konferenciát. A konferencián a résztvevők meghallgathatják korábbi sikeres TDK-t író hallgatóink előadását, és hasznos tippeket és tanácsokat kaphatnak a TDK írással kapcsolatban.

Mindenkit szeretettel várunk!

TDK Infóest – Ismerd meg az új regisztrációs felületet!

Időpont: 2022. február 24. (csütörtök) 17:20-tól
Online felület: teams

Kedves Érdeklődő Hallgatónk,
Köszönjük, hogy részt vettél az eddigi TDK felkészítő alkalmak valamelyikén. Ezek szerint tervezel idén TDK-zni. Vannak még kérdéseid? Vagy bizonytalan vagy a következő hetek feladatival kapcsolatban? Vagy csak motoszkál benned a gondolat, de még nem határozódtál el? Szeretnél első kézből tájékozódni az új regisztrációs felületről?
Gyere el az online TDK Infóestre 2022. február 24. (csütörtök) 17.20-tól.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy a szervezés megkönnyítése, a létszám tervezése érdekében részvételi szándékodat jelezd a regisztrációs űrlapon!

Ha nem szeretnétek lemaradni a rendezvényekről, hírekről, az eseményeket a TDK facebook-oldalán is nyomon követhetitek.

A Corvinus hallgatóinak és témavezetőinek 2021. évi OTDK eredményei itt érhetőek el.

Április 22–24. (csütörtök–szombat) között került sor a 35. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójára az online térben, a Soproni Egyetem szervezésében. A konferencián 50 tagozatban közel 600 dolgozat vett részt, a Corvinus Egyetem is nagy számban, 150 (!) dolgozattal képviseltette magát. Sok más információ mellett a program elérhető a rendezők honlapján.
Ide kattinva elérhető az összefoglalókat tartalmazó absztraktkötet

Az NTP-HHTDK-19-0044 pályázatnak köszönhetően sikeresen megvalósított rendezvényeink

A pályázati forrásból szerencsésen lebonyolítottuk az alábbi eseményeket:

  • 2020. február 18.: TDK Információs Nap, ahol a hallgatók a TDK kutatói elemeiben mélyedhettek el. – Az esemény fotódokumentációja
  • 2020. november 11.: Haladó prezentációs workshop dr. Veszelszki Ágnes moderálásában, ahol a résztvevők a TDK prezentációs rejtelmeiben mélyedhettek el. – Az esemény fotódokumentációja

Mindkét esemény az NTP-HHTDK-19-0044 pályázat keretein belül került megvalósításra. Nagyon szépen köszönjük a támogatást!

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.19. - 14:56:16