Ugrás a fő tartalomra

EVK Szakkollégium

Az idén 30 éves EVK Szakkollégiumot 1990-ben alapították a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói Egyetemi Vállalkozói Kollégium néven. Bár neve EVK-ra rövidült, fő fókuszunkban napjainkban is az általános business- és a vezetőképzés áll. Az egyetemi képzési struktúrába jól illeszkedve a tagoknak lehetősége nyílik bármilyen, az őket foglalkoztató gazdasági, üzleti témában elmélyülni.

Az EVK Szakkollégium tagjai nemzetközi szinten versenyképes ismeretekre tesznek szert az egyetemi tanulmányokon túlmutató 5 éves kiegészítő oktatási terv révén, ezáltal képesek felelősségteljes döntéseket hozni a valós üzleti helyzetekben is. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a minőségre, a lelkesedésre, illetve a közösségre, amely az EVK-nak szintén sarokköve. A szervezet jelenleg 64 aktív taggal tevékenykedik, és több mint 350 fős alumni (EVK-s szenior) bázissal rendelkezik.

Az EVK célja, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulmányokat folytató hallgatók tanrendjét kiegészítve az adott szakterület legelismertebb oktatóival megrendezett gyakorlatorientált szakmai alkalmak segítségével nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szaktudással rendelkező embereket képezzen. 

Elérhetőségeink

Iroda helye: Kinizsi Kollégium L 2-3. emelet

Honlap: https://evk.hu/

Email: hello@evk.hu

Tevékenységeink

Az EVK működése a szakkollégiumi lét három alapvető vállalásán nyugszik, így tagjai kiemelkedően színvonalas szakmai képzést kapnak, pezsgő szellemi és baráti közösséget alkotnak és aktívan szerepet vállalnak társadalmi célú projektekben.

A szakmai élet alappillérei a Knowledge Teamek, akik – a Szakmai Vezetőség koordinációja alatt – önállóan szervezik és bonyolítják le a kurzusokat, tréningeket és szakmai beszélgetéseket. Az ő munkájuk eredményeképp hallgatnak idén kurzusokat a geopolitika, a kreatív tervezés, a data science vagy case interview stratégiák területén és láthatják vendégül az ország legnevesebb szakembereit egy-egy alkalommal. A Teamek tevékenysége azonban jóval szerteágazóbb, ugyanis minden csapat szakmai munkáját egy egyéves vállalati együttműködés egészíti ki. Idén a Consulting Team az IFUA Horváth & Partners tanácsadói csapatával, a Pénzügy Team a Mastercarddal, a Business-IT Team az OTP Bankkal folytat együttműködést, a Marketing Team pedig a Bátor Tábor számára készít egy pro bono projektet. Az akadémiai kihívásokat és a vállalati projektekben való részvételt két éves Alapozó Kurzussal alapozzuk meg, ahol olyan esszenciális készségeket fejlesztésre adunk lehetőséget, mint a nyilvánosbeszéd-készség, a prezentációs technikák, különböző szoftverek használata és az iparági tájékozottság. A szakmai rendszerünk akadémia és vállalati egyensúlyában biztosítani tudjuk, hogy az EVK-ba felvettek képzettségük minden szakaszában izgalmas, releváns témákban szerezzenek versenyképes tapasztalatot.

A fejlődési lehetőségek azonban túlmutatnak a szakmai projekteken, hiszen az EVK Vezetősége és fenntartásáért felelős Bizottságai teljes autonómiában, diák vezetés alatt működik. A Vezetők éles szituációkban teszik próbára magukat, hoznak döntést a kommunikációs kampányok menetéről, az éves költségvetésről, tárgyalnak a vállalati partnereinkkel, gondoskodnak a közösségépítésről és közvetlenül alakítják az EVK stratégiáját és kultúráját.

Az EVK szerteágazó programokat kínál külsős érdeklődőknek is. Ősszel és tavasszal is megrendezésre kerül az EVK Business Nights előadássorozata, amelyen a vállalati és akadémiai méltóságok nyitott körben osztják meg a tapasztalataikat. A Corvinus Egyetem elsőéves hallgatói számára megrendezésre kerül az EVK Elsős Verseny is, amelyen EVK-sok vezetik be a gólyákat a hatásos prezentációk és az üzleti esetoldás világába. Továbba szerveznek még Elsős Köröket is, amelyek alatt az EVK pezsgő közössége nyitja ki a beszélgetést, ismerkedést az érdeklődők számára izgalmas programok keretében.

Az EVK legtöbb programja online is elérhető, az ezzel kapcsolatos aktuális információkat mindig a közösségi oldalaikon teszik közzé. 

Jelentkezési információk

Az EVK Szakkollégiumba kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetem elsőéves alapszakos hallgatói jelentkezhetnek, bármely szakról. A felvételi folyamat első szakaszában írásbeli fordulókban, majd ezt követően szóbeli fordulókban kell teljesíteniük a jelentkezőknek különböző gazdasági és társadalmi kérdésekben. Elsősorban a leendő EVK-sok világnézetét, ötleteit, tájékozottságát, műveltségét és elkötelezettségét mérik fel a feladatok. A felvételi 2020-ban kiegészült egy kognitív képességeket mérő modullal is, amelyet a Benchmark Games játékos szoftvere tett lehetővé.

A felvételi április közepén kezdődik és május elején kerülnek köszöntésre az Újonnan Felvett évfolyam tagjai. Ezt hagyományosan a Bevonó Tábor előzi meg márciusban, amikor egy hétvége erejéig kötelezettségek nélkül van lehetősége a jelentkezőknek kipróbálni, milyen EVK-snak lenni.

Nincs ideális EVK-s. A közösség értéke éppen a tagjai érdeklődésének és személyiségének eredetiségében rejlik, és hogy hogyan tudják motiváló erővé formálni a sokszínűségüket. Olyan leendő tagokat keresnek, akikért szívesen felkelnek hajnalban, ha átkopognak, mert elakadtak a készüléssel a reggel 8-as zh-ra, maradnak fent átbeszélni a magánéleti kihívásokat és természetesen együtt élik meg közös és egyéni sikereiket.”

Az EVK Szakkollégium következő évfolyamába olyan elsőéves hallgatók jelentkezését várja tehát, akik tájékozottak az alapvető társadalmi-gazdasági összefüggéseket illetően, kiemelkedő problémamegoldó-képességgel rendelkeznek és könnyen, lelkesen tartják fenn a kommunikációt aktuális szakmai és személyes kihívások terén. Az emberi kapcsolatokban empátiát mutatnak, szeretnek és tudnak csapatban dolgozni, energikusak és értékelik a humort. Igénylik a visszajelzést a teljesítményükkel kapcsolatban, kompetens partnerek a vitákban, és képesek megalapozott, építő kritikát megfogalmazni.

Még fontosabb azonban, hogy kivé válhatnak az EVK-t teljesítő tagok. Az EVK-ban végzettek a világra nyitott, motivált közösség fontos tagjai, jól informált, gazdasági trendeket elemezni képes fiatal szakemberek. Saját állást foglaló és azt megvédeni képes vezetők, értékes munkavállalók, akihez a legjobb állásajánlatok érkeznek az EVK belső levelezőlistáira. Képességeit és korlátait jól ismerő felnőttek, gyakorlott előadók és kiemelkedő szakemberek az általuk választott területen.

Az aktuális felvételi eljárásról a jelentkezési időszakban az EVK közösségi média oldalain, illetve a honlapján érhető majd el bővebb tájékoztatás.

Szervezeti felépítés:

Szervezeti felépítését tekintve az EVK teljesen megfeleltethető egy valós vállalatnak. A belső működés Bizottságokba tömörülve, teljes önkormányzatisággal valósul meg, ezzel lehetőséget adva a tagságnak arra, hogy komoly szituációban szerezzenek valós vezetői tapasztalatokat. A szakmai programok megszervezéséért a – szintén a tagságból felépülő – Szakmai Teamek a felelősek, akik szervezési feladatuk mellett egy-egy mentor vállalati valós üzleti projekten dolgoznak együtt. A Bizottságok vezetői és a Teamkoordinátorok is a tagságból kerülnek ki, akik így egy évig dolgozhatnak csapatukkal a saját szakterületükön a szervezet fejlesztésén.

Az EVK 2020/21-es Vezetősége:
Elnök: Hidvégi Zsófia
Ügyvezető: Jenei Marcell
Marketing Vezető: Krasznai Adél
Külkapcsolati Vezető: Szabó István
Gazdasági Vezető: Kisfaludy Tamás
Szakmai Vezetők: Kiss Adrienn, Ivády Vilmos és Suhajda Krisztián

Budapesti Corvinus Egyetem
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.18. - 14:54:35