Gede Barbara beszámolója

Nagyon rég terveztük (a tizedikre, tizenötödikre biztosan), de a huszadikra végre összejött: 2025 végén, pár nappal karácsony előtt végül csak összehoztunk egy évfolyamtalálkozót: a közgázon 2000-ben indult és 2005-ben végzett, első nemzetközi tanulmányok (nem kapcsolatok!) szakos hallgatók számára.

Nagyjából nyolcvanan indultunk, a méltán híres „N1” és „N2” csoportokkal, öt év múlva, 2005-ben közel ötvenen kaptunk diplomát. Azt gondolom, kezdő évfolyamként mindig volt bennünk egy kis önhitt kivételesség érzés: nemcsak elsők voltunk, de a következő évfolyamok létszámához mérve kevesen is voltunk, egy az ország minden részéből nagyon alaposan összeválogatott csapat. Erre az érzetünkre nem cáfoltak rá a találkozón megjelent tanáraink sem: amellett, hogy nagyon jó volt egymás újra látni, szuper volt, hogy több számunkra kedves és emlékezetes korábbi oktatónk is elfogadta meghívásunkat (Csicsmann László, Gálik Zoltán, Kiss J. László, Lehoczki Bernadett, Paragi Beáta, Sz. Bíró Zoltán, Szűcs Anita), ahogy eljött kedvenc „Rátkai Zsuzsa nénink” is a tanulmányi osztályról – jó volt együtt felidézni néhány közös emléket.

Persze első évfolyamként kicsit kísérleti nyulak voltunk, de nem hiszem, hogy sokan bánnánk, hogy erre indultunk: sokunknak volt igazán meghatározó, formatív időszak ez az együtt töltött öt év, amire jó visszagondolni, rengetegen őrzünk azokból az időkből mai napig tartó igazi barátságokat. Sokan építettek közülünk nemzetközi karriert, lettek – ahogy talán anno sokan terveztük – diplomaták, uniós és nemzetközi szervezetek munkavállalói, de a mindent átható „multidiszciplinaritás” is megtette hatását: többen a pénzügy, biztonságpolitika, belbiztonság, jogvédelem, politológia, kommunikáció vagy épp az anno mindenki által kedvelt statisztika társterületeihez kapcsolódó pozíciókban találták meg a helyüket. A társaság egy jelentős része ma is külföldön él, New Yorktól Luxembourgon és Brüsszelen át, Rabattól Berlinig vagy Caliig mindenfelé ott vagyunk ma is.

Az est során pár percben mindenki megoszthatta, merre indult, hol tart most, mit jelentett neki anno Fukuyama vagy Kissinger; a mindig sejtett egyenes karrierutak mellett voltak érdekes váltások, rácsodálkozások. Az év végi hajtás, és a karácsony közelsége ellenére elég sokan összejöttünk: közel negyvenen, többen távolabbról online is bejelentkeztek.

Jó volt egy kicsit újra nemzetközisnek lenni, felismerni az ismerős-ismeretlen felnőtt arcokban azokat a kölyköket, akik egykor mi voltunk. És külön jó volt az egyetem régi épületében találkozni – köszönjük ehhez a segítséget az Alumni Clubnak és a Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéknek. Azt

gondolom, a találkozó után többen éreztük úgy, hogy erre igazán kár újabb 20 évet várni; megfogadtuk, hogy nem várunk ennyit a következő hasonlóval – legyen így!