A képzést azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a gazdasági ismeretek tanítása iránt, szeretnének középiskolásokkal foglalkozni vagy vállalati belső képzések kidolgozásában, tartásában részt venni. 2 féléves képzés esetén főiskolai, egyetemi, illetve mesterképzésben szerzett tanári oklevéllel rendelkezők, illetve gazdálkodástudomány, közgazdaságtudomány képzési területen egyetemi vagy mesterképzésen szerzett oklevéllel rendelkezők jelentkezését várjuk. 4 féléves képzés esetén olyan jelentkezőket várunk, akik műszaki, gazdaságtudományi, egészségügyi vagy agrár területen szereztek alapképzési vagy főiskolai oklevelet, vagy szakoktatói alapképzési vagy főiskolai oklevéllel rendelkeznek.
Helyszín: Budapest
Nyelv: magyar
Képzési idő: 2 félév
Finanszírozás: 450.000 Ft/félév önköltségi díj
Az alábbi információk a 2023-as felvételi eljárásra vonatkoznak, a 2024-es információkat is hamarosan közzétesszük.
Legalább jó minősítésű, nálunk szerzett diplomával garantált a Corvinus Ösztöndíjas helyed a nappali mesterképzéseinken.*
A felvételi vizsgákon való részvételhez a jelentkezők behívó levelet kapnak az intézménytől a jelentkező által az E-felvi felületén megadott e-mailes elérhetőségre, mely tartalmazza a részvételre vonatkozó információkat és a vizsgafeltételeket.
*Kivéve az eltérő felvételi kritériumrendszerű képzések: az angol nyelvű Vezetés és szervezés és az MBA programok.
Az alábbi információk a 2023-as felvételi eljárásra vonatkoznak, a 2024-es információkat is hamarosan közzétesszük.
Összeszedtünk minden hasznos információt, amit a kreditelismerési eljárás folyamatáról tudni kell.
A Közgazdásztanár mesterszak olyan innovatív és barátságos környezeteben várja a jelentkezőket, ahol a képzés során a nemzetközi trendekkel összhangban olyan kompetenciákkal látja el hallgatóit, hogy képesek legyenek korszerű, digitális eszközöket integráló tanulási környezetben, tevékenység- és élményalapú módszerekkel szaktanári és osztályfőnöki feladataikat hatékonyan ellátni. Az oktatás blended learning tanulási környezetben zajlik, ahol ötvözzük az online és offline tanulási környezetet. Célunk, hogy a hallgatók könnyebben tudják kialakítani a tanulás – munka – család közti egyensúlyt.
Amit ma megtanulsz nálunk, holnap már használhatod a tanításban.
Dr. Daruka Magdolna
Szakfelelős
Egyetemi Docens
A képzés tevékenységalapú, élményközpontú oktatásmódszertani alapokon nyugszik, a hallgatók mindkét oldalról kipróbálhatják az oktatásmódszertani lehetőségeket.
A felvételi jelentkezéseddel kapcsolatos ügyintézést (a sorrendmódosítást is) a Felvi.hu E-felvételi szolgáltatásán keresztül intézheted.
Felvételivel kapcsolatos technikai kérdésed van? – felvi.corvinus@uni-corvinus.hu
Budapesti Corvinus Egyetem
1093 Budapest Fővám tér 8.
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod,hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon sütiket használunk a jobb működésért.