Ugrás a fő tartalomra

Corvinus Ösztöndíjprogram

Tulajdonképpen mi is a Corvinus Ösztöndíj?

Egy teljesítményalapú ösztöndíj, teljesen új rendszerben. Ahogyan te is biztosan hallottál róla, a Corvinus 2019-ben államiból alapítványi fenntartású egyetemmé vált, így az állami ösztöndíjas helyeknek is szükségszerűen át kellett alakulniuk. 2023-ban a nappali alapszakra felvett hallgatók csaknem 70%-a, a nappali mesterképzésre felvett hallgatóknak pedig a 90%-a kapta meg a Corvinus Ösztöndíjat, tehát a Corvinus nappali alap- és mesterképzéseire felvételt nyert hallgatók nagy része továbbra is térítésmentesen tanulhat.

Mi a különbség a Corvinus Ösztöndíj és az állami ösztöndíj között? Az, hogy megszűnt az állami képzés a Corvinuson egyben azt is jelenti, hogy fizetnem kell a képzésért?

A Corvinuson természetesen jelenleg és a jövőben is tanulhatsz térítésmentesen, csupán annyi a változás, hogy a képzés költségét nem az állam, hanem az Egyetem finanszírozza. A Corvinus Ösztöndíj ugyanúgy tartalmazza a képzés költségét, mint az állami ösztöndíj, de nem fedezi például a lakhatást, a megélhetést a tanulmányok ideje alatt, és ez sem jár automatikusan a tanulmányok befejezéséig. Azt, hogy ki lesz jogosult az ösztöndíjra, egy rangsor dönti majd el, amelynek tartalmi feltételeit az Egyetem vezetése írja elő. 

Mi történik, ha a corvinusos tanulmányaim után külföldön szeretnék dolgozni?

Az állami ösztöndíjas képzések feltétele, hogy a végzés utáni 20 évben ugyanannyi évet kell Magyarországon dolgoznod, ahány évig tartott a képzésed, különben vissza kell fizetned a képzés költségét. Erről a jogszabályról röghöz kötés néven hallhattál már. Ha a Corvinuson tanulsz, ilyen feltétel nincs, tehát az Egyetem elvégzése után nyitva áll előtted az egész világ.

Mi történik az állami ösztöndíjas féléveimmel, ha Corvinus Ösztöndíjas képzésen veszek részt?

Minden hallgató jogszabályban meghatározott maximális számú állami ösztöndíjas félévre jogosult, ám mivel a Corvinus Ösztöndíj egy alapítványi támogatás, így az itt töltött féléveiddel nem csökkent az állami ösztöndíjas féléveid száma. Nemcsak a corvinusos képzésed után használhatod szabadon az állami ösztöndíjas féléveidet, de akkor is pályázhatsz Corvinus Ösztöndíjra, ha már éltél az állami ösztöndíj lehetőségével.

Hány félévre jár az ösztöndíj?

A Corvinus Ösztöndíj nem a teljes képzésre jár automatikusan, hanem ha az őszi szemeszterben kezded meg tanulmányaidat, akkor az első tanévre, ha pedig a tavasziban, akkor az első félévre. Az összes Corvinus Ösztöndíjas féléveid száma pedig a szak hatályos képzési idejétől függ. Azaz, ha a meghirdetéskor az adott szak képzési ideje 7 félév, akkor maximum 7 félévre. Fogyatékkal élők esetében ez a félévszám egy félévvel (osztatlan képzésben részt vevő fogyatékkal élők esetén két félévvel) meghosszabbítható. Fontos, hogy csak aktív félévben jár az ösztöndíj! Méltányolható indokok esetén (tartós betegség, gyermekvállalás, Erasmus) a jogosultsági idő meghosszabbítható egy félévvel, ha ezen körülmények miatt a tanulmányi idő is hosszabb lesz (a maximális támogatási idő azonban ilyen esetben sem léphető túl).

Milyen átlaggal kell rendelkeznem az alapszakon és a mesterszakon ahhoz, hogy a képzés alatt végig meg tudjam tartani azt?

Az Egyetem minden tanév végén a tanulmányi eredmények alapján rangsort állít fel, amely alapján a következő tanévben azok kerülnek be az ösztöndíjas helyekre, akik az előző tanévben a legjobban teljesítettek.

Az tanév végi rangsoroláskor – ahhoz, hogy benyújthasd a pályázatod a Corvinus Ösztöndíjra – legalább 3,80-as kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag szükséges, a két félév alatt teljesített kreditek számának pedig legalább 46-nak kell lennie. A fenti szempontok alapján képzésenként rangsort készít az Egyetem, és a következő tanévben a legjobban teljesítő hallgatók tanulhatnak térítésmentes képzésen.

Milyen eséllyel tarthatom meg az ösztöndíjam a rangsoroláskor?

 Jó, ha tudod, hogy ha Corvinus Ösztöndíjas képzésre nyertél felvételt, jó eséllyel tarthatod azt meg a következő tanévekben is, hiszen a tanév végén esedékes felülvizsgálatok során nem csökken azok aránya, akik az adott szakon Corvinus Ösztöndíjat kapnak.

Hogyan kell jelentkezni a felvételi során a Corvinus Ösztöndíjra?

Ha szeretnéd igénybe venni az ösztöndíjat, akkor a következő felvételi jelentkezés leadásakor az adott képzésen az „A” finanszírozási formát kell megjelölnöd. Ha az adott képzésen eléred az Egyetem által meghatározott felvételi ponthatárt ebben a finanszírozási formában, akkor automatikusan jogosulttá válsz az Ösztöndíjra.

Ösztöndíjas helyre pályáztam, de nem sikerült. Akkor már nincs is lehetőségem a térítésmentes képzésre?

Ha önköltséges helyre jutottál be (ennek továbbra is az a feltétele, hogy az „A” finanszírozási forma mellett az adott szak „K” finanszírozási formáját is bejelöld), az egyetemi teljesítményed alapján a következő tanév végén újra pályázhatsz a Corvinus Ösztöndíjra átsorolás útján. Aki pedig nem jut térítésmentes képzéshez, a Diákhitel Központon keresztül igénybe tudja venni az államilag támogatott kamatmentes előfinanszírozási lehetőséget.

Hogyan veszíthetem el az ösztöndíjra való jogosultságot?

Például, ha felmondod az ösztöndíjszerződést, vagy kimerítetted a támogatott félévek maximális számát, illetve bármilyen más okból megszűnik a hallgatói jogviszonyod.

Fizetnem kell nyelvi hozzájárulást, ha angol nyelvű képzésen tanulok?

Nem jár többletköltséggel, ha angol nyelvű képzésre jelentkezel, hiszen nem kell idegennyelvi hozzájárulást fizetned.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.19. - 12:21:49