Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

TDK-sztorik: Mit jelent a TDK az akadémiai pályán? 

2022-04-08 07:17:00

Szervezett keretek között, személyre szabott, egyéni támogatással kutatható a választott téma; kézzel fogható eredménye van a munkának, amelyről szakmai visszajelzés is érkezik - ezek a legfontosabb előnyei a TDK-nak Berezvai Zombor szerint, aki gyakorlott versenyzőből lett témavezető.

Írta: Weller P. Hanna

Zombor már középiskolásként belekóstolt a tudomány világába, földrajzból és történelemből is részt vett az OKTV-n, mindkét tárgyból írt egy-egy hosszabb dolgozatot. Az egyetem második félévében a Gazdaságtörténet elnevezésű kurzus oktatója vetette fel az ötletet, próbálja ki magát a Tudományos Diákköri Konferencián is. Kis gondolkodás után belevetette magát a munkába. Ellenben a gimnáziumi dolgozattal, a TDK-n már önállóan kellett témát választania. A következő években érintett gazdaságtörténeti, statisztikai és marketing jellegű témákat, így írt a kiskereskedelmi üzletláncok árazásáról, elemezte a magyar sertéshúspiacot, a húsipari feldolgozó üzemek hatékonyságát, vizsgálta a jövedéki adó áthárítását sörök esetén és szimulációs elemzést végzett bizonyos veszteséges vállalatoknál.

Sokat profitált alapszakosként és a mesterképzés idején is abból, hogy részt vett a TDK-n. A megmérettetésnek köszönheti többi közt, hogy találkozott azzal az oktatóval, aki később a PhD-s évei alatt végig szakmai támogatást nyújtott neki témavezetőként. A támogatás mellett minden alkalommal ösztönzően hatott rá a határidő is. „Mindig igyekeztem szem előtt tartani, hogy csak akkor tudok élni a TDK lehetőségével, ha időben elkészülök a munkámmal, ehhez pedig olykor áldozatokat kellett hozni” – emlékezett vissza Zombor.

Zombor nem csak versenyzőként, hanem oktatóként is sikeres a TDK világában, büszkeséggel mesélt a legutóbbi élményéről, amikor Lukács Gergely, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója kérte fel, legyen társtémavezetője a kutatása során. Nem csak az a munka sikerült kiválóan, hiszen Gergely sokéves munkáját Pro Scientia Aranyéremmel ismerték el 2021-ben. Zombor elmondta, a sikeres dolgozatok mellett mentoráltja azért kapta meg a díjat, mert az első közös munkájuk alapján írtak egy cikket, amelyet egy nemzetközi D1-es folyóiratban publikáltak. Ez az eredmény nem csak a hallgatónak, a témavezetőnek is elismerés, hiszen az akadémiai pályán sokat számít a publikációk száma és minősége.

A mentor kiválasztásánál segíthet az egyetem honlapján található kisokos, amelyben megtalálhatjuk a TDK-szekcióit, annak leírásait és azt, mely oktatót milyen témával kereshetünk fel. Érdemes olyan oktatót választani, aki tájékozott a választott témánkban, ismeri a megfelelő szakirodalmat, a cikkeket, jobban átlátja a módszertant, következésképpen tehát személyre szabott támogatást tud nyújtani a kutatás során. Jelentős eltérések lehetnek a témavezetők között, így az is megeshet, hogy valakivel kevésbé vagy egyáltalán nem működik a közös munka. A TDK előnye, hogy viszonylag kevés ideig, pár hónapig dolgozunk együtt az oktatóval, így ezalatt szinte kockázatmentesen kipróbálhatjuk a közös munkát akár több témavezetővel is egyetemi éveink alatt.

Az idei Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatos információkért látogassatok el az egyetem honlapjára, és kövessétek a BCE TDK Facebook-oldalát.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás, az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

Vágólapra másolva
X
×