Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×

Kutatás & Könyvek

Ebben a blokkban érheti el a kedves Látogató a BCE MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont tudományos és szakmai támogatásával megjelent könyveinket, kiadványainkat és a különböző alkalmakkor szervezett workshopjaink összefoglalóit, amelyeken pár havonta beszámolunk kutatásainkról és szakmai tevékenységeinkről a közönségnek.  

Hazai és nemzetközi kutatási eseményeink, valamint a Központ és az MTÜ támogatásával megjelent kiadványaink:
A kulturális turizmus sokszínűsége – Jászberényi Melinda (szerk.)
Megjelenés éve: 2020.

A könyvet elérheti online, ide kattintva

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

  (Akadémiai Kiadó, Budapest)  
TTK-A-kulturális-turizmus-sokszínűsége-JászberényiM_cover.jpg
A turisztikai termékek innovatív fejlesztése – Irimiás Anna, Jászberényi Melinda, Michalkó Gábor (szerk.)
Megjelenés éve: 2019
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Ez a kiadvány arra vállalkozik, hogy a hazai és a nemzetközi szakirodalomra, tudományos vizsgálatokra, szakértői megfigyelésekre, jó gyakorlatokra és persze a szerzők kreativitására alapozva bemutassa a turisztikai termékek palettáját. Az olvasó találkozhat tradicionálisabb termékkel (városi turizmus, bevásárlóturizmus, gasztroturizmus, konferenciaturizmus), szembesülhet úgynevezett niche (rés) termékekkel (kalandturizmus, buliturizmus, sportturizmus, hajós turizmus, szenior turizmus, tudományos turizmus), és végül, de nem utolsósorban elmélyülhet a horizontális, szinte minden terméket átható szemléletformálásban (akadálymentesítés, szexualitás, fenntarthatóság, felelősségteljesség, lassúság). A kötet tanulmányainak gondolatvilágát az innováció szükségszerűsége vezérli.
A kiadvány a turisztikai termékek ismert logikájából/modelljéből kiindulva egyrészt megtartotta annak hagyományos formáját, másrészt számtalan új, innovatív megközelítéssel is találkozhatunk, amely egyaránt igaz azok tartalmára és stílusára. Az egyes termékek/fejezetek olyan szemléletmódot közvetítenek, melyek mára nélkülözhetetlenek a turisztikai trendek kereslet-kínálat értelmezéséhez, a desztinációk termékstruktúra analíziséhez, a piacszegmentációhoz.”
Prof. Dr. Aubert Antal egyetemi tanár
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-a-turisztikai-termékek-innovatív-fejlesztése.jpg
Kutatásmódszertan a turizmusban – Mitev Ariel Zoltán
Megjelenés éve: 2019
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Kutatásmódszertan témában több összefoglaló művet is olvashattunk hazai és nemzetközi szinten is az elmúlt évtizedekben, ugyanakkor nemigen láthattunk példát arra, hogy a kutatásmódszertan egy-egy konkrét téma területére vonatkozóan kerüljön értelmezésre és bemutatásra könyv formájában. Mitev Ariel munkája hiánypótló abban a tekintetben, hogy kifejezetten a turizmus területén alkalmazott kutatási módszerekkel foglalkozik, és esettanulmányokon keresztül is szemlélteti az adott kutatási problémákhoz a megoldásokat. A könyv szakmai lektoraként alaposan megismerhettem a munkát, mely mind a szakirodalom, mind kifejezetten a turizmussal foglalkozó hallgatók, kutatók és gyakorlati szakemberek számára is értékes hozzájárulást jelent.”
Ásványi Katalin, egyetemi docens, BCE GTK MMI
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-kutatásmódszertan-a-turizmusban.jpg
Vízi turizmus és közlekedés: termékek, trendek, regionalitás – Jászberényi Melinda
Megjelenés éve: 2019
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Mindenki fülében ismerősen cseng Pompeius római hadvezér mondása: Hajózni kell! Nem feledhetjük azonban, hogy a XXI. századra a vízi közlekedés háttérbe szorult más módokkal (a légi, a közúti és a vasúti szállítással) szemben, sőt, a 2001-es európai közlekedéspolitika szerint a közlekedés családjában a hajózás lett a „szegény rokon”. Bár hazánk el van szigetelve a tengerektől, álló- és folyóvizeink révén a vízi közlekedésnek és turizmusnak jelentős hagyományai vannak. Jászberényi Melinda elsősorban egyetemi hallgatóknak írt hiánypótló művében áttekinti e témakör fogalmait, fejlődését, hazai és globális trendjeit, külön-külön és összefüggéseiben is bemutatva a belvízi és tengeri hajózást, valamint a kapcsolódó turizmust. A jegyzet erőssége, hogy viszonylag új keletű fogalmakkal és folyamatokkal is foglalkozik, például a smart-koncepcióval és az Európai Unió Duna-régióra vonatkozó stratégiájának kapcsolódó prioritásaival. A tudnivalókat színesítve, fotókkal illusztrálva dolgozza fel. Leendő és gyakorló szakembereknek is figyelmébe ajánlom a kötetet.”
Munkácsy András tudományos munkatárs, Közlekedéstudományi Intézet, a könyv lektora
 
“Ugyan a turizmusipar születését egy gőzmozdonyhoz kötik, az utazások története a vízen kezdődött, majd hosszú évszázadokon keresztül a folyók, a tavak, a tengerek és az óceánok képezték a mai értelemben vett turisztikai mobilitás színterét. Hajóra szállni mindig is luxus volt, sokáig az ár, napjainkban inkább az idő szab gátat a vízen történő utazás eltömegesedésének. Ugyanakkor számos vízparti turisztikai desztináció a tenger- és óceánjárókon érkezőkben látja a már nemkívánatos mértékű turizmus generálóit. Jászberényi Melinda hiánypótló könyve monografikus igényességgel tekinti át a víz, a közlekedés és a turizmus szimbiotikus kapcsolatrendszerét. A munka fontos fókusza a Duna és Magyarország, elsősorban ebben a földrajzi dimenzióban mutatja be a vízi turizmus és a közlekedés aktuális gazdasági, társadalmi, környezeti kérdéseit és regionális kihívásait. Ajánlom mindenkinek, aki a hajózásra nem letűnő múltként, hanem felemelkedő lehetőségként tekint.”
Michalkó Gábor egyetemi tanár, BCE, tudományos tanácsadó, MTA CSFK FTI
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-vizi-turizmus-és-közlekedés.jpg
Az utazásszervezés új dimenziói – Jancsik András, Jászberényi Melinda, Kökény László
Megjelenés éve: 2019
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Kevés tevékenységet változtat meg annyira az internet elterjedése, mint az utazásszervezést. Azok a szervezetek, melyek alkalmazkodnak a fejlődéshez, továbbra is sikeresek maradhatnak. Ehhez a folyamathoz nyújt komoly segítséget e könyv, mely összefüggéseiben elemzi a turizmus múltját, jelenét, jövőjét.”
dr. Simon András, lektor
 
“A könyv rendkívül időszerű, felvázolja az utazásszervezés és közvetítés múltját és jelenét. Áttekinti a legújabb keresleti és kínálati trendeket, és rámutat a turizmus folyamatosan változó gazdasági hátterére, valamint az ezt követő fogyasztói magatartásra. A turizmus és a turisztikai szakma teljes spektrumát mutatja be a legfrissebb statisztikákkal alátámasztva. Gyakorlati ismeretekkel, egyben lexikonként is szolgál a friss szakmabeliek számára. A könyv hiánypótló funkciót is betölt, hiszen kevés az olyan szakirodalom, amely ilyen részletességgel elemzi az utazási irodán belül folyó munkát, s kiemeli annak igényességét és sokszínűségét.”
“Az utazásszervezők és közvetítők nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki, hogyez a tudományos munka megszületett, és elérhetővé vált a jövő szakemberei számára.”
Nyúl Erika, ügyvezető igazgató, Violin Travel Ltd.
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-az-utazásszervezés-új-dimenziói.jpg
Üzleti és projekttervezés – Deutsch Nikolett, Jelen Tibor
Megjelenés éve: 2019
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“A turizmusoktatásban elengedhetetlenné vált a projektszemlélet erősítése, melyet Deutsch Nikolett és Jelen Tibor Üzleti és projekttervezés – Elmélet és gyakorlat kulturális turisztikai példákkal című könyve támogat.”
“A szerzők Üzleti- és projekttervezés című jegyzetükkel az egyetemi oktatásban fontos és hiánypótló művet alkottak meg. Az üzleti tervezés és a projekttervezés sajnálatos módon a hazai – és sok helyütt a nemzetközi – felsőoktatásban egymástól függetlenül kerül tárgyalásra, oktatásra. Mindeközben a gyakorlatban nem két különálló területről, hanem együtt kezelendő kérdésekről van szó. A vállalatok, vállalkozások és intézmények jövőjére vonatkozó kérdések a stratégiai tervezés keretében kerülnek meghatározásra, míg ezek a hosszú távú tervek konkrét, rövid távú, operatív tervként kerülnek megvalósításra. A kettő közötti kapcsolatot az üzleti tervezés képezi, amely, ahogy a szerzők fogalmaznak: „sajátos átmenetet képez a stratégiai és operatív tervek között, tekintettel arra, hogy a stratégiai tervnél konkrétabb, de az operatív tervhez képest hosszabb időtávban, a vállalkozás jellemzőiből, működésének, tevékenységének összefüggéseiből kiindulva tervezi meg a vállalkozás, vállalat gazdálkodását, reálisan előre vetíthető pénzügyi folyamatát”. Az itt felvázolt rendszerbe illeszkedik a projektek tervezése is, ugyanis a projektek biztosítják a tervezési rendszerben azt a rugalmasságot, amely lehetővé teszi a szervezet, vállalat megújulását, fejlődését, versenyképességének javítását. A projektek a külső és belső lehetőségekre építő innovációs tevékenységeket foglalják magukba, és sikeres megvalósításukkal hozzájárulnak a szervezeti, vállalati stratégiai célok eléréséhez, megvalósításához. Ebben az értelemben hiánypótló és haladó szemléletű a jegyzet.”
Dr. Szabó Lajos György, egyetemi tanár, BCE
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-üzleti-és-projekttervezés.jpg
Szolgáltatásmarketing a turizmusban – Kenesei Zsófia, Cserdi Zsófia Hajnalka
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“A Szolgáltatásmarketing a turizmusban segítségével az olvasó specializált ismereteket kaphat a szolgáltatások marketingsajátosságainak, alapfogalmainak és eszköztárának alkalmazhatóságáról a turisztikai szektorban. A fejezetekben felsorakoztatott számos gyakorlati példa kapcsolatot teremt az elmélet és az üzleti élet mindennapjai között, melyek egyúttal szemléletesebbé és könnyen érthetővé teszik a könyvet. Központi gondolataként jelenik meg a fogyasztó, azaz maga az utazó, valamint a számára nyújtott szolgáltatások minőségének maximalizálása. A teoretikus és gyakorlati aspektusok mellett nem marad el a legújabb turisztikai trendek bemutatása sem, melyek ismerete elengedhetetlen a téma teljes megértéséhez a mai dinamikusan változó világunkban.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-szolgáltatásmarketing-a-turizmusban.jpg
Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén – Ásványi Katalin
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“A Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén hiánypótló mű. A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról több összefoglaló mű is készült az elmúlt évtizedekben, Magyarországon is, arra ugyanakkor nemigen akadt példa, hogy a vállalati felelősségvállalás egy-egy speciális területének alaposabb vizsgálata is könyv formájában jelenjen meg. Ásványi Katalin munkája ezt a hiányt pótolja azzal, hogy kifejezetten a kultúra és a művészetek területére irányuló CSR tevékenységgel foglalkozik. Olyan lényeges kérdésekre irányítja rá a figyelmet, mint hogy összeegyeztethető-e ez a fajta CSR a vállalat saját fő tevékenységével, milyen módon jeleníthető meg – például filantrópiaként, szponzorációként vagy másképp –, emelhető-e stratégiai szintre, illetve mekkora tere lehet a partnerségi kapcsolatoknak a témához kötődően. Az első fejezetben a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának különböző nézőpontjait mutatja be, majd külön kitér a filantrópia és a szponzoráció fogalmaira és céljaira – ezeket egységes rendszerbe is foglalva, a későbbi könnyebb értelmezhetőség kedvéért. Az egyes felelősségvállalási tevékenységtípusokat a kultúra területén megjelenő példákkal is szemlélteti. A második fejezetben a felelősségvállalás mögött álló motivációkat mutatja be, melyek ismerete elengedhetetlen a kultúra területén működő intézmények számára, hogy jobban megérthessék, mire van szükségük a vállalatoknak ahhoz, hogy a kultúra területén valósítsák meg felelősségvállalási tevékenységeiket. A szerző a harmadik fejezetben kifejezetten azokat a nemzetközi és hazai szinten is megjelenő együttműködési formákat, „jó gyakorlatokat” vizsgálja, amelyek példaként szolgálhatnak a kultúra területén megvalósuló vállalati felelősségvállalási együttműködések kialakításához. A mű egyszerre bír elméleti, gyakorlati, és társadalmi-jóléti jelentőséggel, hozzájárulva a kultúra területén megjelenő CSR tevékenység irodalmához és gyakorlati alkalmazásához.” Zsóka Ágnes, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-vállalati-felelősségvállalás-a-kultúra-területén.jpg
Turisztikai trendek – Kovács Edina, Kiss Kornélia
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Robotportás a luxushotelben? Bitcoinnal fizethető Airbnb? Xbox-szoba vagy konditerem a gyorsvonatokon? Ezek, a nemrég még utópiának hangzó, ám napjainkra csaknem kézzel fogható valósággá vált innovatív megoldások ma már egyetlen turisztikai szakember számára sem hangzanak ismeretlenül. Napjaink dinamikusan változó társadalmi, gazdasági és technológiai környezete többé nem csupán a kiváltságosok lehetőségeként kínálja fel, hanem már szinte kötelezővé is teszi, hogy mindannyian lépést tartsunk a modern korral, ismerjük fel a kihívásait és használjuk ki – profitorientált vagy nonprofit vállalkozásunk, turisztikai szervezetünk szemszögéből biztosított – lehetőségeit! Könyvünk célja, hogy átfogó képet adjon minden, a turizmusipar iránt érdeklődő szakmabeli számára a terület közeljövőben várható hazai és nemzetközi trendjeiről. Emellett kötetünket haszonnal forgathatják azok a kapcsolódó szakterületeken dolgozó szakemberek is, akik fél szemmel már a jövőt fürkészve, a hosszú távú fenntarthatóságot szem előtt tartva kívánnak eligazodni a XXI. és az azt követő századok turizmusának útvesztőjében.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-turisztikai-trendek.jpg
Élménymenedzsment a turizmusban – Zátori Anita
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti, ide kattintva.
 
“Abban a korban élünk, amikor már szinte minden „élmény”, akár a napi bevásárlás is. A szolgáltatások fogyasztása, helyszínek meglátogatása vagy akár a rokonlátogatás is mind-mind valamilyen élménnyel jár. A turisztikai, vendéglátóipari vagy eseményszervező vállalakozás számára azonban nem a „valamilyen élmény” létrahozása a cél, hanem a vendégek elvárásainak megfelelő vagy azon túl is mutató élmények létrehozása, amely egyúttal képes a szolgáltató vállalkozás céljainak megvalósulását is támogatni. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik számára fontos az élmények kialakításának és létrehozásának folyamata és módszertana, amelyeket alkalmazhatnak is saját munkájukban, üzemelésükben.” Puczkó László
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-élménymenedzsment-a-turizmusban.jpg
Az örökségturizmus menedzsmentje – Irimiás Anna
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Mi a közös a középkori harctéri bemutatókban, a rozsdás ipari területekben, Jane Austen regényeit idéző bálokban és a hagyományos sajtkészítésben? A megismerés öröme, a történelem kézzel fogható megtapasztalása, a helyi értékek identitásformáló jelentőségének felfedezése. Az örökségturizmus menedzsmentje című naprakész szakkönyv nemzetközi és hazai kontextusban vizsgálja az innovatív örökségmenedzsment turizmusra, területi fejlődésre és vállalkozásokra gyakorolt hatását. A szerző több mint tízéves, a kulturális és örökségturizmus területén végzett kutatásai során a vezetéstudomány, a geográfia és a kulturális tanulmányok módszereit ötvözte a folyamatok széleskörű vizsgálata érdekében. A könyv célja, hogy egy átfogó, tudományos, ugyanakkor a gyakorlatban is hasznosítható útmutatóként szolgáljon az örökségmendzsment területén dolgozó szakembereknek, egyetemistáknak és a téma iránt érdeklődő olvasóknak. Irimiás Anna turizmuskutató, számos hazai és nemzetközi egyetem oktatója, fő kutatási területe a kulturális turizmus, örökségmenedzsment és a harcterek turizmusa. 2015-ben jelent meg szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában a Filmturizmus című monográfiája.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-az-örökségturizmus-menedzsmentje.jpg
Közlekedés, mobilitás, turizmus – Jászberényi Melinda, Munkácsy András (szerk.)
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“A könyv keretében az olvasók megismerik a közlekedés, azon belül a személyszállítás fejlődésének és fejlesztésének legfontosabb tendenciáit, az egyes közlekedési ágak jellemzőit és azok turizmusban betöltött szerepét. A könyv célja hogy rávilágítson azokra a folyamatokra, amelyek a közlekedés és turizmus kapcsolódását, összefonódását tükrözik. Külön hangsúlyt kapnak a könyv tematikájában a világgazdaság jellemző tendenciái, ezek hatása a közlekedés és turizmus alakulására, a környezeti fenntarthatóság és a környezetbarát közlekedési módok turizmusban játszott szerepének vizsgálata.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-közlekedés-mobilitás-turizmus.jpg
Mind the Gap – Kreatív turisztikai coaching – Bódis Gábor
Megjelenés éve: 2018
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
Kreatív, modern, a közös alkotásra hívó turisztikai marketing kézikönyv, illusztrációkkal, esettanulmányokkal, aktivitásokkal, kompetencia-fejlesztéssel.
 
“A következő fejezetekben nem az úgynevezett mainstream marketing meghatározásokkal foglalkozunk, hanem fejest ugrunk a turisztikai márkakommunikáció gyakorlati kihívásainak és megvalósításának témaköreibe. Ma különösen időszerű és aktuális ez a fajta megközelítés, hiszen amennyire az elmúlt húsz esztendőben a világban egyre erősebb trendként jelentkező turisztikai márkázás lehetőségével a magyarországi desztinációk és attrakciók csak kismértékben éltek, a 2017–2018-as nemzeti és helyi szintű turizmusmenedzsment átrendeződésének köszönhetően annyira vált a legfontosabb prioritássá a márkakommunikáció. Ez a totális fordulat feladatot is jelent: először is megérteni, miben rejlik a sikeres márkázás, másfelől a képességek elsajátítása az igazán egyedi attribútumokkal való profilalkotásra.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-mind-the-gap.jpg
Fesztiválturizmus – Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)
Megjelenés éve: 2016
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
 
“Könyvünk célja, hogy betekintést engedjen a fesztiválok világába mind elméleti, mind gyakorlati szempontból. A szakkönyv a fesztivál és a turizmus kölcsönhatását vizsgálja, kitér a fesztiválturizmus különféle aspektusaira: a fesztiválok kínálati és keresleti piaca, gazdasági, társadalmi és környezeti hatások, szervezési szempontok, a fesztiválok szerepe a hazai turizmusban, egyedi kulturális javakra épülő fesztiválok mint turisztikai attrakciók stb.
A fesztiválturizmus kérdéskörét az elméleti fejezetek vezetik be és alapozzák meg, majd esettanulmányok formájában kerülnek részletesebb és gyakorlatorientált megvitatásra. A könyv mindazoknak szól, akik szeretnének egy átfogó és rendszerszintű képet kapni a fesztiválok piacáról, hatásairól és turisztikai vonatkozásairól, ezért elsősorban kulturális és turisztikai szakembereknek, fesztiválszervezőknek, önkormányzatoknak és desztinációmenedzsereknek, illetve a téma iránt érdeklődő jövőbeli szakembereknek ajánljuk, akik bővíteni szeretnék tudásukat, új szemléletet keresnek, vagy csupán ötleteket gyűjtenek jövőbeli fejlesztésekhez. Ugyanakkor a szakkönyv a felsőoktatás terén is hasznos forrása lehet a tananyagfejlesztésnek, elsősorban turizmus és vendéglátás, művelődésszervezés, kulturális menedzsment és rendezvényszervezés szakokon és szakirányokon.”
 
(Akadémiai Kiadó, Budapest)
TTK-fesztiválturizmus.jpg
Ennek a blokknak az almenüiben találja a kedves Látogató a mindenkori Magyar Tudomány Ünnepének keretei között szervezett workshopjaink összefoglalóit, beszámolóit és előadásaink kivonatait. Jelenleg a Tématerületi Kiválósági Program keretében történő kutatásunkról itt is beszámolunk, amelynek címe az “Önvezető autók társadalmi hatásai”.
 
Aktuális kutatási témáink:
  • Önvezető autók társadalmi és turisztikai hatásai
  • Önvezető autók technológiai elfogadása
  • Családbarát fesztiválok
  • Családbarát múzeumok
  • Okostelefon használata a turizmusban és annak hatásai
  • Folyami hajózás a turizmusban
  • Fesztiválok innovációs szintje közötti különbségek az élmény dimenziókban
  • Digitalizáció az utazásszervezésben

2019-ben az alábbi konferenciákon vettünk részt:
  • The 47th European Transport Conference, Annual Conference of the Association for European Transport – Dublin
  • AESOP Annual Congress 2019, Venice – Velence
  • 7th Central European Conference in Regional Science – Sopron
  • IV. East-West Cohesion International Scientific Conference – Dunaújváros
  • VII. Magyar Turizmusföldrajzi Szimpózium – Budapest
  • A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVII. Vándorgyűlése – Területi kutatások Közép-Európában – Sopron
  • Ismerjük a vevőt?: A vásárlás pszichológiája: Az Egyesület a Marketingoktatásért és Kutatásért XXV. Országos konferenciája – Veszprém
  • II. Utazás a tudományban konferencia – Budapest
  • Turizmus, fogyasztás, generációk. II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia – Pécs
  • Közlekedésfejlesztés Magyarországon (szakmai továbbképzés és konferencia) – Siófok
Események
Turisztikai termékek innovatív fejlesztése – Könyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepének keretében – 2019. 11. 22.
15.00–16.30, E.311
Szervező: MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont

“Az MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont könyvbemutatóján a turisztikai termék fogalmának értelmezésébe és működésének rejtelmeibe kap betekintést a közönség. A turisztikai termék egy konstrukció, amely egyrészről elméletileg transzdiszciplinárisan megalapozott idea, másrészről a mindennapok gyakorlatában az adott desztinációba érkező vendégek igényeit kielégítő, a kézzelfoghatóságot éppen csak súroló szolgáltatáshalmaz. Az Akadémiai Kiadó által megjelentetett tanulmánykötet oldalain a téma szakértői (egyes esetekben szerelmesei) megfogalmazzák, mit jelent és ideális esetben hogyan működik egy-egy turisztikai termék, majd példákkal, esettanulmányokkal támasztják alá annak gyakorlati megvalósulását. A kiadvány arra vállalkozik, hogy a hazai és a nemzetközi szakirodalomra, tudományos vizsgálatokra, szakértői megfigyelésekre, jó gyakorlatokra és persze a szerzők kreativitására alapozva bemutassa a turisztikai termékek palettáját. Az olvasó találkozhat tradicionálisabb termékkel (városi turizmus, bevásárlóturizmus, gasztroturizmus, konferenciaturizmus), szembesülhet úgynevezett niche (rés) termékekkel (kalandturizmus, buliturizmus, sportturizmus, hajós turizmus, szenior turizmus, tudományos turizmus) és végül, de nem utolsósorban elmélyülhet a horizontális, szinte minden terméket átható szemléletformálásban (akadálymentesítés, szexualitás, fenntarthatóság, felelősségteljesség, lassúság). A kötet tanulmányainak gondolatvilágát az innováció szükségszerűsége vezérli.”
 
A bemutatott könyv:
Irimiás Anna – Jászberényi Melinda – Michalkó Gábor (szerk.) 2019: A turisztikai termék innovatív fejlesztése. Budapest: Akadémiai Kiadó.
 
A kötet szerzői és fejezetei:
 
  1. Michalkó Gábor: Elöljáróban a turisztikai termékekről való gondolkodás legújabb fejezetéhez
  2. Irimiás Anna – Jászberényi Melinda – Michalkó Gábor: Az innováció szerepe a turisztikai termékfejlesztésben
  3. Pinke-Sziva Ivett: Városi turizmus: élménysűrítés a „civilizáció legszofi sztikáltabb kulturális termékei” között
  4. Tömöri Mihály – Michalkó Gábor: A bevásárlóturizmus
  5. Boros Kitti: Konferenciaturizmus
  6. Szakály Orsolya: Gasztroturizmus
  7. Jászberényi Melinda – Miskolczi Márk: Szállodahajó-turizmus a tengeren
  8. Kökény László: Sportturizmus
  9. Bódis Gábor: Kalandturizmus
  10. Molnár-Csomós Ilona: Buliturizmus
  11. Gyulavári Tamás – Ásványi Katalin: Szeniorturizmus
  12. Sipos Júlia: A tudomány mint a turisztikai termékfejlesztés Niche-e
  13. Farkas Jácint: Az akadálymentesítés primátusa a turisztikai termékfejlesztésben
  14. Hegedüs Sára – Lontai-Szilágyi Zsuzsanna: Fenntartható turizmusfejlesztésű
  15. Pécsek Brigitta: Lassú turizmus: a fenntartható fejlesztési alternatíva
  16. Ásványi Katalin: Felelős turizmus
  17. Kálmán László: Turizmus és szexualitás
 
A könyvet elérheti online, ide kattintva.
TTK-könyvbemutató.jpg
Önvezető járművek a közeljövő társadalmában – 2019. 11. 12.
15.00–16.30, E.311
Szervező: BCE MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont
A szakemberek meghatározó szerepet jósolnak az önvezető járműveknek a jövő fenntartható mobilitásában. Napjainkban a figyelmük a technológiai fejlesztés mellett egyre inkább a társadalmi és gazdasági hatások felé fordul. A Budapesti Corvinus Egyetem folyamatban lévő kutatása különösen arra az előttünk álló időszakra fókuszál, amikor az önvezető technológia terjedése felgyorsul, de még bizonyosan együtt kell működnie napjaink közlekedési rendszerének elemeivel és szereplőivel.
A workshop előadások és beszélgetés keretében az alábbi kérdéseket járta körül: 
  • mikor várható az önvezető járművek elterjedése?
  • mit tudunk az átmeneti időszakról?
  • milyen más megoldások jellemzik majd a jövő mobilitását?
  • milyen társadalmi és gazdasági hatások jelezhetők előre?
TTK-önvezető-járművek.jpg
A Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpontja workshopot szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A program résztvevői arról gondolkodtak együtt, milyen hatással van a digitalizáció a közlekedésre és a turizmusra.

Vissza a jövőbe
Zsigmond Gábor, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese múltidézéssel kezdte előadását. Anno 1899-ben, amikor a Közlekedési Múzeum megnyitotta kapuit, nem muzeális darabokat állítottak ki, hanem kortárs, jövőbe mutató találmányok számára hozták létre. A hely teret adott az innovációnak, és szárnybontogatásra bátorította látogatóit. Napjainkban, amikor a 4. ipari forradalom idejét, a digitalizáció és a hálózatok korát éljük, pontosan ugyanez a kihívás a kortárs múzeumok számára. A négy év múlva megnyíló Magyar Innováció Háza interaktív, inspiráló módon mutatja majd be, hogy a közlekedés mindennapi életünk szerves része, és a találmányok nemcsak műszaki élményt nyújtanak, hanem keveredik bennük a formatervezés, a dizájn és a művészet is.
 
Digitális mámorban élünk
A digitalizáció szó szerint betölti a teret. Az IoT eszközök, webkamerák segítségével valós időben érezhetjük magunkat távoli helyeken. Egyre nagyobb az igény a közösségi és a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatásokra (Airbnb, chatbot…). A közlekedés digitalizációjáról és a felhasználói élményt érintő digitális megoldásokról Miskolczi Márk és Munkácsy András tartott előadást.
A vasúti közlekedésben is megjelent az individualista utazói attitűd. Az utas pontos információt vár és ez alapján maga akar döntést hozni. Ennek természetesen a stabil internet lefedettség az előfeltétele. Miskolczi Márk kutatási eredménye egy olyan javaslatcsomag, melynek lényege, hogy a digitális szolgáltatásokat úgy kell bővíteni, hogy (1) valós idejű menetrendi információk alapján, (2) az applikációban tudjon jegyet venni az utas, miután (3) önállóan tervezte meg az online felületen a teljes utazást.
 
Versenyelőny a hálózat által
Ma már egy-egy turisztikai desztináció márkaerőssége a szakmai és civil közösségek együttműködésén és a networkingen áll vagy bukik – mondta előadásában Bódis Gábor. A digitális márkakommunikáció különböző felületei is más-más lehetőséget kínálnak. A Facebook projektképet kínál, az Instagram vizuális világot teremt, a Twitter szöveges üzenetet nyújt át, a Linkedin pedig szakmai kontextust ad.

Kökény László előadásában Jászberényi Melindával közösen végzett kutatási eredményeit mutatta be. Azt vizsgálták, miképpen értelmezik marketingkommunikációjukban a 21. század digitalizációs kihívásait a megkérdezett utazásközvetítők, utazásszervezők. A legfontosabbak online és digitális eszközök között az e-mail marketinget, a közösségi média használatát, a kereső hirdetéseket, a reszponzív design-t és a display reklámokat sorolták fel.

Az online marketing előnyének tartják, hogy olcsó, gyorsan elérhető az ügyfél, egyszerű a megvalósítása, és pontosabb targetálásra ad lehetőséget, ezáltal jobban visszamérhető az eredményessége is. Hátrányként az ügyféllel való kommunikáció elszemélytelenedését  említették meg.
 
A cikk a turizmus.com-on jelent meg, a szerző Babik Edit.
TTK-digitalizáció-mobilizáció-turizmus.jpg
Jelen blokkban a mindenkori kutatási hét keretében szervezett workshopjaink összefoglalóit olvashatja a kedves Látogató. Ezen workshopokon számolunk be az aktuális kutatási témáinkról, illetve jelenleg a Tématerületi Kiválóság Program keretében vizsgált “Önvezető autók társadalmi hatásai” című kutatásunk eredményeiről.
 
Aktuális kutatási témáink:
  • Önvezető autók társadalmi és turisztikai hatásai
  • Önvezető autók technológiai elfogadása
  • Családbarát fesztiválok
  • Családbarát múzeumok
  • Okostelefon használata a turizmusban és annak hatásai
  • Folyami hajózás a turizmusban
  • Fesztiválok innovációs szintje közötti különbségek az élmény dimenziókban
  • Digitalizáció az utazásszervezésben
 
2019-ben az alábbi konferenciákon vettünk részt:
  • The 47th European Transport Conference, Annual Conference of the Association for European Transport – Dublin
  • AESOP Annual Congress 2019, Venice – Velence
  • 7th Central European Conference in Regional Science – Sopron
  • IV. East-West Cohesion International Scientific Conference – Dunaújváros
  • VII. Magyar Turizmusföldrajzi Szimpózium – Budapest
  • A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVII. Vándorgyűlése – Területi kutatások Közép-Európában – Sopron
  • Ismerjük a vevőt?: A vásárlás pszichológiája: Az Egyesület a Marketingoktatásért és Kutatásért XXV. Országos konferenciája – Veszprém
  • II. Utazás a tudományban konferencia – Budapest
  • Turizmus, fogyasztás, generációk. II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia – Pécs
  • Közlekedésfejlesztés Magyarországon (szakmai továbbképzés és konferencia) – Siófok
A koronavírus-járvány rendkívüli csapást mért a teljes globális turizmusra. Az UNWTO a jelenlegi számítások alapján – a részleges újraindulást követően is – az iparág 20-30%-os visszaesését prognosztizálja. Az újraindulás és a válságkezelés téma volt a Budapesti Corvinus Egyetem Kutatási Hetén is.
 
A BCE MI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont az egyetem által szervezett Kutatási Hét keretében oktatók és külső szakértők közreműködésével szakmai találkozót szervezett, amelyen a szektor újraindításának módját, illetve a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők. A rendhagyó, online beszélgetésbe bárki bekapcsolódhatott.
 
Az eseményt Jászberényi Melinda, a Kutatóközpont vezetője nyitotta meg, aki az UNWTO irányelvek mentén ismertette a turizmus újraindításához szükséges intézkedéseket. Előadásában szó esett a különböző iparági szereplők közötti együttműködés, a fokozottabb információátadás szükségességéről, valamint a biztonságos, ugyanakkor fenntartható közlekedés fontosságáról. A következő időszakban a belföldi turizmus nagyobb szerephez juthat,a tömegturizmus elkerülése érdekében pedig célszerű az alternatív (niche) turizmus szerepét erősíteni, melyek a fizikai távolságtartás fenntartása mellett az autentikus és természetközeli élmények átadását szolgálják (pl. ökoturizmus, kiscsoportos túrák). Jelentős változások várhatóak a szállodaipar, a MICE turizmus és a kulturális turizmus területén is, ahol a létszám maximalizálás, a távolságtartás és a maszkok viselése a 2020-as év turizmusának meghatározó elemei maradnak – hangsúlyozta.   

Ásványi Katalin egyetemi docens előadásában a korábbi járványok (pl. SARS, MERS-COV, Ebola, Zika-vírus) turisztikai hatásait mutatta be, rámutatva az akkori járványügyi intézkedések erősségeire, valamint a jó gyakorlatokra (pl. Tajvan, Kanada, Mexikó). Az intézkedések közös pontja a turistaérkezések korlátozása, az alacsonyabb költségeken történő értékesítés, valamint az egészségügyi protokollok szigorú betartása, mely a turisták bizalmát, illetve az utazási kedvet erősítheti. Az előadásban szintén előkerült a belföldi turizmus és a fenntarthatóság kérdésköre: a járványügyi intézkedések pozitív hozadéka lehet a tömegturizmus hatásainak enyhítése, melynek köszönhetően az alternatív termékek, a virtuális turizmus (kiterjesztett valóság – pl. digitális múzeumok) iránti igény is erősödhet. A turizmus újraindulását továbbá a turizmusban foglalkoztatottak támogatása, valamint turisztikai helyreállítási akciócsoportok létrehozása is segítheti.

Kökény László, a BCE Marketing Intézet doktorandusza előadásában az európai légitársaságok részvénypiaci teljesítményét értékelte a Covid-19 pandémia vonatkozásában. A légitársaságok piaca rendkívül érzékeny a magas tőkeszükséglet miatt, melyet a tőzsdén bejegyzett 11 légitársaság adatai alapján végzett elemzés is alátámaszt. A hozam visszaesése leginkább a kitörést követő fázisban (február 24.–március 20.) között volt tapasztalható. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nagyobb készpénzállománnyal rendelkező, kisebb tőkekitettségű vállalatok kevésbé szenvedik meg a válságot.A hagyományos légitársaságok visszaesését eleinte elsősorban a hivatásturizmus elmaradása okozta, a tömegturizmus enyhülése pedig az egész ágazatot kihívás elé állíthatja.

Lehmann Kristóf, a BCE MNB Intézet vezetője előadásában rámutatott arra, hogy a Covid-19 pandémia már 2020 februárjában csökkentette a kínai turistaérkezések volumenét Magyarországon. A kérdőíves felmérés eredményei alapján az idősebb korosztály jobban fél a megbetegedéstől, ezért a senior turisták körében kevésbé jellemző a külföldi úti cél választása. A felmérés a légi társaságok számára is fontos üzenetet hordoz: a fizikai távolságtartás fenntartása, ezáltal a megbetegedés kockázatának csökkentése érdekében a megkérdezettek többsége kerülné a normál ültetésű járatokat, fontosnak tartják a szigorú egészségügyi intézkedések betartását.

Tóth Ákos turisztikai szakértő az ázsiai szállodák a járvány következtében átalakult működési alapelveit ismertette. A Covid-19-re reagálva az ázsiai szállodák körében jellemző gyakorlat lett például a saját transzferjáratok leállítása, valamint a check-in folyamat átalakítása: a turisták egészségügyi felelősségi nyilatkozatot kötelesek kitölteni, valamint nyilatkozniuk kell előző utazásaikról is a karantén elkerülése érdekében. Az intézkedésekkel kapcsolatban a szakértő kiemelte, hogy a gazdaságra gyakorolt negatív hatást legnagyobb mértékben nem a járvány okozta, hanem az annak kapcsán fellépő félelem, megbélyegzés és diszkrimináció. Az újranyitás időszakában kiemelten fontos lesz a szolgáltató és a turista közti őszinte kommunikáció és az átlátható szolgáltatási háttér, amivel elkerülhetjük a negatív turisztikai élményeket, illetve a válság idején is elnyerhetjük a turisták bizalmát.


Jelen cikk a turizmus.com-on is megjelent, 2020.06.22-én, Miskolczi Márk szerzőtől.



COVID-19 válságkezelés a turizmusban 
Kedves Kollégák,  
szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont által szervezett workshopra, amelyet 2019. május 29-én, szerdán tartunk 16.00-17.45-ig a C épület 107-es teremben. 
 
A workshop betekintést nyújt a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont aktuális kutatásába, amely feltárja az önvezető autók, tágabb értelemben pedig a jövő közlekedésének társadalmi és gazdasági hatásait. Minthogy a műszaki kérdések mellett egyre inkább e hatások kerülnek a kutatások középpontjába, a szakemberek rövid prezentációkban bemutatják az önvezető technológia fejlődését, a jelenlegi szolgáltatási kereteket, a társadalmi kérdéseket, az etikai vonatkozásokat, a turizmussal kapcsolatos folyamatokat, valamint a felhasználói személyiségjegyeket. A rendezvény jellegéből adódóan számítunk az érdeklődők aktív részvételére a vita során. 
 
Vitaindító prezentációk a következők:
  • Jászberényi Melinda: Önvezető járművek társadalmi hatása projekt bemutatása
  • Földesi Dávid – Miskolczi Márk – Pálfalvi József: Az önvezető járművek és a mobilitási szolgáltatások fejlődése
  • Munkácsy András – Baranyai Dávid – Zsigmond Gábor: Az önvezető járművek társadalmi kérdései
  • Ásványi Katalin – Gyulavári Tamás – Syahrivar Jhanghiz: Önvezető járművek turisztikai hatása
  • Kökény László – Jászberényi Melinda – Keszey Tamara: Személyiségtípusok és az önvezető járművek elfogadása

Kedves Kollégák,  
szeretettel meghívunk Benneteket a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont által szervezett workshopra, amelyet 2019. május 28-án, kedden tartunk 16.00-17.45-ig a C épület 106-os teremben. Workshop célja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, áttekintsük a szemeszter során végzett kutatásainkat, bemutassuk legfontosabb publikációinkat. Vitaindító prezentációk a következők:
  • Ásványi Katalin: Családbarát múzeum – élményszerzés a családoknak c. kutatás eredményei
  • Mitev Ariel: Családbarát fesztivál c. kutatás legújabb eredményeinek bemutatása
  • Jászberényi Melinda – Munkácsy András – Miskolczi Márk: Szállodahajózás és az attrakciók elérhetősége c. kutatás bemutatása
  • Jászberényi Melinda: Turizmus tárgyak oktatásához kapcsolódó egyetemi jegyzetsorozat legújabb köteteinek bemutatása
  • Kökény László: Az utazásszervezés új dimenziói – Egy jegyzet a klasszikus és a legújabb kori utazásszervezés elméleti és gyakorlati struktúrájáról
Szervező: Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont

Időpont: 14:00-15:45, Jan. 15.  
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, C épület 207. (2. emelet) 

Program 
Mitev Ariel: Az élménydimenziók kapcsolatrendszerének vizsgálata a családi fesztiválokon keresztül 
Kutatás az élménydimenziók összefüggésrendszerét vizsgálja strukturális egyenlőségek módszerével. A létrejött modell felveti az élménydimenziók lehetséges alkalmazási lehetőségeit a családi fesztiváloknál.

Gyulavári Tamás: Okostelefonok használata, azok hatásának vizsgálata a családi utazásokra
Jelen kutatásunk célja, hogy feltárjuk a hazai felnőtt gyermekkel utazó családok körében az okostelefonok használatának hatásait a családi utazásokra. Nemzetközi eredmények alapján három területre hat leginkább: családon belüli kapcsolatokra, a desztinációs élményekre és az emlékezésre. A hazai helyzetet kérdőíves kutatással vizsgáljuk.

Miskolczi Márk: Dunai szállodahajózásban rejlő turisztikai potenciál vizsgálata
Jelenleg zajló kutatómunkánk központi kérdései: dunai szállodahajózás legfontosabb ismertetőjegyei, a turisztikai termék által nyújtott, Budapestet érintő aktuális élménykínálat, az örökségturizmus termékportfólióban betöltött szerep, valamint a folyami hajózásban rejlő egyéb turisztikai potenciál is.
 
Kökény László: Utazásszervezők, utazásközvetítők szerepének változása az e-turizmus hatására
Kutatásunk fókusza arra irányult, hogy feltárjuk, hogy alakul a mintánkban szereplő több mint száz utazásközvetítő, utazásszervező iroda, vállalat, hálózati szereplő marketingköltése, milyen értékesítési csatornákat használnak a megkérdezett utazási irodák, milyen irányban  zajlik a marketingkommunikációjuk. 
  
Munkácsy András: Utazás a tudományban konferencia 
Konferencia azzal a céllal indult útjára 2018-ban, hogy teret adjon a közlekedésgazdaságtannal kapcsolatos kutatásoknak, kiegészítve a közlekedés és turizmus kapcsolatrendszerével, valamint a mobilitás térségi jelentőségével. Az előadásban röviden áttekintjük a közlekedéskutatás kapcsolódó időszerű releváns témáit, mintegy felvezetve a 2019. februári konferenciát. Az ez évi kiírás fő témaköre: az innováció a közlekedésben.
 
Köszönjük az érdeklődőknek és az előadóknak a részvételt és a konstruktív, együtt gondolkodást!
TTK-Kutatasi_het_kollazs_kicsi.jpg
KUTATÁSI HÉT KERETÉBEN ÖSSZEFOGLALÁSRA KERÜLT A KÖZPONT ELMÚLT EGY ÉVES TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE – 2018.06.04.

Június 4-én a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont a Kutatási hét keretében ismét Workshopot tartott.
 
Jászberényi Melinda,  a Turizmus Továbbképző és kutatóközpont vezetője összegezte a Központ 2017/2018 tanévi tevékenységeit. Kiemelte a Kulturális turisztikai menedzser szakirányú továbbképzési szak eredményeit és a két szemeszter során összegyűlt tapasztalatokat. Emellett kitért a Központ által szervezett három szakmai konferenciára, a Turizmus Bulletin sikeres újraindítására és bemutatta a már eddig megjelent lapszámokat. Végül ismertette a  megjelent hét darab témakört, amely a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont szakmai támogatásával jelent az Akadémia Kiadó online felületén.

Munkácsy András, aki a Közlekedéstudományi Intézet, Közlekedésfejlesztési Kutatóközpontjának tudományos munkatársa ismertette a Közlekedés, mobilitás, turizmus jegyzetet, mely már egy új koncepciót és a legfrissebb adatokat magába foglaló tudományos kiadvány, melyet Jászberényi Melindával közösen szerkesztett, Dr. Pálfalvi József lektorálása mellett, aki szintén részt vett a workshopon.

Ásványi Katalin bemutatta CSR témában írt jegyzetét, a Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén címmel , valamint Mitev Ariellel végzett legfrissebb kutatási eredményeit a családbarát fesztiválok témában.

Bemutatásra került Irimiás Anna – aki a trentói egyetem oktatója és a Kulturális Turisztikai Menedzser képzésen is vendégelőadó – jegyzete, melynek címe az Örökségturizmus menedzsmentje.

Zátori Anita könyve, az Élménymenedzsment a turizmusban címmel éppen kiadás alatt áll. A szerző tovább elemzi az élmény fogalom és dimenzió hatásait a turizmusban.

Végül pedig Kökény László, PhD prezentálta az elmúlt szűk egy évben végzett és konferenciákon bemutatott kutatásait a fesztiválturizmus és élménymenedzsment, valamint a fesztiválturizmus, innováció és hagyományok tisztelete témáiban, mely témakörökben közösen kutatott Jászberényi Melindával és Ásványi Katalinnal.

Köszönjük a részvételt és az érdeklődést!
TTK-Wmontazs_2_kicsi.png

Letölthető előadások

Jászberényi Melinda, BCE MMI TTK
Munkácsy András, KTI
Ásványi Katalin, BCE MMI
Irimiás Anna, Trento
Zátori Anita, BCE (USA)
Kökény László, BCE MMI
KUTATÁSI HÉTEN BEMUTATKOZTAK A KÖZPONT LEGFRISSEBB KUTATÁSAI – 2018.01.17.

Január 17-én a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont a Kutatási hét keretében Workshopot tartott.

Jászberényi Melinda a Központ vezetője örömmel jelentette be, hogy elindult a kulturális turisztikai menedzser továbbképzési szak az ősszel és mellette meghirdetésre került a turisztikai fejlesztési menedzser szak.

Michalkó Gábor beszélt az újrainduló, turizmus szakmai és tudományos folyóiratról, a Turizmus Bulletinről, amely létrejöttéhez köszönjük az MTÜ támogatását is.

Gyulavári Tamás a családbarát szálláshelyekről és a biztonság keresésről szóló kutatásának eredményeit ismertette.

Mitev Ariel két fesztiválon mérte a családbarát szolgáltatások és élmények meglétét és számolt be legújabb eredményeiről.

Kökény László a fesztiválokon megjelenő élmény és innovációs szintek közötti különbségekről szóló két kutatásának eredménye
it foglalta össze.

Bódis Gábor a legújabb, Mind the Gap – kreatív turisztikai coaching című kézikönyvét ismertette, amelyet az Akadémia kiadó gondozásában készített el és került nyomtatásba.

Ásványi Katalin a legújabb családbarát elemzési módszerekről és kutatandó területekről tartott előadást.

TTK-Workshop_Kutatasi_het_kicsi.jpg
Ebben a szakaszban a nemzetközi eseményeink összefoglalóit olvashatja a kedves Látogató.
Port Marketing: research collaboration with EM NormandieSzervező: Kutatási Bizottság (Dániel Havran)

Venue, Corvinus University of Budapest, C.203
9.00-9.30 Introduction (Tibor Mandják, Daniel Havran)9.30-11.00 Marketing session 
  • Julian HOFMANN (EM Normandie, Associate Professor in Marketing, Academic Director of Graduate Program International Business
  • Romain SOHIER (EM Normandie, Professor in Marketing)
  • Judit SIMON (Corvinus Business School, Marketing and Media Institute)
  • Kornélia KISS, Melinda JÁSZBERÉNYI (Corvinus Business School, Department of Tourism)
 
A nemzetközi workshopon az EM Normandie kollégáival közös kutatások kerültek a fókuszba, elsősorban a tengeri és a folyami hajós turizmus témájában. A Turizmus Továbbképző Központ bemutatta eddigi releváns kutatási és gyakorlati tapasztalatait, illetve prezentáltálásra került a Központ tevékenységi köre és korábbi eseményei.
   

Vágólapra másolva