Ugrás a fő tartalomra

Kinizsi Kollégium

A 400 fős Kinizsi Kollégium az Egyetem Központi épületének szomszédságában, zömében kétágyas elhelyezést biztosít két hétemeletes kollégiumi szárnyban. 
Minden szintjén vasalósarok, mikrohullámú sütővel, valamint gáztűzhellyel felszerelt konyha és személyre szóló konyhaszekrény áll a hallgatók rendelkezésére. A felújított tusolók, valamint a mosóhelységek jól felszereltek, automata mosógépek segítik a mindennapi tisztálkodást és a személyi higiéniát. 
Egyéb szolgáltatások tekintetében az L oldal földszintjén rendelkezésre áll egy számítógépterem, valamint egy tanulószoba, melyet bármikor használhatnak a hallgatók, akár több fő is. Természetesen a szobákhoz internet csatlakozási lehetőségeket alakítottunk ki, melyet kiegészít a WIFI kapcsolat is. Televízió készülék az F oldal aulájában és az L oldal tanulószobájában van. A kollégisták rendelkezésére áll az L oldal alagsorában található torna- és kondícionáló terem. A szórakozási lehetőségről sem feledkeztünk meg, az F oldal alagsorában működik az Africafe club büfé és szórakozóhely. Az Egyetemi Központi Könyvtár pedig garantálja a hallgatók jó felkészülését.

Az épületbiztonságát a kiépített tűzjelző rendszer, valamint a kártyás beléptető- és kamera rendszer biztosítja.
A Kinizsi Kollégiumban kap elhelyezést az EVK Szakkollégium.    

Dorm manager

Fodor Katerina katerina.fodor@uni-corvinus.hu Kancellári Szervezet / Campus Szolgáltatások
Kollégiumi csoportvezető
Kinizsi Kollégium, L/2
Telefon: +36 1 482 7588 • Mellék: 7588

Hasznos tudnivalók

Portaszolgálat

  • Telefonszám: +36 1 482 7900
  • Az épületben 0-24 órás portaszolgálat működik.
  • A portások leellenőrzik a kártyához tartozó fénykép alapján,hogy valóban a kártya jogos tulajdonosa használja-e a kártyát a belépéshez;röviden azonosítják a kollégistákat.
  • A belépőkártyát csak az arra jogosult személy használhatja,a kártya átadása fegyelmi eljárást von maga után.
  • A portán található az elsősegély doboz.
  • A portán belépőkártya ellenében lehet kölcsönözni a takarítóeszközöket (partvis, lapát, felmosó, porszívó, vasaló).

Beléptetőrendszer

  • A kollégiumban forgóvillás, kártyás beléptetőrendszer működik. A belépőkártyát minden kollégista a beköltözéskor kapja meg.
  • A beköltözéskor kapott kártyát a lakó köteles aki-belépéskor használni, a beléptető rendszert átlépni vagy alatta átbújni, és a kártyát átruházni TILOS!
  • Belépéskor a porta előtt található leolvasó elé kell a belépőkártyát helyezned, ekkor a portások leellenőrzik a kártyához tartozófénykép alapján, hogy valóban a kártya jogos tulajdonosa használja-e a kártyát a belépéshez; röviden azonosítják a kollégistákat. Ezután kérhetitek a portásoktól a szobakulcsokat.
  • Ezt követően az emeletekre felvezető lépcső előtt szintén találhatsz egy másik leolvasót; a kártyát az előbbihez hasonlóan kell használni.
  • A kártya elvesztése esetén, kérjük, írj levelet a kinizsi.rendszergazda@uni-corvinus.hu e-mail címre, hogy új kártyát állíthasson ki számodra a rendszergazdánk térítési díj ellenében. A térítési díjat a neptun-ügyintéző írja ki a neptunban.
  • Belépődet mindig tartsd magadnál, mivel az F és az L oldal között is a kártya használatával tudsz közlekedni.

Látogatófogadási rend

  • A Lakók minden nap 7 órától 23 óráig térítés nélkül fogadhatnak látogatókat (maximum 3 főig, a felett csak írásos engedéllyel).
  • A Lakó minden nap este 23 órától reggel 7 óráig maximum 1 főlátogatót fogadhatnak a szobatárs(ak) egyhangú beleegyezésével.
  • A látogatófogadás térítési díját a HTJSZ tartalmazza (1500Ft/fő/alkalom).
  • BCE-s hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók ez irányú díjfizetési tételei a Neptunban kerülnek kiírásra.
  • A kiírás/kiszámlázás a portaszolgálat által vezetett nyilvántartás (Látogató nyilvántartás) alapján történik, amit a vendégfogadó a bejelentéssel egyidejűleg köteles kitölteni és aláírni.
  • A látogató nyilvántartási füzetet a portán úgy kell vezetni,hogy abból a látogatót fogadó Lakóneve, szobaszáma, neptun kódja továbbá a látogatásban érintett naptári napok dátuma és pontos ideje egyértelműen megállapítható legyen, és azt a fogadó Lakónak alá is kell írnia látogatója fogadásakor. A nyilvántartásban a látogató nevét és arcképes,személyazonosításra alkalmas igazolványszámát is szerepeltetni kell.
  • A látogató-bejelentés adminisztrációja után a fogadó Lakólátogató fogadási engedélyt kap, melynek alapján a látogatója ideiglenes, vendég belépőkártyát kaphat, és így kollégiumban történő tartózkodása biztosítottá válik.
  • A látogató viselkedéséért a látogatót fogadó Lakó teljes felelősséggel tartozik.
  • Egy Lakó egy hónapban maximum 15 alkalommal fogadhat térítés ellenében látogatót, maximum egyszerre egy főt, illetve egy látogató hetente maximum három alkalommal maradhat térítés ellenében a Kollégiumban. Ezen szabály megszegése esetén a Lakó a tárgyhót követő hónapban nem fogadhat térítési díjjal járó látogatót.
  • A látogatófogadás rendjét súlyosan megsértő Lakó határozott időre a látogatófogadásban korlátozható, vagy határozott időre attól eltiltható, míg a látogatófogadás rendjét és a Házirendet megsértő látogató a látogatófogadásból kizárható, súlyosabb esetben a kollégiumba történő belépése is korlátozható.
  • Ha ellenőrzés alkalmával látogatófogadási engedély nélkül bent tartózkodó személyt találnak a kollégium alkalmazottai, a látogatót fogadó Lakó számára büntető pont adható. Az engedély nélkül bent tartózkodó személy a kollégiumból kitiltható.
  • Kiskorú látogatót kollégista csak abban az esetbe fogadhat, ha a látogató a látogatót fogadó közvetlen hozzátartozója (pl.:testvér), és a látogatófogadáshoz a szülők, vagy törvényes képviselők írásban hozzájárultak. A látogatófogadáshoz kiskorú esetében a kollégiumadminisztrátorának engedélye és a szobatársak írásos hozzájáruló nyilatkozata is szükséges. A meglévő igazolások és engedélyek mellett is kiskorú látogatót csak azonos nemű lakók által lakott szobában lehet elhelyezni.

Mentálhigiénés tanácsadás, pszichológus

A Hallgatói Támogatás mentálhigiénés szakemberei minden corvinusos hallgató számára biztosítanak egyéni tanácsadást díjtalanul az egyetemen pszichológiai, tanulás és karrier témákban.

A tanácsadások nem alkalmasak az egyészségügyi vagy azonnali ellátást igénylő helyzetek kezelésére.

Ha azonnali segítségre van szükség a magad számára vagy valakinek a környezetedben:

  • Öngyilkossági szándék vagy egészségügyi vészhelyzet esetén  –  Hívd a 112-t!
  • Öngyilkossági gondolatok esetén – Kérj segítséget:   

Telefon: 116-123 

Internet elérés

Tudnivalók: Internethez való hozzáférést többféle módon is lehet igényelni.

1. Emailben a rendszergazda.kinizsi@uni-corvinus.hu címre elküldött üzenettel. Az emailben feltétlenül legyen benne a hallgató neve, szobaszáma és a számítógép ETHERNET MAC címe (fizikai cím).
2. Az interneten lévő regisztrációs form-on. 
3. Portán kérhető regisztrációs lapon, amelyet kitöltés után elég visszajuttatni a portára és ott leadni (nem szerencsés egyesével csak emiatt kopogtatni a rendszergazdánál)

Az internetigénylés követően 3 munkanapon belül az internethozzáférés biztosításra kerül. A rendszergazda több feladatot is ellát,ezért nem biztosítható, hogy az igénylést követően azonnal el tudja végezni a regisztrációt.

További internetes kérdések, kérések esetén keressétek,írjatok a rendszergazda.kinizsi@uni-corvinus.hu vagy személyesen: Szeker Viktor senior segítő – L113
Segítség a MAC-Address (fizikai cím) lekérdezéséhez:



Windows felhasználóknak:
– Csatlakoztasd az UTP kábelt az eszközödhöz
– Start menü / Beállítások
– Hálózati és Internet beállítások
– Ethernet
– Ethernet ikonra bal egérgomb
– Itt találod a Physical MAC Address-t

Mac OS X felhasználóknak:
– Apple menü / System Preferences…
– Internet & Wireless menüsor / Network
– Ethernet vagy USB Ethernet sor legyen kiválasztva!
– Advanced… gombra kattintani
– Ethernet fülben az Ethernet ID-t kiírni

Ha ez nem segít Google-n találhatsz megoldásokat, hogy találd meg az Ethernet MAC címedet vagy írj a kinizsi.net@uni-corvinus.hu emailcímre.


Wi-Fi

  • A kollégiumi Wi-Fi hálózat kiegészítő szolgáltatásként üzemel.
  • A lefedettség nem valósul meg minden szobában és megbízhatósága a leterheltségtől nagyban függ.
  • A megbízható interneteléréshez a vezetékes csatlakozás ajánlott.
  • A wi-fi használatához Cusman felhasználónévvel, jelszóval kell bejelentkezni.

Fontos megérteni, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a szabályzatsértésre vonatkozóan nem létezik semmilyen alsó korlát,azaz nincs olyan (feltöltési, letöltési, napi, heti, stb.) limit, ami alatt megengedett a szabályzat megsértése. Így pl. a szabályzatot, bármely törvényt,szerzői jogokat, vagy az egyetem jó hírnevét sértő tartalom megosztása,letöltése a legkisebb méretben sem megengedett és fegyelmi következményekkel járhat! Ez alól természetesen a kollégium vagy annak rendszergazdája sem adhat mentességet!


Hibabejelentés

Beköltözéskor fellelt, illetve év közben keletkezett műszaki jellegű hibákat az katerina.fodor@uni-corvinus.hu címen kérjük jelezni az üzemeltetés felé vagy a portán található karbantartó füzetben lehet jelezni.

Szolgáltatások

Gépterem

  • A kollégium L oldali földszintjén található a gépterem,melynek kulcsát a portán lehet elkérni. Korlátlanul használható.

Tanulószoba

A kollégium első emeletén található tanulószoba mely folyamatosan a lakók rendelkezésére áll.
A tanulószobákban őrizetlenül hagyott tárgyakért a Kollégiumnem vállal felelősséget. 

Kerékpártároló

A kollégium portánál kérhető el a kerékpár tároló kulcsa.Felhívom a figyelmét, hogy a kerékpárokat mindenképp fel kell akasztani a falra, hogy a közlekedést ne akadályozza.

Mosási lehetőség

A kollégiumban minden szinten van lehetőség mosásra, a közelmúlt beruházásainak köszönhetően minden szinten új automata mosógép van. Kérünk mindenkit, hogy használja a kihelyezett mosófüzeteket, hogy könnyebben tervezhető legyen a mosás, illetve a gazdátlanul a mosógépben hagyott ruhák tulajdonosait meg lehessen találni. 

Takarító eszközök

Az alábbi takarító eszközök a portán kérhetőek el:

  • partvis és lapát
  • felmosó vödör és mop
  • vasaló
  • porszívó

Térítési díjak

Kollégiumi térítési díjakat a Hallgatói Követelményrendszer 4. kötet / Hallgatói térítési és juttatási szabályzat 6. sz. melléklete tartalmazza.

Seniorok

Buri Vanda Anikó
külföldi hallgatók kapcsolattartás, kollégiumi felvételi értesítők

Varga Tamás
KDB munkájának segítése, szobabeosztás, külföldi hallgatók kapcsolattartás

Pál Gábor
SH mentor

Szeker Viktor
rendszergazda feladatok, belépő kártya regisztráció

Szabó Dániel
kollégiumi felvételi értesítők, szobabeosztás

Senior segítők megbízásuk alapján:

  • Ellátják a kollégium vezetője által rájuk bízott feladatokat,
  • Együttműködnek és támogatják a kollégium Dorm Managerek és a műszaki ügyintézők munkáját,
  • Felügyelik és betartatják a kollégiumi Házirend és egyéb szabályzatok rendelkezéseit, valamint az együttélés normáit,
  • Segítik a kollégisták beilleszkedését, problémáik megoldását,
  • Előre meghatározott beosztás alapján ügyeletet látnak el, az épületben biztosított 0-24 órás ügyelet részeként, 

Elérhetőség

  • Központi e-mail cím: kinizsikoli@uni-corvinus.hu
  • Kollégiumi porta: +36 1 482 7900
  • Testnevelési és Sport Központ kihelyezett telephely porta: +36 1 482 7920
  • Cím: 1092 Budapest, Kinizsi utca 2-6.

Ügyfélfogadás

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.16. - 23:24:53