Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×

Képzések, tanszékek

A Vezetéstudományi Intézet által gondozott képzési programok

A Gazdálkodástudományi kar meghatározó egységeként a Vezetéstudományi Intézet több képzési programnak felelőse. E programoknál nemcsak az oktatásban veszünk részt, de a képzés egészét vagy annak egy részét is koordináljuk.
  • Intézetünk gondozza egyetemünk legnagyobb létszámmal induló alapszintű (bachelor) szakjának, a Gazdálkodási és menedzsment alapszaknak a Humán erőforrások fejlesztése specializációját, emellett 2016-tól az Emberi erőforrások alapszak felelőse is a Vezetéstudományi Intézet.
  • A Vezetés és szervezés mesterszak Intézetünk zászlóshajója, nappali és esti tagozaton is elindult, valamint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai karával kettős diplomát adó képzésünk is van. A nappali tagozatos képzésben Controlling és teljesítménymenedzsment, Emberierőforrás- és szervezetfejlesztés, valamint Szervezetalakítás és folyamatszervezés specializációkat indítunk.
  • A szakirányú továbbképzések közül a Szervezeti Magatartás tanszékünk a Humánmenedzsment és a HR Business Partner programok felelőse.

Képzések

Tanszékek

Vágólapra másolva
GEN.:2021.07.25. - 15:14:01