Ugrás a fő tartalomra

A pályázás menete, általános információk

Meghívást kapott nemzetközi konzorciális pályázat partnerségébe? Vagy konzorciumvezetőként szeretne pályázni? Szeretnénk tájékoztatni, hogy az egyetemen a pályázás folyamata a következő 4 lépésben történik. 

1. Ahhoz, hogy személyre szabott támogatást nyújthassunk a kutatóknak a pályázásban, a pályázattal kapcsolatos első információkat egy rövid, pályázati és projektbejelentő űrlap kitöltésével tudják jelezni a kutatástámogatás felé (ha csak hiányosan tudják ezt kitölteni, az se probléma).

2. Az egyetem nemzetközi kutatási pályázatokat támogató csoportja felveszi a kapcsolatot a pályázóval és személyes konzultációt egyeztet. A konzultáción közösen átnézik, hogy a pályázati elképzelés mennyire felel meg a felhívás formai és tartalmi kritériumainak, tájékoztatást adnak a partnerkeresési lehetőségekről, a pályázás folyamatáról és a költségterv kialakításáról valamint válaszolnak a kutató kérdéseire. Szükség esetén lehetőség van külsős pályázattechnikai szakértővel történő konzultációra, illetve az egyetem Vállalati Kapcsolatok Igazgatóságával való egyeztetésre az innovációs potenciál feltérképezésében. Elkészül a pályázat vázlatos szakmai terve, javaslattal a bevonandó belső és külsős kollégákra, konzorciumi tagokra. A pályázó a tervezettel e-mailben kikéri a munkáltatója véleményét, támogatását. Ezt követően, a kutatástámogatás előterjesztésére a Pályázati Koordinációs Bizottság döntést hoz a pályázat engedélyezéséről vagy visszatartásáról.

3. A jóváhagyást követően feláll a projektszervezet alapja: szakmai vezető, szakmai segítők, az előkészítést támogató projektmenedzser, bevonva a jogi és a pénzügyi terület munkatársait a pályázat előkészítésébe. A pályázat költségvetésének kialakítása és pénzügyi tervezése a Pályázati Pénzügyi Iroda vezetőjével együttműködésben, valamint a nemzetközi kutatási pályázatokat támogató csoport munkatársainak támogatásával történik.

4. Leadás előtti adminisztratív lépések: Ha a pályázathoz kapcsolódik online pályázati felület, ahhoz a nemzetközi kutatási pályázatokat támogató csoportot képviselője számára hozzáférést szükséges biztosítani. Ha nem online portálon keresztül történik a leadás, a végleges pályázati anyagot a horizon@uni-corvinus.hu címre kérjük megküldeni. 

Horizont pályázás menete
Varga Viktória Katalin viktoria.varga@uni-corvinus.hu Rektori Szervezet / Kutatási rektorhelyettes / Kutatásmenedzsment
Kutatástámogatási szakértő / Research Support Expert
E épület, 217
Telefon: +36 1 482 5481
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 14:17:37