Ugrás a fő tartalomra

Karrierlehetőség akadémiai területen

PÁLYÁZÓK KONZULTÁCIÓJA AZ INTÉZETI KOLLÉGÁKKAL

A Fenntartható Fejlődés, a Globális Tanulmányok, valamint a Vezetéstudományi Intézetben kiírt intézetvezetői pályázatok folyamatában fontos lépés, hogy a pályázni szándékozó jelöltek a pályázatuk kidolgozásában előzetesen egyeztetéseket folytassanak az érintett intézet munkatársaival, majd egy e célból szervezett intézeti értekezleten bemutassák az intézet közösségének pályázatuk tervezett koncepcióját, válaszoljanak a felmerülő kérdésekre, meghallgassák a javaslatokat. Ezeken az intézeti értekezleteken a moderálást az általános rektorhelyettes által felkért másik intézet intézetvezetője végzi. Az értekezletről jegyzőkönyv készül. A pályázók az értekezletet követően véglegesíthetik pályázataikat. Több pályázó esetén a pályázók koncepciójának meghallgatására ugyanazon az értekezleten, sorsolással eldöntött sorrendben, egymás után kerül sor.

Az intézeti értekezletek időpontjai:

Fenntartható Fejlődés Intézet: 2022. október 5. 8:45; C510-es terem; Moderátor: Prof. Dr. Kő Andrea

Globális Tanulmányok Intézet:  2022. október 5. 13.20; C510-es terem; Moderátor: Prof. Dr. Bartus Tamás

Vezetéstudományi Intézet: 2022. október 6. 11.40; C V-VI. előadó; Moderátor: Dr. Deutsch Nikolett

Kérjük az intézetvezetői állásra jelentkezni szándékozó jelölteket, hogy a megadott moderátorokat keressék fel az intézeti értekezleten való bemutatkozással és konzultációval kapcsolatban.

Válasszon az Ön számára releváns területek/intézetek közül! 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Adatelemzés és Informatika Intézet

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Operáció és Döntés Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Fenntartható Fejlődés Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Közgazdaságtan Intézet

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Globális Tanulmányok Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Pénzügy Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Vezetéstudományi Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Számviteli és Jogi Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Társadalom- és Politikatudományi Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Vállalkozás és Innováció Intézet 

A belső előléptetési pályázatok az intranet HR oldalára költöztek át, onnan érhetőek el.

Center for Collective Learning

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 11:54:24