MTA Arany Életmű díjat kapott Dobák Miklós

Dobák Miklós professzor emeritus vehette át az MTA Gazdálkodástudományi Bizottság (GTB) Cursus Vitae Aureus (Arany Életmű) kitüntetést. A díj minden évben legfeljebb három, 60 éves korát betöltött köztestületi tagnak adományozható, odaítéléséről a hazai gazdálkodástudományi közösség elismert tagjaiból álló grémium dönt. Olyan szakmai életutat és teljesítményt ismer el, mely a saját egyetemen, oktatási és kutatási műhelyen túlmutató, a teljes magyar gazdálkodás és menedzsment szakmára kiható súlyú, jelentőségű.

Dobák Miklós a Vezetéstudományi Intézetnek (korábban Vezetési és Szervezési Tanszékének) 28 éven keresztül volt a vezetője. Iskolateremtő munkássága a szervezeti formák, a folyamatszervezés, a kontrolling és a változásvezetés szakterületére egyaránt kiterjedt. Szakkönyvei a mai napig meghatározóak mind a hazai felsőoktatásban, mind a vállalati gyakorlatban.
Pályája kezdetén meghatározó volt számára a Kölni Egyetemen töltött közel kétéves kutatómunkája. Később több alkalommal vett részt a legjobb amerikai üzleti iskolák (Harvard, Stanford, Wharton) által szervezett programokon, ahol elsőkézből tájékozódott a világ vezető menedzsment teoretikusaitól, és ahonnan mindig számos új megközelítéssel, sikerkönyvek és esettanulmányok sokaságával tért haza, amelyek hazai adaptálásáról is gondoskodott.
Oktatói hitelességét gyakorlati munkái is növelték: 1989-ben két munkatársával létrehozta az IFUA Horváth & Partners budapesti irodáját, amely máig a hazai vezetési tanácsadási piac meghatározó szereplője. Számos tudományos testület mellett több nagyvállalat (köztük a MOL Csoport) igazgatóságába, illetve felügyelő bizottságába is beválasztották.
Számos alkalommal elnyerte a Corvinus Egyetem Év oktatója díját, ami hűen tükrözi elhivatottságát: az oktatásban mindig a hallgatókkal való közvetlen, értékteremtő kapcsolatot tartotta a legfontosabbnak. Emellett munkásságát 2002-ben Szent-Györgyi Albert díjjal is elismerték, a tehetséggondozásban végzett kimagasló munkájáért pedig 2015-ben Máriás Antal emlékérmet kapott.
Gratulálunk az Arany Életmű díjhoz!