Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Nem könnyű feldolgozni az elutasítást, de a kutatói pálya ezzel jár

Interjú a CKK 2021 díjazottjával, Sziklai Balázzsal

Kapcsolódó posztok

Kapcsolódó események

Sziklai Balázs piackutatóként kezdte, most már a Corvinus Egyetemen végez játékelméleti kutatásokat. A Corvinus Kutatási Kiválóság egyik győztesével beszélgettünk a kapcsolatépítés fontosságáról és a kutatói pályát végigkísérő elutasításokról Idén áprilisban adták át először a Corvinus Kutatási Kiválóság díjakat. Az ösztöndíjra az elmúlt három év kutatási anyagával lehetett pályázni. Három kategóriában (Phd hallgató, fiatal kutató, senior kutató) hirdettek győzteseket. A bírálás folyamatáról és az ösztöndíj céljairól korábban Vastag Gyula kutatásért felelős rektorhelyettessel beszélgettünk.

corvinus-c-belso-023

Sziklai Balázs fiatal kutató kategóriában vehette át a Corvinus Kutatási Kiválóság díjat. A 39 éves kutató idén Bólyai díjat is nyert, a Matematikai és Statisztikai Modellezés Intézetben az Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszéken dolgozik egyetemi docensként.

Évekig egy piackutató cégnél dolgoztam, nálam az akadémiai kutatás viszonylag későn, a 30-as éveim elején jött. Azt éreztem, váltanom kell, amit utólag egyáltalán nem bántam meg, mert a kutatás és a matematika lett a szerelmem – mesél Sziklai Balázs a Corvinusos karrierjének kezdetéről.

Több szerző, több nézőpont

Fő kutatási területe a játékelmélet, amelynek vizsgálódási köreibe rendkívül tág problémakör tartozik. Röviden összefoglalva olyan több szereplős stratégiai-döntési szituációkat vizsgál, amelyekben versengenek vagy kooperálnak egymással a szereplők. A játékelmélet leginkább alkalmazott módszertanában különbözik más tudományágak megközelítéseitől.

A Corvinus Kutatási Kiválóság díjra az elmúlt három évben készült legfontosabb tanulmányaival pályázott, ezek egyaránt érintették az energiagazdaságtan, az agrártudomány és a politikatudomány területeit, de minden esetben a játékelmélet jelentette a közös kapcsot. Négy főből álló magyar kutatói csapattal az Európai Unió agrárbizottságában történő szavazásokat vizsgálták hatalmi szempontból. A kutatáshoz a bizottság munkáját egy konvex szavazási játékként modellezték, és megállapították, hogy a két dimenziós ideológiai térben (jobb-baloldaliság/agráriumhoz köthető affinitás) elhelyezkedő bizottsági tagok közül, az egyik ideológiai dimenzió mentén szélsőséges, de a másik alapján centrista képviselők a legbefolyásosabbak. A tanulmány a rangos European Review of Agricultural Economics folyóiratban jelent meg.

Az ötlet egy tipikus kávészüneti beszélgetés során született meg, amikor Fertő Imre, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) főigazgatója és Kóczy Á. László, a BME Gazdaságtudományi Kar Pénzügyek tanszékének docense kezdett el beszélgetni ezekről a szavazásokról. Később bevontak engem és Kovács Attilát (Károli Gáspár Egyetem) is a projektbe, az egész kutatási folyamat igazi csapatmunka volt – mondja a projektről Sziklai Balázs.

A kutató szerint egyértelmű nemzetközi trend, hogy több szerző dolgozik párhuzamosan egy-egy tanulmányon, így könnyebb komplex témákat feldolgozni és szétosztani a feladatokat. „A mi esetünkben Kóczy Á. László hozta a szavazási modell ismeretét, Fertő Imre nagyon fontos agráriummal kapcsolatos tudást tett hozzá a projekthez, Kovács Attila rengeteg adatot gyűjtött és az én feladatom volt programozással elkészíteni a szavazási modellt” – avat be minket a kutató abba, hogyan működött a munkamegosztás.

Sziklai Balázs szerint kutatóként a kapcsolatépítés elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen tudjon mozogni ezen a pályán. Azt mondta, ez önmagában nem nehéz: konferenciákra kell járni, nyitottnak lenni mások kutatási témáira és szakmai párbeszédeket kell folytatni. „PhD hallgatóként Egyszer Hervé Moulinhez, a Nobel-díjra is esélyes francia matematikushoz is odamentem egy ötletemmel, ami után e-mailben érdeklődött nálam a kutatásomról. A kulcs a bátorság és a nyitottság”.

Kutatói pályára készülő diákoknak azt tanácsolja, hogy már a Bsc és Msc alatt is keressenek témákat, írjanak TDK-t és kutassák a lehetőségeket. Amikor pedig ott tartanak, hogy Phd-hallgatóként témavezetőt választanak, érdemes rendszeresen, rangos folyóiratokban publikáló akadémikust választaniuk.

Nyári egyetemtől egy fontos publikációig

A szakmai előmenetelt segíti, ha minél több időt tölt más kutatók társaságában az ember. Balázsnak például egy nyári egyetem során támadt egy izraeli kollégájával közösen olyan ötlete, miként lehetne megoldani egy játékelméletben népszerű dilemmát, amely egy egydimenziós torta felszeleteléséről szól olyan módon, hogy a játékban résztvevő minden szereplő elégedett legyen a saját szeletének értékével. „A kooperatív játékelméletből ismertem azt az osztozkodáselméleti paradoxont, hogy bizonyos esetekben hiába nő meg a szétosztandó vagyon mérete, lesz olyan résztvevő, akinek kevesebb jut. A kérdésfelvetés pedig az volt, hogy a tortaszeletelés kapcsán is előjön-e ez a probléma. Az izraeli srácot nagyon érdekelte a téma, ott helyben összeültünk és másnapra elkészült az első tételünk. Utána két évig dolgoztunk még rajta, végül pedig az Economic Theory-ben jelent meg a közös cikkünk”.

Sziklai Balázs azt is kiemelte, hogy a kutatóknak rengeteg elutasítást kell elviselni és feldolgozni a pályájuk során.

Az egyik cikkünket hetedik alkalommal dolgozzuk át, most fogunk a nyolcadik folyóiratnál próbálkozni vele. Másik projektemnél az ötödik módosítási körben vagyunk. Sokkal több az elutasított cikk, illetve a visszajelzésre várakozás, mint a publikált tanulmány. Ezt nem könnyű feldolgozni, de ez a pálya ezzel jár.

A Corvinus Kutatási Kiválóság díjat nagyon előremutató kezdeményezésnek tartja, szerinte Vastag Gyula kutatási rektorhelyettes profi módon állt a feladathoz, a bírálók és ő is rengeteg energiát tettek abba, hogy összeállítsák a megfelelő szempontrendszert. Külön kiemelte, hogy a külföldi kutatók részvétele a bírálati folyamatban növeli a díj rangját, a Corvinusos kollégák számára pedig kifejezetten motiváló lehet a tény, hogy pályázhatnak egy ilyen komoly ösztöndíjra.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.18. - 05:13:46