Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Új vezető a 30 éves DSG élén – Interjú

2023-01-25 16:50:07

Dr. Huszák Loretta 2022. november 1-je óta a Német Nyelvű Gazdálkodástudományi Képzési Központ (DSG) igazgatója.

Huszák Loretta tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Lipcsei Egyetemen végezte. Gazdaságszociológiai végzettsége mellett pedagógus diplomával is rendelkezik. Gyakorlati munkatapasztalatokat London és Brüsszel mellett elsősorban Németországban szerzett, ahol közel 10 évig élt. Hosszú ideig nemzetközi vállalatoknál és szervezeteknél dolgozott. 2005 és 2013 között a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának osztályvezetője volt. Számos képzési program és tankönyv összeállítása fűződik a nevéhez. A felsőoktatástól soha nem szakadt el: mielőtt 2017-ben a Corvinus oktatója lett, több más hazai és külföldi egyetemen tanított vendégoktatóként. 

A következő interjúban nemcsak bemutatkozik, de ki is tekint 2023-ra, a DSG fennállásának 30. jubileumi évére. 

Milyen személyes motiváció játszott szerepet abban, hogy elvállalta a DSG igazgatói pozícióját? 

2022 turbulens év volt mind a DSG, mind személy szerint számomra is. Ha valaki azt mondta volna nekem januárban, vagy akár szeptemberben, hogy novembertől én leszek a DSG vezetője, valószínűleg nem hittem volna el. A DSG korábbi vezetőjét, Zsóka Ágnest januárban nevezték ki egyetemünk rektorhelyettesévé. Ezt követően Patrick Bohl lett a DSG igazgatója, de a sors úgy hozta, hogy Patrick is magasabb pozíciót kapott a Corvinuson: október óta ő a posztgraduális programokért felelős dékán.  

Már októberben jártunk, amikor Patrick felhívott, és megkérdezte, el tudnám-e vállalni a DSG igazgatói posztját. Akkoriban – ahogy kell – tele voltam kurzusokkal, párhuzamosan két nagy nemzetközi projektben is részt vettem, egyszerre két szaklap különszámán dolgoztam, és a többi. Gyakorlatilag nem volt szabad kapacitásom új feladatokra. Egy hét mérlegelés után, melynek során Simon Judittal, a DSG alapítójával is beszéltem, elfogadtam a felajánlott pozíciót, mert tudtam, hogyan fogok tudni segíteni a DSG-nek. 

Mert régi hazámban már vezettem egy hasonló intézményt, mégpedig a Lipcsei Egyetemen. Akkor a húszas éveim végén jártam, és az a pozíció nagyon nagy kihívás volt számomra. Korábbi munkatapasztalatból ismertem a német munkahelyi kultúrát, de egy csapat vezetése, szakmailag magas színvonalú oktatási programok lebonyolítása, a költséghatékonyság garantálása, a többkomponensű pénzügyi fedezet megteremtése, üzleti partnerek és az egyetem közötti interfész feladatok ellátása – ezeket akkor embert próbáló feladatoknak találtam. 

Ám a sors úgy akarta, hogy mindez ismét a feladataim közé tartozzon – a különbség annyi, hogy már majdnem húsz évvel idősebb vagyok, időközben középvezetői tapasztalatokat is szereztem, és megbizonyosodtam arról, hogy képes vagyok ellátni az ilyen komplex feladatokat is. Ezért jó szívvel vállaltam el, hogy 2023 végéig vezessem a DSG-t, és nagyon remélem, hogy egy év múlva a DSG még erősebb és sikeresebb lesz. 

Milyen tervei vannak a jövőben a DSG-vel kapcsolatban? 

A DSG jelenleg tizenkét választható tárgyat kínál német nyelven a magyar alapképzés részeként. A cél ennek a választéknak a bővítése és a német nyelvű tantárgyak számának növelése. Minél több diákot szeretnénk ösztöndíjjal Passauba küldeni, ami nagyszerű szakmai fejlődési lehetőséget jelent számukra, és Erasmusszal kombinálva akár két szemesztert is el tudnának tölteni külföldön. A Passau Egyetemmel együtt rendkívül erős és magas színvonalú MA kettős diplomát kínálunk. 

Elsődleges cél, hogy minél több hallgató éljen ezzel a lehetőséggel és szerezze meg a magyar mellett a német nyelvű diplomát is, ami három évtizedes tapasztalatunk alapján nagy előnyt jelent a munkaerőpiacon. Emellett a Magyarországon működő német tulajdonú cégek is igyekeznek egyre inkább szorosabbra fűzni az egyetemmel való együttműködést, ami csak tovább erősíti a DSG gyakorlati képzését, hiszen további esettanulmányi versenyekre, céglátogatásokra és szakmai gyakorlatra nyílik lehetőségük a hallgatóknak.  

A Corvinuson jelenleg zajló nemzetköziesedési tendencia tökéletesen illeszkedik a DSG alapkoncepciójához, hiszen számos németül beszélő vendégoktató érkezik ide, akik közös kutatási programokban is részt vesznek, amelyek még számos kiaknázatlan lehetőséget és forrást kínálnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy programunk a két oktatási rendszer legjobb elemeit emeli ki és ötvözi, hogy hallgatóink valóban piacképes tudással és készségekkel léphessenek be a munkaerőpiacra. A DSG nagy előnye az, hogy német és magyar oldalon is nyújt lehetőségeket, így a hallgatók mindkét rendszerből profitálhatnak. 

A DSG 2023-ban ünnepli fennállásának 30. jubileumát. Milyen terveik vannak erre vonatkozóan?  

Valóban: a Német Nyelvű Gazdálkodástudományi Képzési Központ immáron 30 éve működik a Corvinuson. Az alumnik száma már bőven meghaladja az ezer főt, jelenleg is több mint 100 alapszakos hallgatónk van. Szeretnénk ezt a kerek jubileumot méltóképpen megünnepelni. A tavaszi és az őszi félévben is lesznek ünnepi események. Április 19-re tervezünk egy szakmai rendezvényt magyar és német akadémiai és gazdasági partnerekkel, melynek témája a „Vállalati és szervezeti fenntarthatóság és gazdaságosság” lesz. 

Azt gondoljunk, hogy ez egy olyan tematika, amely jelentős kihívások elé állítja a gazdasági szereplőket, akik nyitottak a jó példák megismerésére. Hallgatónknak is fontos, hogy naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a tematikát illetően. Bízok benne, hogy az eseményen a német nyelvterület minél több cég fel fog minket keresni a Corvinuson, és bemutatkozik majd a hallgatóinknak.  

Emellett az őszi félévben egy jubileumi előadássorozatot tervezünk, amely reményeink szerint több német nyelvű tárgyunkhoz fog kapcsolódni.  

Mi az a pozitív élmény, amire szívesen visszaemlékezik, amióta a Corvinuson oktat? 

Számomra a Corvinus a hazai gazdasági képzés fellegvára. Aktuális kimutatások is megerősítenek benne, hogy itt zajlik a legmagasabb szintű tématerületi oktatás hazánkban. Az pedig, hogy mindez német nyelven is elérhető, igazán versenyképessé teszi a Corvinus oktatási programjait. Mivel alapvetően rendkívül nyitott és nemzetközi a beállítottságom – köszönhetően a közel 15 évnek, amit külföldön éltem -, kifejezetten pozitívan élem meg, hogy a Corvinuson lépten-nyomon idegen nyelvű beszélgetésekbe lehet botlani.  

Mi volt az a legemlékezetesebb hallgatói visszajelzés, amit kapott az oktató pályafutása során? 

Azok közé az oktatók közé tartozom, akik a hallgatói visszajelzéseknek (régen HalVel, most MyView) a szöveges részét is mindig elolvassák. Szerencsére rendszeresen nagyon magas értékeléseket kapok, de többször előfordult már, hogy egy-egy hallgató azt írta, hogy tőlem tanulta a legtöbbet tanulmányai során. A nemzetközi hátteremmel igyekszem gyakorlati példákon keresztül világítani meg az elméleti problémákat. A céglátogatások is nagy sikert aratnak minden évben.  

A munkáján kívül, szabadidejében mivel foglalkozik szívesen? 

Legszívesebben két gyermekemmel töltöm az időm, akik közül az egyik most felvételizik a középiskolába. Kétlakiak vagyunk, amennyi időt csak tudunk, Németországban töltünk. És újabban ismét elkezdtem futni, már versenyekre is járok. 

Vágólapra másolva
X
×