Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

TDK-sztorik: Ez a TDK-téma vonzza a hallgatókat

2022-04-12 13:41:01

Szinte bármilyen kérdéskört feldolgozhat az, aki a sportgazdaságtant választja TDK dolgozati témájául. Így kezdődött TDK-s pályafutása a Vállalatgazdaságtan Intézet adjunktusának is. Havran Zsolttal beszélgettünk.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Írta: Weller P. Hanna

Havran Zsolt másokhoz hasonlóan az egyetemi évei alatt ismerkedett meg a TDK fogalmával. A Széchenyi István Szakkollégium tagjaként elvárás volt, ugyanakkor belső motiváció is hajtotta, hogy elinduljon a megmérettetésen, amelyhez minden segítséget megkapott. Bár kevesen látnak bele igazán a szakkollégiumi létbe, az együttélés előnye közel sem csak a szórakozásban rejlik, a tudományos munkában hasonlóképp megtapasztalható.

Zsolt átélte ezt szervezett formában a TDK felkészítő alkalmak során, valamint a szaktársakkal folytatott hajnali beszélgetésekben, amikor mindenki a saját dolgozatát írta. Ha elakadt a kutatás során, vagy tanácsra volt szüksége, elég volt átmenni a szomszéd szobába, ahol a felsőbbévesek szívesen segítettek ötleteikkel. „Voltak előttem jó példák, olyan szakkollégisták, akiknek láthattam a fejlődését, ahogy egyre jobb és jobb TDK-dolgozatot írnak, később pedig azt, hogy ennek köszönhetően hogyan lépnek ki a munkaerőpiacra vagy akár az akadémiai pályára” – mesélte Zsolt. Jó élményként emlékezett vissza arra is, amikor szerzőtárssal dolgozott. Ez csupán egy alkalommal fordult elő, mégis rendkívül fontos tapasztalásnak tartotta, mert ez felkészítette az akadémiai pályára, ahol már elvárásként fogalmazódig meg a más szerzőkkel való közös munka. Egy ilyen folyamatban mutatkozik meg leginkább, mennyire más képességekkel rendelkezünk: például vannak, akik a módszertanban, mások a megfogalmazásban ügyesebbek.

Pár évvel később, amikor Zsolt már a PhD-s éveit töltötte az egyetemen, majd oktatóként helyezkedett el, missziójának tekintette, hogy segítse az alap- és mesterszakos hallgatókat szakmailag és emberileg egyaránt. „Nagyon jó az egyetemen tanítani, mert tehetségesek a corvinusosok és lehetőség nyílik arra, hogy igazán fontos szakmai kérdésekről beszélgessünk” – emelte ki Zsolt.

TDK-témavezetőként leginkább sportgazdaságtan témakörben fogad dolgozatokat. Mint elmondta, kiemelkedően népszerű kérdéskör, amivel nagyon könnyű bevonzani a hallgatókat. „Aki szereti a sportot, képes nagyon sok időt szánni a kutatásra. Fontos, hogy a kiindulópont legyen releváns és érdekes, valamint vonultassunk fel érveket és ellenérveket. Utána már könnyen megy a munka, a tanulók általában elmélyülten foglalkoznak a választott témájukkal” – részletezte Zsolt. A sportgazdaság egyre növekvő népszerűsége egyebek mellett annak köszönhető, hogy nagy hatása van társadalmilag, valamint a fogyasztók rendkívül involváltak. Mivel a hallgatók érzelmi bevonódása szintén magas (kedvenc sportág, bajnokság vagy klub), ezért képesek akár hosszú órákon keresztül foglalkozni a témával.

A sporttal foglalkozó TDK-dolgozatokat a Vállalatgazdaságtan szekcióba lehet nevezni. Évről évre olyan mennyiségű munka érkezik ebben a témában, hogy általában egy külön kategóriában versenyezhetnek a sporttal foglalkozó szerzők. A versenyen jellemző a témák sokszínűsége, különböző sportágakban is népszerű például a játékospiac, a nemzetközi bajnokságok és klubok helyzetének elemzése, de a labdarúgásban sokan foglalkoznak többi közt az utánpótlásnevelés, a magyarországi és a regionális viszonyok elemzésével, vagy a játékosok értékváltozásának okainak kutatásával. Valamennyi pályamunka gazdaságtani fókusszal készül, ezért szinte bármilyen elméletet használhatnak a hallgatók, írhatnak iparági vagy gazdaságtani elemzést. Azok a hallgatók, akik statisztikában erősek, építhetnek ökonometriai modelleket, és lehetőség van arra is, hogy interjúsorozattal kutassák a témájukat.

A sportgazdaságtan egy másik vetülete, amelyet Zsolt szintén oktat és kutat, az a szabadidősport, amely egészségmegőrző és preventív funkciói miatt közkedvelt téma. A kérdéskörön belül lehet vizsgálni egyebek mellett a piacot, a hatásait, a trendjeit és a fogyasztói működést. Érdekes kutatási kérdés lehet a hivatásos- és szabadidősport közötti összefüggés vizsgálata. Például, ha azzal a szándékkal rendeznek profi mérkőzéseket, hogy minél többen részt vegyenek nézőként és emiatt ők is kedvet kapjanak a sportoláshoz, vajon többen fognak-e szabadidős sporttevékenységet végezni? Ha nagyobb forrást biztosítanak a professzionális sportrendezvényekre, biztos, hogy növekszik az utánpótlás sportolók száma? Vagy a folyamat akár kontraproduktív is lehet? Például, ha túl sok jó mérkőzéshez jut hozzá a lakosság, nem marad idejük sportolni, továbbá nagyobb az esélye, hogy tea helyett sört fogyasztanak meccsnézés közben és így tovább. A sport egyértelműen hasznos és nagyon fontos, csak arra érdemes odafigyelni, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló forrással.

Bármilyen témát is dolgozunk fel a TDK-dolgozatunkban, a kutatás folyamata ugyanaz. Az első szakasz a forráskeresés, a gyűjtőmunka, amelyet a kapott adatok elemzése követ. Zsolt azt javasolja, hogy ha elakadunk a folyamat bármely szakaszán, kérjünk segítséget akár TDK-zó társaktól, akár a konzulensünktől. A munka legvégén az a legfontosabb, hogy koherens, kerek egész dolgozatot adjunk le a megszabott határidőre. A dolgozat megírása során szerzett tudás és tapasztalat pedig velünk marad, ez az igazi előnye a TDK-nak.

Az idei Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatos információkért látogassatok el az egyetem honlapjára, és kövessétek a BCE TDK Facebook-oldalát.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás, az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.29. - 02:33:04