Üzleti, pénzügyi és statisztikai adatbázisok a könyvtárban – Konzultáció
A konzultáció célja, hogy segítséget nyújtson a hallgatóknak ahhoz, hogy konkrét projektjükben (legyen az egy házi dolgozat, projektfeladat, vagy éppen disszertáció) hogyan tudják optimálisan kihasználni a három talán leghasznosabb, legszélesebb körű pénzügyi, üzleti, statisztikai adatbázist: a Statistát, a MarketLine-t és az EMIS-t. E három adatbázis vállalati, iparági és céges bontásban tartalmaz pénzügyi és gazdaságstatisztikai adatokat, valamint elemzéseket, előrejelzéseket is, és mindhármat széles körben használják a nemzetközi piaci és tudományos szereplők. E fizetős adatbázisok nagy előnye az ingyenesen is elérhető tartalmakkal szemben az, hogy teljes körűen, egy helyen, egységes definíciók szerint, megbízhatóan és könnyen lekérdezhetően tartalmazzák az adatokat. Bemutatásra kerül továbbá három fontos, általános statisztikai adatbázis: a KSH, az Eurostat, illetve az OECD iLibrary is.
A tárgy ebben a félévben digitális oktatás keretében érhető el a Microsoft Teams rendszerben. Az oktató a konzultáció kezdetekor Teams megbeszélést fog indítani a résztvevők számára.