A gazdasági növekedésen túlmutató, fenntartható és emberi, jó világról beszélgetett az egyetemen három közgazdász, akinek különböző a világnézete – hangsúlyozta Pigler Mónika Míra filozófus, domonkos szerzetesnővér, aki a vitát moderálta. 

Baritz Laura Sarolta közgazdász, domonkos szerzetesnővér (aki a nyár végén a Corvinuson is bemutatta új könyvét, a Summa Oeconomiae című művet) azt a kérdést tette fel vitaindító előadásában: vajon a fejlődés motorja az ember vagy a struktúra? Mint leszögezte, a jelenlévők – bár mást gondolnak a világról – abban bizonyára egyetértenek, hogy mindenképpen paradigmaváltást akarnak. Vagyis olyan emberi élet felé szeretnénk haladni, amely békés, amelyben az ember boldog tud lenni, jólétben és jóllétben élhet.  

„Az ember végső meghatározója önmaga” 

Az ember teremti a rendszert, amelyben él, de természetesen a rendszer, a struktúra is alakítja az embert. Laura nővér erre két példát mutatott fel prezentációjában: egy kisfiú, aki nagy élvezettel eszik a McDonald’sban, de a sok egészségtelen étel hatására csúnyán elhízik – vagyis itt a környezet, a struktúra alakítja az embert. A másik kép a Gulagon raboskodó embereket ábrázolja, akik közt akadt egy, aki a pozitív pszichológia nyomán kizárólag a jóra koncentrált még ezen a borzalmas helyen is, s a csoport tagjai így tudták túlélni a szörnyű fogságot. Nyilván itt az ember hat a környezetére, a rendszerre, amelyben él. Beszélt az ún. „céges vétségekről” is, példaként a bhopali vegyipari katasztrófát említette 1984-ből. Ebben az esetben az ember a cég, azaz a struktúra érdekében szegte meg az erkölcsi parancsokat. 

Mint Laura nővér említette, a 90-es években lazult a behaviorista felfogás, inkább magára az emberre, a karakterére koncentrált a pszichológia. Természetesen nagyon erősen hat az emberre a csoport, amelyben él – szóba került Solomon Asch pszichológus közismert kísérlete, mely azt kutatja, a vélemény kialakulásában mekkora szerepet játszik a csoport véleménye. Ebből kiderült, hogy a többség láthatóan teljesen téves ítéletalkotása egyeseket – akiknek alacsony az önbizalmuk – behódolásra késztet, másokat, akiknek jó az önértékelésük, viszont nem. Ugyanakkor „az ember végső meghatározója önmaga” – szögezte le Laura nővér. Szerinte az ember felelőssége nem hárítható át, az „emberi személy szabad, és ezt nem tudja elvenni tőle senki”. Úgy véli, igenis lehet azon dolgozni, hogy az emberi értékrend megváltozzon. 

Egy hálózatban senki nem túl kicsi a változtatáshoz 

Ezután Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Corvinus habilitált docense, aki a gazdasági növekedésen túlmutató szakpolitikákat kutatja, tartotta meg vitaindítóját. A polikrízis időszakának nevezte a mai helyzetet a világban, ahol sokan látják, hogy valamit tenni kellene, de mindenki másra vár, hogy hozzáfogjon a változtatásokhoz. Az egyén például arra vár, hogy „majd az állam meghozza a döntést”. Bénult helyzet alakult ki, melyben minden szereplő a másikra mutogat, illetve arra vár, hogy majd valaki kidolgozzon egy jó forgatókönyvet, ami biztossá teszi az átmenet sikerét. Mivel leginkább hierarchikusan gondolkodunk, a hierarchia legalján állók nem érzik, hogy bármit is érdemes tenniük a rendszer változása érdekében; aki „fent” van az esetleg eltöpreng azon, hogy lehetne változtatni.  

Hierarchia helyett viszont érdemes hálózatokban gondolkodni, hiszen minden élő szervezet így működik. „Nagyon bonyolult hálózatok jönnek létre a gazdasági, társadalmi, ökológiai hálózatok összefonódásával” – jelentette ki Köves Alexandra, példaképpen prezentációjában egy egyszerű baktérium anyagcseréjének hálózatát mutatta be – még ez is elképesztően komplex. Szerinte ebben a rendszerben ahhoz, hogy valami új létrejöjjön, különböző, a csomópontok által kiadott impulzusok – előzetesen kiszámíthatatlan – összeadódása szükséges. Viszont, ha nem csinálunk semmit, a rendszer nagyobb eséllyel marad úgy, ahogyan van. Ezért az egyéneknek csomópontként van felelőssége, hogy cselekedeteivel olyan változásokra ösztönözze a rendszereket, amelyeket látni szeretne, ugyanakkor hatása csak másokkal közösen felerősített üzenetek révén lehet. „Senki nem túl kicsi ahhoz, hogy befolyásolja a rendszert” – fogalmazott, és hozzátette: az embernek abban egy hálózatban nincs teljes szabadsága, hiszen minden, amit csinál, hatással van másokra; ugyanakkor van autonómiája, hogy döntsön, milyen irányban akarja befolyásolni a rendszerek működését. 

Bizonyos mémek meggyőznek minket 

Harmadik felszólalóként Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem habilitált docense tartott előadást. Véleménye szerint alapvetően a struktúra és nem az ember irányítja a történéseket, szabad akarat valójában nincs. Az pusztán illúzió a nyugati társadalmakban, és a keleti társadalmak tudják, hogy minél jobban be kell illeszkedni a közösségbe.  

„Amikor megszületünk, a struktúra jelen van, mi ezt kívülről tanuljuk: a szülőktől, az iskolában, vagyis a szocializáció útján ismerjük meg” – mondta. Pogátsa szerint az erkölcs is kívülről jövő tudás. Elmondta: az agykutatásról olvasott szakirodalom arról győzte meg, hogy a kutatók is úgy látják, a biológiánk a személyiséget nem, csak a hajlamosítást határozza meg.  

A közgazdász úgy látja, a változások a bonyolult mémektől függenek, amelyek olyan narratívák, amik ugyan bizonyos szabályok mentén terjednek, de mégsem kiszámítható a végső hatásuk. Szerinte egész életünk során mémekkel találkozunk, különböző helyekről sokféle mémet magunkévá teszünk, bizonyos mémek meggyőznek minket, így a véleményünk is változhat bizonyos kérdésekben. A közgazdász a felelősség kérdését is boncolgatta. „Csak azért vagyunk felelősek, amit megtanítottak nekünk. Ha valaki nem érti, mi történik vele, mert csak lebutított történeteket hall, akkor nem kérhető számon a felelőssége” – jelentette ki. 

Sziporkázó gondolatok 

A vitaindítók utáni beszélgetésben Laura nővér nem értett egyet abban Pogátsa Zoltánnal, hogy a frissen megszületett baba semleges; véleménye szerint lelkiismerete, lelke is van. A szabadságot ő úgy értelmezi, hogy „szabad vagyok a jót megtenni”. Köves Alexandra a mém fogalmát társadalmi képzeletnek nevezi. „A mémek tanulása ott kezdődik, hogy a sírással a baba kifejezheti azt mondjuk az anyának, hogy valami miatt nem érzi jól magát, a mosollyal pedig azt, hogy minden rendben van” – jelentette ki Pogátsa. 

Ezután a vita rövid időre átalakult teológiai vitává, majd a résztvevők átadták a szót a hallgatóságnak, mindenki kérdezhetett. Ketten is úgy vélték a felszólalók közül, hogy tűzijátékot láttak az előző másfél órában, annyira sziporkáztak az előadók gondolatai.  

Egy résztvevő a közönség soraiból arról kérdezett, hogy az előadók szerint hogyan jön létre a hallottak tükrében egy igazán új gondolat, mondjuk Einstein felfedezése. Laura nővér szerint intuíció és kreativitás nyomán, hiszen „korábban mi találtuk ki az emberközpontú gazdaság fogalmát, tettünk érte és íme, ma már könyveket írnak a témáról”. Hozzátette: egy mém változást is tud hozni. Köves Alexandra szerint azt még nem látjuk, hogyan jön létre egy felfedezés, de az kell hozzá, hogy két gondolat vagy mém találkozzon egy bizonyos térben, amit még nem ismerünk. Pogátsa a kérdésre reagálva a párhuzamosan feltalált dolgokat említette. A tudománytörténet sok ilyet ismer, gondoljunk csak a telefonra vagy az izzóra, de lehet közgazdasági példát is találni. Sok esetben bizonyítottan kizárt, hogy az érintett tudósok egymástól lopták volna az ötletet, ugyanakkor visszakövethetőnek tartja azt, hogy milyen korábbi tudás vezet el hozzá. Akad olyan is, aki ezt a jelenséget a kollektív tudat elmélettel magyarázza. 

Köves Alexandra azzal zárta a rendezvényt, hogy a vitasorozat folytatása 2026 februárjában lesz, témája még alakulóban van. 

Török Katalin