Negyedik alkalommal indult el a Corvinus és az OTP Bank közös mentorprogramja

A program célja, hogy a Corvinus gazdasági és pénzügyi alap– és mesterszakos hallgatóinak gyakorlatorientált tapasztalatokat, személyes karriertámogatást és hosszú távú szakmai kapcsolatokat biztosítson.
A mentorprogramban az OTP Bank vezető beosztású szakemberei vesznek részt mentorként, köztük Becsei András vezérigazgató-helyettes (Retail Divízió), Galovics Gábor, a Budapesti Régió régióvezetője, valamint Bertalan Imre, a bank HR ügyvezető igazgatója. A hallgatók négy hónapon keresztül dolgoznak együtt mentoraikkal: célokat tűznek ki, visszajelzést kapnak, és valós vállalati szituációkban próbálhatják ki magukat. A program során betekintést nyernek a bank vezetői döntéshozatali folyamataiba, a mindennapi működésbe, valamint a vállalati kultúra értékeibe is. Az eddigi tapasztalatok alapján a programban kialakult szakmai kapcsolatok sok esetben a mentorálási időszakon túl is folytatódnak – volt már olyan résztvevő, aki a program után az OTP Bank munkatársa lett.
A mentorprogram negyedik indulása is bizonyítja, hogy a Corvinus és az OTP Bank együttműködése nemcsak a hallgatók fejlődését segíti, hanem hosszú távon hozzájárul a tudatos karrierépítéshez és a jövő szakmai utánpótlásának megerősítéséhez is.