Ugrás a fő tartalomra

Kutatási és innovációs menedzser/szakközgazdász​

Legyél te az innováció motorja!

A képzés várhatóan 2025 februárjában indul.

Egyéves programunk során vállalkozások és szervezetek szakembereit látjuk el a kutatásfejlesztési és innovációs projektek sikeres menedzseléséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudással. Résztvevőink olyan területen dolgoznak, ahol az intézményi és vállalati világ találkozik, ezért interdiszciplináris módszertani ismeretek és nemzetközi környezetben való magabiztos működés elengedhetetlen. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy hallgatóink megszerezzék a fejlesztési projektek tervezéséhez, előkészítéséhez és megvalósításához szükséges kompetenciákat, és ezzel felkészüljenek a különböző szakterületeken tevékenykedő szervezetek kihívásaira. Programunk célja, hogy erősítsük az innovációs ökoszisztéma szereplői közötti kapcsolatokat.

Kiknek a jelentkezését várjuk?​

  • A képzést azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik vállalatuk versenyképességét és eredményességét az adott szakterület fejlesztésében látják, és aktívan hozzá szeretnének járulni a szervezet fejlődéséhez.
  • Javasoljuk a szakot kutatásfejlesztéssel és innovációval foglalkozó vállalatok, technológiai transzfer cégek, kutatóközpontok, akcelerátorok és mentor központok munkatársainak, valamint azoknak, akik az államigazgatásban vagy felsőoktatási intézményekben kutatásfejlesztési és innovációs projektek menedzselésével foglalkoznak.
  • A képzés lehetőséget biztosít a tudományos kutatómunkára, és nyitott kaput jelent a doktori képzés felé.
 

Képzés információk

Szakfelelős oktató: Hoffer Ilona

Képzési idő félévekben: 2 félév

Képzés nyelve: Magyar

Telephely: Budapest

Tagozat: Levelező

Oktatás napjai: Péntek: 11.40 – 20.40 és Szombat: 8.00 – 17.00 kéthetente

Early bird jelentkezés esetén

450 000 Ft / félév

Határidő: 2024. 11. 28.

Normál jelentkezés
esetén

500 000 Ft / félév

Határidő: 2025. 01. 19.

A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
  • Közgazdász végzettséggel rendelkezők esetén: Kutatási és innovációs szakközgazdász
  • Minden más alapképzés esetén: Kutatási és innovációs menedzser

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2024. január 22!

nap
óra
perc
másodperc
Nap
Óra
Perc
Másodperc

Még ennyi napig jelentkezhet early bird kedvezménnyel:

Nap
Óra
Perc
Másodperc

A reflexió fontosságát vihetik magukkal kutatás és innováció menedzser hallgatóink

Mit jelent a felelősségteljes innováció, milyen szempontok mentén érdemes reflektálnunk a munkánkra? Dr. Matolay Réka egyetemi docenssel, a Corvinus Science Shop vezetőjével, a Kutatási és innovációs menedzser szakirányú továbbképzés oktatójával beszélgettünk.

Válsághelyzetben felértékelődik az innovációs terület

Innovációs tevékenységgel versenyképesebb lehet egy vállalat és egy ország is. Hogyan képezhetünk olyan szakembereket, akik válsághelyzetben is át tudják ültetni a gyakorlatba az innovációs látásmódot? Dr. Deutsch Nikolett habilitált egyetemi docenssel, a Vállalkozás és Innováció Intézet vezetőjével, a Kutatási és innovációs menedzser szakirányú továbbképzés oktatójával beszélgettünk.

Felvételi követelmények

Kutatási és innovációs menedzser szakon: bármely képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél. 
 

Kutatási és innovációs szakközgazdász szakon: gazdaságtudományok képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél és közgazdász szakképzettség. 

Kérdésed van a jelentkezéssel kapcsolatban? Keress minket a jelentkezes.part.time@uni-corvinus.hu e-mail-címen!

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok

felsőfokú végzettséget igazoló oklevél magyar és (ha van) angol nyelvű oldala

• szakmai önéletrajz 

• motivációs levél 
 

Szakfelelősi köszöntő​

Képzésünk a hazai és nemzetközi viszonylatban is egyedi képzés. Partnereink (NKFIH, SZTNH) szerint a végzettség magas piaci értékkel bír. Ezt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal úgy erősíti meg, hogy a kiemelkedő teljesítményű hallgatóinkat ajánlólevélben részesíti.

Partnereink szakértő oktatóival közösen olyan képzést valósítunk meg, melynek célja a kutatásfejlesztési és innovációs területek és projektek menedzseléséhez szükséges elméleti és gyakorlati komplex ismeretek átadása és készségek fejlesztése, melyek magukban foglalják az intézményi és a vállalati környezet metszéspontjában szükséges átfogó és interdiszciplináris területeket, nagy hangsúlyt fektetve a nemzetközi környezetben, az intézményközi hálózatokban való sikeres működéshez szükséges képességek megszerzésére.

Budapesti Corvinus Egyetem

Hoffer Ilona

szakfelelős

egyetemi docens

A szak tanterve

A diploma elvégzése után

A hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt egyedi képzésünk eredménye a hallgatók számára a kutatás-fejlesztési és innovációs területen a szakmai, vezetői és menedzsment képességek, készségek, attitűdök fejlesztése által válik hasznosíthatóvá, a képzési területen szerzett komplex és integratív ismereteken, gyakorlati tapasztalatokon keresztül. 

A diploma megszerzését követően hallgatóink az innovációs ökoszisztéma különböző szervezeteiben szakértőként, vezető szakemberként tudják hasznosítani a képzésen megszerzett ismereteket.   

vár a corvinus

Tudj meg mindent a felvételiről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

Vágólapra másolva
X
×