Ugrás a fő tartalomra

Kuratórium

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem jogelődjén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari tervező-szervező szakán szerzett diplomát 1986-ban.

1989 és 1994 között számos vezetői pozíciót töltött be a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-ben, 1992-től 1994-ig a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. vezérigazgatója volt 1994 és 2001 között, 1994 és 2002 között az igazgatóság tagjaként töltött be pozíciót. 1995 és 2001 között a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja volt. 2001 és 2018 között a European Round Table of Industrialists szakmai szervezetnek tagjai sorába kapott felkérést.

1999-ben beválasztották a MOL Igazgatóságának tagjai közé. 2000-ben a MOL-csoport Igazgatóságának elnöke lett. 2001-től a mai napig a vállalat elnök-vezérigazgatói pozícióját tölti be.

2005-től vendégelőadó a Budapest Corvinus Egyetem Változásvezetés tanszékén. 2006 és 2009 között tagja volt az Egyetem Gazdasági Tanácsának.

2009 szeptemberétől az Egyetem díszpolgára, 2018-tól a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára. 2019-ben a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójának, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották. 

2014 óta a School for Executive Educatioon and Development (SEED) vendégelőadója.

2007-ben kitüntették Esztergom város díszpolgári címével. 2010 októberében megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést. 2016 márciusától Százhalombatta díszpolgára. 2017 márciusában a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagjai közé választották.

Lánczi András

Egyetemi tanár, 2016 és 2021 között az Egyetem rektora. 2019. július 1-től a magánegyetemmé átalakult Budapesti Corvinus Egyetem fenntartásért felelős Maecenas Universitatis Corvini (MUC)Alapítvány kuratóriumi tagja.

1991 óta a Közgáz Politikatudományi Intézetének oktatója, 2002-2016 között egyben igazgatója is volt. Oktatási és kutatási területe a politikai filozófia, ezen belül a politikai tudás és a politikai cselekvés közti viszony elemzése, valamint a hit és racionalitás alapvető kérdéseinek a történeti megközelítésű tárgyalása tartozik a szűkebb érdeklődési körébe. Meghatározó hatással volt rá Leo Strauss és Eric Voegelin filozófiai munkássága. Tudományos kapcsolatok kötik az Eric Voegelin Intézethez (Louisiana State University), ahol Fulbright ösztöndíjasként kutatott, a Michigan State University-hez, ahol Strauss-tanítványokkal dolgozott együtt, valamint a Liberty Fundhoz, amely három évtizeden keresztül tudás- és szemléletformáló hatással volt rá.

Egyetemen kívüli tevékenységei között érdemes megemlíteni, hogy az európai konzervatív kulturális mozgalom egyik jól ismert tagja, egyben az általa is alapított Center for European Renewal holland alapítvány Advisory Board elnöke.

Számos kötet szerzője, szerkesztője vagy fordítója. 1986 óta publikál. Legutóbbi önálló kötetei: Antikok és modernek vitája. Késői észrevételek Pascalhoz (2019), Political Realism and Wisdom (2015), A politikai tudásról (2012), Sors-hagyaték (2009), A 20. század politikai filozófiája (2007), Az utópia mint hagyomány (2005).

Palotai Dániel

Okleveles közgazdász, címzetes egyetemi docens. Diplomáját 2004-ben szerezte a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Karán pénzügy szakon, aktuárius mellékszakon. 2019-től a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kurátora. A Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézetének oktatója, korábban a Makroökonómiai Tanszék oktatója.


Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, 2004-2007 között elemzőként dolgozott a Bank Közgazdasági főosztályának Monetáris Stratégia osztályán. Az MNB korai nyugdíjmodell-jének egyik megalkotója, nyugdíjrendszer-szakértő. 2007-től az Európai Központi Bankban egyes euroövezeten kívüli EU-tagállamokért felelős elemzőként folytatta munkáját, ahol betekintést nyert a pénzügyi válságkezelés folyamataiba. 2010 novemberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium Mak-rogazdasági főosztályát vezette és aktívan részt vett Magyarország strukturális reformprogramjának kidolgozásában, valamint az Európai Unió Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC) tagjaként is segítette a magyar gazdasági és pénzügyi stabilizációt.

2013-2020 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és a Bank főközgazdásza. Tagja az Európai Központi Bank Monetáris Politikai Bizottságának (MPC) és az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának (EFC). 2015-ben Popovics Sándor díjban részesült, amely kitüntetés a 45 év alatti közgazdászok kimagasló szakmai teljesítményéért adható.

2016-tól a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Versenyképességi szakosztályának elnöke, 2017-től pedig az MKT alelnöke is. 2016-2020 között a Hitelintézeti Szemle tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, júliustól a lap főszerkesztője, 2019-től a Közgazdasági Szemle szerkesztőbizottságának is tagja. Számos jegybanki, gazdaságpolitikai és versenyképességi témájú cikk, illetve tanulmány szerzője, továbbá többek között társszerkesztője a 2016-ban megjelent Ver-senyképesség és növekedés című szakkönyvnek.

2020 novemberétől a Nemzetközi Valutaalap közép-kelet európai országcsoportjának ügyvezető igazgatója, a Nemzetközi Valutaalap Igazgatótanácsának tagja.

Váradi József

Névtelen-terv-32-1.png

A Wizz Air Csoport vezérigazgatója.

A Budapesti Corvinus Egyetem előd intézményében szerzett közgazdász mester diplomát, melyet a University of London (UCL) jogi mester diplomája és az INSEAD vezetői diplomája követett.


A Wizz Air légitársaságot többedmagával alapította 2003-ban, azóta annak vezetője. Ezt megelőzően a Malév vezérigazgatója volt, a Protecter&Gamble különböző vállalatainál eltöltött 10 éves karriert követően. Pályafutása során Magyarország mellett közel 15 éven keresztül élt és dolgozott Hollandiában, Svájcban és az Egyesült Királyságban.

A Wizz Air Holdings (Egyesült Királyság) és JetSMART (Chile) igazgatósági tagja, valamint a Wizz Air Hungary, Wizz Air UK és Wizz Air Abu Dhabi légitársaságok igazgatósági elnöke.

A Budapesti Olimpiai Mozgalom elnökségének tagja. Világszerte tart egyetemi előadásokat.

2017-ben az Ernst&Young Az év üzletemberének választotta, 2018-ban pedig elnyerte a Közép- és Kelet-Európa legjobb vezérigazgatója címet.

„Hiszem, hogy a sikeres üzleti döntések elsősorban azon múlnak, mennyire vagyunk képesek az apró jelekből modellezni a jövő történéseit, és mindenkit megelőzve gyorsan cselekedni. Missziómnak tekintem, hogy a nélkülözhetetlen elméleti tudás mellett erre a készségre is megtanítsuk a jövő szakembereit. Új megbízatásomban – egykori corvinusos hallgatóként – ennek eléréséért dolgozom majd, és minden segítséget megadok az Egyetemnek stratégiai célkitűzései eléréséhez. Egy ország jövője ott dől el, hogy tud-e olyan szakembereket nevelni, akik képesek sikereket elérni. Azért is vállaltam ezt a pozíciót, hogy kivegyem a részem az eredményes jövő előkészítésében” 

Dr. Bacsa György

A Mol Magyarország ügyvezető igazgatója és a Mol-csoport Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (2003-ban) és a Budapesti Corvinus Egyetemen (2009-ben), valamint a német Heidelberg és az amerikai Duke egyetemen szerzett jogi és közgazdász diplomát.

2003-ban jogi tanácsadóként csatlakozott a Mol-csoporthoz és különböző szakértői, majd vezetői pozíciókban dolgozott a cégcsoportnál. 2011 óta vezeti a csoport legnagyobb üzletfejlesztési projektjeit, 2021 óta pedig tagja az igazgatóságnak is.

Tagja a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának, emellett a Gran Private Equity Zrt., a Lead Ventures Zrt., a Market Asset Management Zrt., az Alpac East-West Venture Capital, a Ganz-Mavag Invest Zrt. és az Alteo Nyrt. igazgatóságának, illetve befektetési testületeinek.

Emellett tagja a New Yorki-i ügyvédi kamarának, valamint szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírói jegyzékében. A Mol-Új Európa Alapítvány és az Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának is tagja. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták.

Dr. György László

György László

Kuratóriumi tagság 2021-2023

Dr. Martonyi János

Martonyi János

Kuratóriumi tagság 2019 – 2021

Csák János

Csák János

Kuratóriumi tagság 2019-2020

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.16. - 23:31:56