Ugrás a fő tartalomra

Etika, Felelősségvállalás, Fenntarthatóság

Fenntarthatóságért felelős dékán és ERS Hub

A fenntarthatóságért felelős dékán célja az Egyetem működése fenntarthatóságának folyamatos fejlesztése, az Egyetem oktatási, kutatási és harmadik missziós tevékenységében, továbbá szolgáltatásaiban a fenntarthatóság szempontjainak átfogó képviselete. A Corvinus Egyetem ERS Hub-ja (Ethics, Responsibility and Sustainability) azzal a céllal alakult meg, hogy egyetemi szinten összehangolja a három felsorolt témakörbe tartozó projekteket, kezdeményezéseket, illetve hogy nyitott platformot kínáljon ezek széles körben történő ismertetéséhez, önkéntesek és támogatók bevonásához.

Kiemelt híreink

Az alábbi, az egyetemi közösség széles körének bevonása által inspirált keretrendszer célja, hogy konkrét területek köré koncentrálja tevékenységeinket, vezesse közös gondolkodásunkat a jövőben és támogassa eredményeink hatékony bemutatását, hatásuk pontos mérését.

A Budapesti Corvinus Egyetem Fenntarthatósági Stratégiájának (2023–2030) keretrendszere

Oktatás

Az Egyetem célja, hogy kiaknázza az oktatási tevékenységeiben rejlő potenciált úgy, hogy a fenntarthatóság/ERS (etika, felelősségvállalás, fenntarthatóság) témájával kapcsolatos kérdések is beépüljenek és kiemelt szerepet kapjanak. Különös figyelmet kell fordítani a tantervek, programtervezés, tanítási módszerek és az érintett felek bevonása mellett az oktatók tudására és fenntarthatóság/ERS vonatkozású készségeire is.

Harmonika tartalom

Azon programok aránya, amelyek legalább egy fenntarthatósággal kapcsolatos kurzust tartalmaznak a programtervben; minden szinten és minden programban (BA és MA: kötelező kurzusok; PhD és MBA: választható kurzusok).

Az Egyetem célja annak biztosítása, hogy az összes hallgató elvégezzen legalább egy fenntarthatósággal/ERS-el kapcsolatos kurzust a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatott tanulmányai során. A fenntarthatósági/ERS elveket és mutatókat be kell építeni a kurzusok oktatási eredményei és a kimeneti kompetenciák közé.

Az Egyetem célja, hogy oktatásfejlesztési programjai révén fokozatosan növelje azon oktatók számát, akik elkötelezettek a fenntarthatóság/ERS ügye iránt.

Az Egyetem célja, hogy növelje a fenntarthatósági/ERS kurzusokon kívüli tanulási tevékenységek, valamint az ezeken résztvevő hallgatók számát.

Az Egyetem célja, hogy támogassa az oktatók tapasztalati és transzformatív tanulási módszertani innovációit, és ösztönözze a hallgatókat a fenntarthatósági/ERS projektek kezdeményezésére.

Az Egyetem célja, hogy bevonja az alumni közösséget az oktatási programba, hallgatóként, támogatóként, külső partnerként egyaránt.

Kutatás

Az Egyetem célja a fenntarthatósági/ERS témákhoz kötődő publikációs tevékenység és kutatási kapacitás növelése a szervezeti keretek biztosítása, valamint a belső és külső együttműködés ösztönzése által, az érdemi hatással bíró kutatások és a kutatási kiválóság elérése érdekében.

Harmonika tartalom

Az Egyetem fenntarthatósági/ERS témájú tudományos publikációira érkező idézetek száma.
A fenntarthatósági/ERS témájú tudományos publikációkhoz kötődő külső érintett szervezetek száma.

Az Egyetem ösztönzi az oktató/kutató kollégákat és a hallgatókat a fenntarthatóság/ERS területén való kutatási és publikációs tevékenységre, célja a fenntarthatósági/ERS tudás létrehozása, a tudományos eredmények és a kutatási kapacitás növelése érdekében.

Az Egyetem a fenntarthatóság/ERS terület szellemében bevonja és ösztönzi közösségeit, hallgatóit és oktatóit/kutatóit a szervezeti határokon átnyúló interdiszciplináris és transzdiszciplináris kutatásokon keresztül megvalósuló együttműködésekben való aktív részvételre.

Az Egyetem célja a fenntarthatósági/ERS területen kiválóságot képviselő kutatási központtá válni, mind hazai, mind nemzetközi szinten, olyan kutatási együttműködések révén, amelyek összekapcsolják a különböző érintettek és hálózatok közösségeit.

Az Egyetem célja, hogy megfelelő támogatói keretrendszert hozzon létre fenntarthatósági/ERS kutatási céljaihoz, biztosítva a szükséges adminisztratív hátteret, finanszírozást, képzési és ösztönzési rendszert a kutatási kiválóság eléréséhez.

Az Egyetem prioritásként kezeli az érdemi hatással bíró kutatást, olyan projekteket támogatva, amelyek a tudományos hatáson túl valós értéket teremtenek az érintettek számára, beleértve a fenntarthatóság/ERS területén belüli és kívüli érintetteket is.

Outreach és társadalmi hatás

Az Egyetem célja, hogy valamennyi tevékenysége kifejezze a felelősséget és a fenntarthatóságot a külső és belső érintettek felé, ezzel példát mutatva mások számára. Az Egyetem szoros és kiterjedt partnerségeket és együttműködéseket alakít ki és tart fenn érintettek széles körével, ideértve a vállalatokat, a közösségi partnereket, a kormányzati szereplőket, valamint a munkatársakat, a jelenlegi és végzett hallgatókat, a fenntarthatóság/ERS előmozdítása és valódi társadalmi hatás elérése érdekében. Az Egyetem aktívan igyekszik hatást gyakorolni a felelős és fenntartható stratégiákat még nem alkalmazó érintettjeire. Az Egyetem célja, hogy tanuljon a fenntarthatósági/ERS erőfeszítéseikben előrehaladottabb egyetemektől és iskoláktól és elmélyítse ezen kapcsolatait. Az Egyetem kommunikációs tevékenységében a fenntarthatósági és felelősségi kérdéseket etikus és hiteles módon használja.

Harmonika tartalom

Külső érintettekkel közös projektekben részt vevő egyetemi polgárok száma.
A külső érintettekkel való közös értékteremtést célzó külső projektek száma.

Az Egyetem él a más egyetemekkel fennálló partnerségeiből származó lehetőségekkel, aktívan elősegítve a tudás és a legjobb gyakorlatok cseréjét a fenntarthatóság/ERS területén.
Az Egyetem világos standardokat határoz meg a külső érintettekkel, beleértve a vállalati partnerekkel ápolt kapcsolatok irányítását.
Az Egyetem tudatos megközelítést alkalmaz a fenntarthatósági/ERS tevékenységekben, a közösségi részvétel hatékony elősegítése érdekében.
Az Egyetem kommunikációjában a pozitív példaképekre és inspiráló személyes történetekre fókuszál a fenntarthatóság/ERS területén.
Az Egyetem olyan ösztönző rendszereket fejleszt ki, amelyek jutalmazzák az egyetemi polgárok fenntarthatósági/ERS erőfeszítéseit.

Az Egyetem célja a fenntarthatóság/ERS előmozdítása, olyan hálózatokkal együttműködve, amelyek ezt a témát priorizálják, vagy pozíciókkal rendelkeznek ezen a területen.

Az Egyetem célja, hogy stratégiai érdekei, illetve alulról jövő kezdeményezések mentén kapcsolódjon különböző külső és belső érintettjeihez, érdemi hatást kifejtő módon, amely figyelembe veszi a fenntarthatósági/ERS célokat, valamint a közösség által indított kezdeményezések transzformatív hatását.

Az Egyetem célja, hogy olyan térré váljon, amely lehetővé teszi a fenntarthatósági/ERS témájú tevékenységek különféle érintettek számára történő előmozdítását. A témával kapcsolatos ötletek és gyakorlatok megosztására szolgáló platformokat biztosít, értékes hatást kifejtve Magyarország jövőbeli társadalmára, összpontosítva a minél szélesebb körű elérésre és a konkrét hatásra.

Működés, szervezet és közösség

Az Egyetem integrálja a fenntarthatóság/ERS elveit működésébe, szervezetébe és közösségébe.

Harmonika tartalom

Az Egyetem minden polgára számára egyenlő lehetőségeket biztosít. Különös figyelmet fordít a külföldi hallgatók és munkatársak bevonására, olyan infrastruktúra kialakítására, amely megfelelő a fogyatékkal élő és kisgyermekes hallgatók és munkatársak számára, valamint a hátrányos helyzetű és az esélyegyenlőség témakörébe tartozó problémákkal szembesülő hallgatók támogatására. A konkrét intézkedések és kezdeményezések az Egyetem Esélyegyenlőségi Tervében és a Családbarát Egyetem Program keretein belül találhatók.

A fenntartható beszerzések célja a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontok figyelembevételével történő beszerzési gyakorlat kialakítása. Ennek érdekében a beszerzések során előnyben részesülnek a környezetbarát termékek és szolgáltatások, a helyi termelők, valamint a társadalmi szempontokat is figyelembe vevő beszállítók.

Az Egyetem ösztönzi a hallgatókat és a munkatársait, hogy fenntarthatóan éljenek, azáltal, hogy népszerűsíti a környezeti tudatosságot és az egészséges életmódot, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt.

Az Egyetem ösztönzi a hallgatókat és a munkatársait, hogy fenntarthatóan éljenek, azáltal, hogy népszerűsíti a környezeti tudatosságot és az egészséges életmódot, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt.  

Az Egyetem a fenntarthatósági/ERS kezdeményezések és intézkedések finanszírozását a pénzügyi tervezés során figyelembe veszi, ezáltal a stratégiai időszakon belül a kijelölt prioritási területek mentén támogatja a fenntarthatósági/ERS célok megvalósítását.

Hallgatóink és Kollégáink kezdeményezései

Oktatás

Science Shop közösségi alapú tanulási projektek

További információ

„A hónap fenntarthatósági témája” Kihívásalapú tanulás

További információ

SDG-integrált kurzusok

A fenntarthatósággal (és vízgazdálkodással) kapcsolatos új akadémiai programok

További információ

Sulitest kompetenciamérés

További információ

ERS-központú oktatói képzések és workshopok

Felelős Oktatási Díj elismerések

További információ

Etika és Spiritualitás Program

További információ

CEMS Model UNFCCC szimuláció

További információ

2025-ös Nyári Egyetem

További információ

Pro bono és közös alkotás vállalatokkal

Workshopok és panelek vállalati partnerekkel

Kutatás

ERS Publikációs Kiválósági Díj

More information

SDG-témájú kutatóközpontok

More information

SDG-vel összhangban álló tudományos publikációk

Fenntarthatósággal összhangban álló kutatási finanszírozás

LOESS - Talajegészség az oktatásban kutatási projekt

More information

MAPS - Models, Assessment, and Policies for Sustainability kutatási projekt

More information

“BioSolar – Solar farms: an opportunity to recover biodiversity in farmlands” kutatási projekt

More information

“NATUREFIN - Align Nature Impacts of Regional Development with Sustainable Finance Regulation” kutatási projekt

More information

ISDRS Éves Konferencia 2025

More information

Awakened Campus Global Konferencia

More information

Részvétel nemzeti tudományos eseményeken

Nyílt hozzáférés és könyvtári kezdeményezések

More information

Outreach és társadalmi hatás

Csere- és szakmai gyakorlat programok

Mentorprogram – oktatók, öregdiákok és vállalatok együttműködése

A fenntarthatóságot és az inkluzivitást előmozdító hallgatói szervezetek

A fenntarthatósággal kapcsolatos kiemelt rendezvények

Egymásért Corvinus hallgatói szervezet

More information

Hallgatói zöld vállalkozói kezdeményezések

Hallgatói kutatások ERS témákban TDK dolgozatokon vagy szakdolgozatokon keresztül

ERS Agora – inkluzív tudományos párbeszéd

More information

Hallgatói önkéntes oktatás hátrányos helyzetű fiatalok számára

Szabó Kálmán Tehetségprogram

More information

Illyés Gyula Program

More information

Hallgatói önkéntesség

More information

Corvinus Science Shop

More information

Adományozási panel

Ruhacsere akció és társadalmi felelősségvállalás

More information

Termelői piac

More information

Fenntarthatósággal kapcsolatos podcastok

More information

Befogadó nyári tábor hátrányos helyzetű gyermekek számára a Balatonon

More information

Részvétel a PET-kupán

More information

Működés, szervezet és közösség

A Gellért Campus megnyitása – Fenntartható infrastruktúra a gyakorlatban

Corvinus Green projekt – Fenntartható campus

More information

Közösségi komposztálás projekt

Regeneratív és madárbarát Gellért Kert

PRO ACT kampány a szelektív hulladékgyűjtésért a Corvinuson

More information

Európai Hulladékcsökkentési Hét programok

More information

RePont PET-palack automaták a Campuson

More information

„Intézd online!” – Papírmentes és digitálisan fenntartható egyetem

More information

Fenntartható irányelvek a gyakorlatban

Nemek közötti egyenlőségi terv 2022–2024

More information

Családbarát egyetem kezdeményezés

Munkatársi Garden Party társadalmi felelősségvállalás célú kampánnyal

Nyelvtanfolyamok

Szakmai továbbképzés a munkatársak számára

A weboldal akadálymentes változata

Ösztöndíjak

More information

Támogatás speciális igényű hallgatók számára

More information

Mentális egészségügyi hét a hallgatók és a munkatársak számára

More information

Egészségügyi szolgáltatások a munkatársak számára

Szakmai tanácsadás és pszichológiai támogatás

More information

Nemzetközi hallgatói támogató szolgáltatások

More information

Access4you tanúsítás – elkötelezettség az inkluzív infrastruktúra iránt

More information

Globális fenntarthatósági monitoring és jelentéstétel

UI GreenMetric nemzetközi fenntarthatósági rangsor

More information

QS Sustainability nemzetközi fenntarthatósági rangsor

PRME – Principles for Responsible Management Education

More information

Positive Impact Rating

Aktív tagság és együttműködés a fenntarthatósági hálózatokban

Vezető szerep a nemzeti és nemzetközi fenntarthatósági hálózatokban

More information

Rólunk

Fenntarthatóságért felelős Dékán

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Ásványi Katalin

Fenntarthatóságért Felelős Dékán és az Irányító testület elnöke

ERS Hub irányító testületi tagok*

*Megújítás alatt, az új testület várhatóan 2025 szeptemberében áll fel. Itt a korábbi testület tagjai olvashatók.
Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Csutora Mária

Egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Zsolnai László

Egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

Prof. Dr. Szántó Zoltán Oszkár

CIAS dékán

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Domahidi Ákos

Kancellár

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Köves Alexandra

Egyetemi docens

Budapesti Corvinus Egyetem

Farkas Jácint

Tudományos munkatárs

Állandó meghívottak

Budapesti Corvinus Egyetem

Apáti-Tóth Kata

Kommunikációs igazgató

Budapesti Corvinus Egyetem

Pósvai Adrienn Éda

Koordináció és adminisztratív támogatás

Budapesti Corvinus Egyetem

Harmati Gáspár

HÖK tag

Csatlakozás

A Fenntarthatóságért felelős dékán és az ERS Hub további akciók indítását tervezi, melyekről folyamatos tájékoztatást ad az Egyetemi Polgároknak.

A minél mélyebb bevonás és a közös értékteremtés jegyében arra biztatunk mindenkit, hogy az E-R-S, az etikai, felelősségvállalási és fenntarthatósági témákat érintő ötleteivel és kezdeményezéseivel, illetve az akciókhoz való csatlakozás szándékával jelentkezzen az alábbi formon, vagy írjon nekünk dean.sustainability@uni-corvinus.hu vagy az ershub@uni-corvinus.hu e-mail címen!

 

Vágólapra másolva
×