Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

(L)élek benne!

Kerekasztal-beszélgetés
2020. december 2., 18:00
1093 Budapest Fővám tér
Online esemény

A kerekasztal témája a test, a testkép, a testünkkel való kapcsolatunk megtalálása, felépítése. Meghívott előadóinkkal azokra a kérdésekre keressük a választ, mi minden befolyásolja a testünkről kialakított képünket, mi határozhatja meg, hogyan is vagyunk magunkkal és a testünkkel. Kényes és tabutémáról van szó.

Otthon vagyunk, mert így akadályozhatjuk a COVID19 terjedését, védhetjük magunkat és környezetünket, de vajon a testünkben otthon vagyunk-e? A testem mennyire komfortos otthona a lelkemnek? Szét tudom-e hozni a testem otthonában minden reggel a függönyt, és friss levegőt beengedni. Tudok-e gondoskodni róla? Hallom-e egyáltalán az üzeneteit, megbízom-e a jelzéseiben? Szeret otthon lenni benne a lelkem?

Hogy közelebb kerüljünk a témához 5 izgalmas és fontos előadót hívtunk el a témában beszélgetni.

A kerekasztal beszélgetőtársai Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus, Illés Eszter szexuálpszichológiai szakpszichológus, Dr. Kövesdi Andrea klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktus, Széles Adrienn vitiligo nagykövet és modell. A beszélgetést Bánlaki D. Stella Junior Prima díjas újságíró, szerkesztő, a Forbes főmunkatársa fogja moderálni.

Budapesti Corvinus EgyetemGrecsó Zoltán a Magyar Táncművészeti Egyetem művészettanára, szabadúszó koreográfus. Oktat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint 2015 óta a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára is. Saját improvizációs stúdiót hozott létre 2009-ben, amely Willany Leó Improvizációs Táncszínház néven vált közismerté. Kezdőknek és haladóknak kortárstánc bevezető órákat tart. Az óráin a test és a testtudat különböző megtapasztalásaira és használatára tanít meg mindamellett, hogy közvetlenül és figyelemmel fordul a tanítványaihoz. 


Budapesti Corvinus Egyetem


Illés Eszter pszichológus, szexuálpszichológus is részt vesz beszélgetésünkben, aki Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Támogatásának tanácsadó pszichológusa. Kiemelten olyan kliensekkel dolgozik, akik szexuális életükben tapasztalnak nehézségeket.





Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Kövesdi Andrea klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, pszichoterapeuta. A Pécsi Tudományegyetemen szerezte PhD-ját 2018-ban Személyiség-és Egészségpszichológia tudományterületén végzett kutatásával. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán egyetemi adjunktus. Szakterülete a serdülőkori anorexia nervosa, melyről disszertációját is írta.




Budapesti Corvinus Egyetem  

  Széles Adrienn Magyarország vitiligo nagykövete. A vitiligo egy ritka bőrbetegség, amelyre médiaszereplésével Magyarországon elsőként hívta fel a figyelmet. 2015-ben kampányt indított a témával kapcsolatban, azzal a céllal, hogy minél több emberrel megismertethesse ezt a bőrbetegséget, és megjelenéseivel példát tudjon mutatni mindazoknak, akik ezzel a betegséggel élnek, nem kell szégyellniük megmutatni magukat. Emellett 2017-ben a párizsi és londoni vitiligo konferencián is részt vett képviselve hazánk érintettjeit.





Budapesti Corvinus Egyetem


A beszélgetés moderátora Bánlaki D. Stella Junior Prima-díjas újságíró lesz. A Forbes főmunkatársaként dolgozik. 2019-ben a budapesti Metropolitan Egyetemen a #metoo című TEDx előadásában a saját metoo coming out-jának folyamatát és a saját evészavarának történetét mutatta be. 



Hogy miként is vagyunk a testünkkel? Kiragadtunk két történetet a sok-sok millióból, és megosztjuk veletek. Ti milyen kapcsolatban vagytok a testekkel? Egyáltalán van kapcsolat köztetek?

„A kamaszkorom elején egyik pillanatról a másikra elkezdtem nőni. Nőtt mindenem, és a bőröm, hogy tartsa az iramot elkezdett megszakadni itt-ott: „terhességi” csíkjaim alakultak ki. Szégyelltem borzasztóan. Úgy gondoltam, hogy soha senki nem fog belém szeretni, mert narancsbőrös és striás a testem. Krémeket használtam, az édesanyám vette nekem. Ő sajnált és azt gondolta, hogy a lányának jót tesz, ha krémeket vesz, és nem leül vele, beszélni erről az egészről. Ekkor még csak 10-11 éves voltam. Nagyobb lettem, a csíkok nem tűntek el, de hozzájöttek a pattanások is. Idővel annyira pattanásos lett az arcom, hogy már a szemetet is csak teljes fedésű alapozóban bírtam levinni. Nem mertem kimenni az utcára smink nélkül, mert féltem, hogy elijesztem az embereket. Hogy undorodni fognak a zsíros bőrömtől. Elbújtam. Senkit nem engedtem magamhoz igazán közel. Aztán a terhességi csíkok és a pattanások után a gimi végén jöttek a kilók. Azt gondoltam, hogy ha már egy csomó szempontból nem vagyok jó, legalább gyönyörű vékony legyek. És így sikeres is lehetek, szerethető. A vékonynak lenni a bázisa annak, hogy érdemes legyek a figyelemre, az életemre. Mindennap néztem a hasam méretét a tükörben, felüléseket csináltam naponta többször. Mindennap írtam, hogy mit ettem. Ha listámon háromnál több szó szerepelt, teljesen elveszítettem a kontrollt. Kiborultam, sírtam és gyűlöltem magam. Egy ideig csak a bevitt étel mennyisége, a pattanások, a terhességi csíkjaim miatt utaltam magam, aztán átmászott az életem minden területére. Már működésképtelen voltam. Hála a tanáraimnak és a családomnak, hogy ezen a ponton el tudtak kapni, és tudtak segítséget kérni nekem. És hála magamnak, hogy el tudtam fogadni a segítséget. Ha nem tettem volna, akkor most talán nem élnék.”

Kata, 25

„36 éves koromra tudtam kibékülni a testemmel. Pedig ő ügyesen tette a dolgát, azelőtt is, hogy ezt megéreztem és megértettem volna. Korábban sem volt vele „gond”, de mint oly sokan, én is nehezen barátkoztam meg egy-két adottságommal, és ha a tükörbe néztem, gyakran csak azt láttam, hogy mi lehetne más, vagy jobb.

A várandósság, a kislányom születése, és az anyaság segített abban, hogy felismerjem, milyen bölcs, milyen erős, és milyen „jó” a testem.

Amikor a terhességem 12. hetében az első komolyabb ultrahang vizsgálaton leesett, hogy tényleg növekszik ennem egy másik emberke, akinek már a saját szerveit vizsgálják, és hogy rá a testem vigyáz, és a testem táplálja - valami megváltozott. Onnantól istennőnek éreztem magam, és nem érdekelt, hány kilót mutat a mérleg. A kislányom születése euforikus élmény volt. A megélésem az volt, hogy a testem szül, nekem csak engednem kell, hogy tegye a dolgát. Lenyűgöző, hogy a testünk mire képes!  A szülés utáni időszakban tornázni kezdtem, és az edzések kapcsán is megtapasztalhattam, hogy milyen változásokra képes a test, mennyi lehetőség és fejlődési potenciál van benne.

Ezek az élmények azóta egyfajta belső erőforrásként támogatnak, és alapjaiban írták újra a testemmel való kapcsolódásomat.

Azóta kisebb jelentőségű, hogy külsőre milyen, könnyebb elfogadnom a tökéletlenségeit, tisztelem és szeretem, és hálás vagyok, hogy teszi a dolgát.”

Zsuzsi, 41

  További információt az esemény Facebook oldalán olvasható.  

Információ: napkozi@uni-corvinus.hu
Vágólapra másolva