Kapcsolatok, karrierek, kalandok – ismét szakmai napot tartott a vállalkozásfejlesztés mesterszak

A délelőtt Sárvári Marianna, a Deloitte programmenedzsere és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnökhelyettese nyitóelőadásával indult, aki saját tapasztalatai révén mutatta be a projektmenedzsment szakma kihívásokkal teli, mégis vonzó világát. A program folytatásaként az AmCham és a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület szervezésében megvalósult Start Your Business esemény keretében ismert vállalkozók és befektetők osztották meg történeteiket és tanácsaikat. A Volteum és a Kompanion Care alapítói a startup lét kihívásairól meséltek, míg a befektetői oldalt Mary Alcantara (Interactive Ventures), Fehér András (Day One Capital) és Hild Imre (Óbuda Uni Venture Capital) képviselte.
A szakmai programokat egy kellemes ebéd követte az Unicum Házban, és a kávé mellé a Vállalkozásfejlesztés Klub, a szakhoz kötődő diákszervezet szolgáltatta a játékos programot. Az ebéd után ünnepélyes keretek között adták át az okleveleket azoknak a hallgatóknak és mentoroknak, akik részt vettek az Alumni Mentorprogramban. A délután folyamán végzett hallgatók meséltek pályájuk alakulásáról, kihívásaikról, terveikről – értékes gondolatokat osztva meg a még tanuló generációval. A nap méltó lezárásaként a Zwack múzeumában és gyárában kalauzolták körbe a résztvevőket, ahol természetesen egy Unicum-kóstolóval is koccintottak a tartalmas nap emlékére.
Az esemény az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület (IVE) programjaként valósult meg. Az Egyesület fő támogatója a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Az izgalmas és változatos programokon közel 60 hallgató vett részt – és tért haza új ismeretekkel, motivációval, valamint egy megerősödött közösség tagjaként.
Jövőre újra találkozunk!