Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

„Nem versenytársai vagyunk egymásnak ezen a Bolygón, hanem lakótársai, minden más élő létezővel együtt”

2024-05-28 09:00:00

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival foglalkozó workshopon vehettek részt a Corvinus hallgatói, melyről szubjektív élménybeszámoló készült a májusi hónap témája projekt részeként, ahol a közösségi cselekvés került fókuszba.
Budapesti Corvinus Egyetem

Fenntarthatósági programon vehettek részt a Corvinus Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szakján harmadéves, Fenntarthatósági menedzsment specializációt végző hallgatók, melyet a Collab Mentoring csapata hozott el az egyetemre. Az élményprogram a fenntarthatóság mentén, a gamifikáció eszközével fejleszti a fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletet, megalapozva az ezt követő workshopot, amely során közösen keresnek megoldásokat a résztvevők az adott kihívásokra. 

A programot a Collab munkatársai, Fodor Zsuzsanna facilitátor és Buzás Zsuzsanna fenntarthatósági szakértő tartották, a foglalkozás célja pedig az volt, hogy megismertesse a résztvevőkkel az ENSZ fenntartható fejlődés céljainak működését és dilemmáit. A 2030 SDGs Game társasjátékot Japán fejlesztők hozták létre, azóta pedig a világ számos pontján használják játékos ismeretátadó eszközként a hivatalos foglalkozásvezetők. 

„A fenntarthatóság alapvető és talán legfontosabb feltétele az együttműködés, amely többek között közösséggé formál, csapatot épít, együttműködésre és aktivitásra inspirál” – mondta a programról egy korábbi interjúban Buzás Zsuzsanna, aki a workshopot vezette.  

 

A játékról és a közben felmerülő dilemmákról szubjektív élménybeszámolót is írtam, mely a továbbiakban olvasható: 

Olajfúrás megvalósítása és a munkahelyi produktivitás növelése – ezzel a két projekttel, valamint a pénzgyűjtéssel, mint kitűzött céllal vághattam neki az SDG-célokat bemutató társasjátéknak, ami persze nem is állhatna távolabb tőlem, főleg úgy, hogy fenntarthatóságról van szó. 

A játék kezdetén tehát bőven volt dilemma a fejemben: vajon ez most tényleg egy greenwashing társasjáték lesz? Hogyan játszhatok olyan célok mentén, ami ennyire távol áll a személyiségemtől? Olajprojekt, de most tényleg? Még az is megfordult a fejemben, hogy valamilyen formában szabotőr is lehetnék a játék során, aki nem a neki sorsolt szabályok szerint játszik. Végül a legjobb döntés volt, hogy nyitott maradtam, és hagytam kibontakozni a játékot. 

Az első körben lenulláztuk a Bolygót 

A játék nagyrészt kártyákból és korongokból áll, vagyis egyszerű, letisztult formában igyekszik bevezetni a résztvevőket az ENSZ fenntartható fejlődés céljainak dilemmáiba. Minden résztvevő kapott egy célkártyát, amit a játék során képviselnie kellett: nekem például meghatározott mennyiségű pénz gyűjtése jutott, míg másoknak elvégzett projekteket kellett gyűjteniük, vagy épp természethelyreállító tevékenység volt a céljuk. 

A projektkártyák részletes leírást tartalmaztak arról, mit is jelent az adott projekt, mennyibe kerül és mit ad a megvalósítás után. A megvalósításhoz pedig alapvetően három dolog kellett: pénz és idő, ezeket szintén kártyákon lehetett gyűjteni, valamint arra is szükség volt, hogy természeti, társadalmi és gazdasági kapacitás is legyen a megvalósításhoz. Ezt a kapacitást korongok jelezték egy táblán, a mennyiségük pedig az adott terület „fejlettségének” függvényében változott. Na és épp itt jött a csavar a játékban. 

A kezdet a legtöbb csapatnál arról szólt, hogy a nekik jutott erőforrásokat (pénz és idő) felhasználva elkezdtek minél több projektet megvalósítani, nem nézve azt, hogy az miről is szól egyáltalán. Jöhetett bármi az olajfúrástól kezdve az olyan fejlesztéseken át, ami akár környezeti, akár társadalmi kárral járhatott, mert ezek mutatták a leggyorsabb rövid távú megtérülést. 

A szabotőri énem persze egyből megszólalt, és látva a természet gyors romlását, a játék által rám ruházott céljaimtól is megpróbáltam elszakadni. Vagyis próbáltam volna, de nem ment: egyszerűen arra jöttem rá, hogy szinte bármit tehetünk, úgyis lesz annyi pénzünk, ami elégséges a cél teljesítéséhez. Így hát elkezdtem begyűjteni a mások által hátrahagyott, pénzügyileg kevésbé megtérülő zöld projekteket is, az olajprojektet pedig örömmel rejtettük el a kártyáink alatt. Nem voltam persze egyedül, a természet és a társadalom iránti aggodalom másnál is megjelent, de a szabályozatlan, leginkább egy hangos piachoz hasonló nyüzsgésben úgy tűnt, a profitért való pusztítás folyamata megállíthatatlan. 

Aztán egy ponton ez a folyamat megakadt: elfogyott a korong a természeti és a társadalmi tőke mellől, a legtöbb projekt pedig csak úgy volt megvalósítható, ha ezek mellett is van valami. Ekkor jöttünk rá, hogy sikerült lenulláznunk a fiktív bolygónkat, éppúgy, ahogyan ez a valóságban is megy, és innen fejlődés sincs tovább, bármit is jelentsen ez. 

Perspektívaváltás 

A játék felénél tehát úgy tűnt, vesztettünk. Jól jött a szünet és a reflexió, ami nagyon fontos eleme volt a folyamatnak. Átbeszéltük, ki hogyan élte meg az első részt, és ami még fontosabb, elkezdtünk tudatosabban kommunikálni egymással. 

Rájöttünk például arra is, hogy látszólag nagyon sok egyéni cél teljesült, volt sok pénzünk és a gazdaságunk is szárnyalt. Azt azonban nem vettük észre, hogy a célkártyánk az egyéni célon túl kollektív célt is tartalmazott: mindent úgy kellett elérni, hogy közben mások és a környezetünk hosszútávú jólléte és fenntarthatósága is biztosított legyen. Ebben pedig nagyon rosszul álltunk, valahogy úgy, ahogy napjainkban is állunk a világban. 

A megállás, a gondolkodás és a reflexió segített abban, hogy átértelmezzük a célokat, és változtassunk a perspektívánkon. A második körben így teljesen megváltozott a játék hangulata. A kezdeti nyüzsgést tudatosabb kommunikáció és megfontoltabb cselekvés váltotta fel, és egyre többen kezdtek el a saját céljaikon túl a közös sikerre is gondolni. Sorra valósultak meg a természethelyreállító projektek, és a társadalom helyzetével is többen kezdtek el foglalkozni. 

Eleinte persze megjelent az aggodalom, hogy mi lesz a gazdasággal, de az nemhogy nem omlott össze, hanem a folyamat végére még stabilabb lett. A végtelennek gondolt növekedési pályáról persze lejöttünk, de egy idő után nagyon szép egyensúly állt be a három terület között, és a játék végére gyakorlatilag helyreállítottuk a társadalmat és a természetet is úgy, hogy a gazdaság fejlettsége sem csökkent jelentős mértékben. Vagyis nem álltunk bele a földbe, hanem épp ellenkezőleg: az önmagáért való profitot és a gazdaság önmagáért való fejlesztését felváltotta az a szemlélet, hogy az egyéni célok mellett a közösség jóllétét is vegyük figyelembe. 

Nyertünk, és még diktatúra sem kellett hozzá 

Az első rész káosza után nem sok reményünk volt abban, hogy ezt a helyzetet még helyre lehet hozni, hiszen a tapasztalat az volt, hogy mindenki a saját céljai és érdekei mentén hoz döntéseket. A reflexió ezen tudott változtatni, hirtelen nem egyének halmaza, hanem egy közösség lettünk, és rájöttünk arra, sokkal többet kell kommunikálnunk egymással. 

Úgy mozdultunk el egy sokkal fenntarthatóbb működés irányába, hogy ehhez még csak autoritás sem kellett, nem volt olyan személy, aki kiemelkedve megmondta volna, hogy akkor a cél érdekében ezt és ezt kell csinálni. A folyamat végig decentralizált maradt, de sokkal több kapcsolat és közös gondolkodás jött létre a csoport tagjai között. Aki jól állt a céljaival, elkezdett körbejárni a teremben, hol tudna segíteni másoknak, de olyan is volt, hogy az erőforrásokat összeadva hoztunk létre újabb pozitív irányba mutató projekteket. 

Számomra az első rész szimbolizálta a gazdasági növekedést és a profitot középpontba helyező, a természettel és a társadalommal kevésbé foglalkozó szemléletmódot, ami a mai helyzethez vezetett. A második rész pedig a reményt, hogy egy perspektívaváltás után igenis van remény arra, hogy demokratikus módon, az autonóm egyének és közösségek együttműködésére építve valódi változást érhessünk el. 

Utólag már mosolyogva gondolok vissza arra, hogy a kezdetnél azt gondoltam, majd olajprojektet kell megvalósítanom. A játék ugyanis csak látszólag ilyen szigorú, valójában sokkal nagyobb mozgásterünk van arra, hogy magunk is alakítsuk a játékszabályokat, és még csak szabotőrnek sem kell feltétlenül lenni ehhez. 

A második rész pedig a szubszidiaritás és az alulról jövő kezdeményezések hatékonysága iránti lelkesedésem is megerősítette. Megtanította a játék azt, hogy mennyire fontos értékek ezek, és hogy egy sikeres hálózathoz tudatos, empatikus és közösségi kommunikációra van szükség. Nem versenytársai vagyunk egymásnak ezen a Bolygón, hanem lakótársai, minden más élő létezővel együtt. 

Írta: Kovács Máté 

Májusban ismét elindítottuk a Hónap Fenntarthatósági Témája projektet a Corvinuson, ahol a közösségi cselekvés kerül fókuszba. Erről a közösségi cselekvésről is tanulhattak a hallgatók kurzuselőadáson, amelyről a beszámoló készült. A projektről és a további programokról részletek itt olvashatók. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.06.14. - 00:01:37