Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Hatalmas siker volt a Közpolitika Tanszék első Alumni Közösségi Találkozója

Idén ősszel először tartottunk találkozót a Közpolitika Szak öregdiákjainak a Tanszék és a Corvinus Alumni Iroda közös szervezésében. Az eseményen közel ötven kiváló öregdiák és a szak számos oktatója vett részt össze tíz különböző országból és számos különféle szakmai területről.

Kapcsolódó posztok

Kapcsolódó események

A rendezvényen visszautaztunk a kilencvenes évekbe, amikor a szak története elkezdődött – az egykori Közpolitika Tanszéket (egykori nevén: Közszolgálati Tanszék) a Budapesti Corvinus Egyetem elődintézményében alapították 1992-ben.
Kezdetben az ötéves egyetemi program kétéves főszakirányaként vehették fel a hallgatók a közpolitikai és közszolgálati témájú tárgyakat, ami az évek során önálló programmá fejlődött. A fordulópont 2006-ban érkezett el, amikor elindult a Közszolgálati alapszak, majd a Közgazdálkodás és Közpolitika mesterszak 2008-ban, amit 2011-ben a mesterszak angol nyelvű változata (MSc in Public Policy and Management, PUMA) követett.

Az esemény egyik különleges vendége Jenei György professzor úr, a tanszék egyik alapítója volt. Az általa megosztott emlékek visszarepítettek minket a rendszerváltás idejére, amikor ő és kollégái az elsők között építettek ki tudományos és szakmai nemzetközi kapcsolatokat nyugat-európai partnerintézményekkel.

A tanszék jelenlegi vezetője, Hajnal György professzor megosztotta azt a fejlődési ívet, ami egy nemzetközileg is sajátos szakmai profilú program kiépüléséhez vezetett: míg a vezető nyugat-európai és észak-amerikai egyetemek közpolitikai és közigazgatási programjai hasonlóan multidiszciplinárisak, az erős közgazdaságtani komponens a corvinusos képzés sajátossága lett és maradt.

Az esemény több volt egy összejövetelnél; közös megünneplése volt a tanszék gazdag fejlődéstörténetének, a végzett hallgatóink szakmai és személyes sikereinek, és az együtt felépített egyetemi és szakami közösségünknek. Bízunk a jövőbeli kapcsolatok épülésében, az élmények további megosztásában, hagyományaink és értékeink tovább élésében!

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.08. - 22:07:05