Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×

Felügyelőbizottság

Dr. Bártfai Béla Attila

Bártfai Béla

Jogász; egyetemi diplomáját 1980-ban szerezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Munkássága jelentős része az állami közigazgatáshoz köthető. Szinte pályakezdőként az Igazságügyi Minisztérium Kodifikációs Főosztályán a pénzügyi és adójog kodifikációját gondozta. Résztvevője volt a 80-as évek adóreformját – Szja, ÁFA, stb. – előkészítő és megalkotó szakmai stábnak. Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság akkor kiépülő Közigazgatási Kollégiumának tanácsvezető bírójaként a közigazgatási peres ügyekben – jellemzően adó, illetve választási kérdések – ítélkezett. Szakmai publikációi is a pénzügyi jog, adójog területén születtek.

A rendszerváltás visszacsábította a közigazgatásba. Először az Igazságügyi Minisztériumba, ahol a gazdasági rendszerváltás joganyagának – társasági jogszabályok, kárpótlás, állami vagyonkezelés stb. – kidolgozásában vett részt. Majd a Pénzügyminisztériumban az állami bevételekért felelős államtitkárként, ezt követően közigazgatási államtitkáraként dolgozott. Rövid kitérő a gazdasági életbe, amikor a Deutsche Genossenschafts Bank és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank közös vállalkozásának, a Fundamenta Német- Magyar Lakástakarékpénztárnak a megalapításában tevékenykedett a társaság elnökeként.Ezt követően visszatért a közigazgatásba. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkáraként a hazai kormányzati közigazgatás felügyelete és a jogalkotás szakmai előkészítése volt a feladata. Ebben a munkakörben lehetett hasznosítani az addig eltelt életút minden – jogalkotói, bírói, vezetői – tapasztalatát.

2002-ben elhagyja a közigazgatást, s az üzleti szférában dolgozik, alapvetően a megújuló-, illetve zöldenergia a tevékenységi területe. 2008 óta a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vezérigazgatója. Több, jellemzően energetikával, illetve pénzügyi tevékenységgel foglalkozó társaság igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tagja.

Chikán Attila

Chikán Attila

A Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem (MKKE) terv-matematika szakán diplomázott, a Stanford Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1969-ben doktori fokozatot, 1981-ben a közgazdaságtudományok kandidátusa címet szerzett, 1999 óta az MTA doktora. 2010 óta az MTA levelező tagja, 2016-ban rendes taggá választották.

1967-68-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervezői Irodáinak közgazdásza, 1968-tól máig az MKKE és utódintézményei (jelenleg Budapesti Corvinus Egyetem) oktatója, 1990-től egyetemi tanára, 2014 óta Professor Emeritusa. 1989-1998 között a Vállalatgazdaságtan Tanszék tanszékvezetője, 2000-2003 között az egyetem rektora, 2004-től az egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója. 1970 és 2010 között az egyetem Rajk Szakkollégiumának igazgatója, azóta elnöke. 1998-től 2000-ig gazdasági miniszter. 2000-2002 között a Miniszterelnök Gazdasági Tanácsadó Testületének elnöke.

Jelenleg az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának, valamint Ipar- és Vállalatgazdasági Bizottságának tagja, a Logisztikai Osztályközi Állandó Bizottság társelnöke. A Central European University Board tagja. A Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Bizottságának elnöke, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság társelnöke. A Richter Gedeon Nyrt. Felügyelő és Audit Bizottságának elnöke, a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottságának elnökhelyettese, az Audit bizottság elnöke. A Nemzetközi Készletezési Tudományos Társaság ügyvezető alelnöke. Több nemzetközi és hazai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Több mint 200 publikáció, köztük több könyv és számos referált nemzetközi folyóiratcikk szerzője.

A Svéd Királyi Mérnöki Akadémia külső tagja, a Lappeenranta-i Műszaki Egyetem (Finnország) és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem díszdoktora.

Jánoskuti Levente

Jánoskuti Levente_új

Közgazdász, a McKinsey and Company budapesti irodavezető partnere, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

A Passaui Egyetemen szerzett Bsc a Budapesti Corvinus Egyetemen Bsc és Msc diplomát. Tanulmányai alatt az Egyesült Államokban is töltött egy szemesztert tutorként, illetve dolgozott a Deutsche Banknál és a Paribas Banknál Frankfurtban. 2000 szeptemberében csatlakozott a Mckinsey&Company-hoz Budapesten. 2004-ben a London Business School-on szerezett mesterdiplomát pénzügy szakon.

Munkája során Európa vezető pénzügyi intézményeit szolgálta kulcsfontosságú stratégiai, operatív és szervezeti kérdésekben. Jelentős tapasztalattal rendelkezik pénzügyi szolgáltatások területén, valamint számos más iparágban és a közszférában támogatta az ügyfelek stratégiai, szervezeti és folyamatoptimalizálási, digitalizációs erőfeszítéseit, és egyéb növekedési és hatékonyságjavítási céljait.

Vágólapra másolva
GEN.:2021.09.25. - 09:52:32