Egy vallási közösség mindennapjait ritkán állítják egy gazdasági elemzés fókuszába. Nemrég azonban Tamás D. Ignác bencés szerzetes és Szukits Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Stratégiai Menedzsment Tanszékének vezetője épp ezt tette legújabb tanulmányában a Vezetéstudomány legfrissebb számában. A szerzők azt vizsgálták, miként lehet megbecsülni a szerzetesek fizetség nélkül végzett munkájának gazdasági értékét. 

A kutatás középpontjában a bakonybéli ezeréves Szent Mauríciusz Monostor és az ott dolgozó kilenc szerzetes áll. A bencés Regula különlegessége, hogy megjelenik benne a gazdasági szemlélet, ami szerint kifejezett cél, hogy a monostor legyen független és önfenntartó, ne nagyon szoruljon adományokra. A bakonybéli szerzetesek tevékenységei – a kerti gyógynövénytermesztéstől és lekvárfőzéstől a bronzművességen át a bolt és vendégház működtetéséig – a legtöbb szervezetben fizetett állásokat jelentenének. Itt viszont mindez a közösségért végzett szolgálat része, de a munkájuknak ettől még van ára. Az elemzés a lelki tevékenységek értékét nem számszerűsíti, hanem kizárólag a közösségi és gazdasági munkavégzés pénzben kifejezhető dimenzióira fókuszál. 

A szerzetesi órabér 2411 forint 

A becsléshez a szerzők hibrid módszertant alkalmaztak: ahol volt jól azonosítható piaci helyettesítő munkakör, amihez viszonyíthattak – pl. kertészeti munkatárs, bolti eladó –, ott annak bérköltségét vették alapul; más esetekben a szerzetesek alternatív – elmaradt – bevételtermelő idejét használták viszonyítási pontként. A másoknak nyújtott spirituális programok esetében pedig a monostor saját, belső árazási gyakorlatára támaszkodtak.  

Az eredmények szerint egy átlagos szerzetesi órabér 2411 forint. Ekkora az a költség, amelyet a monostor elkerül azáltal, hogy nem külső munkaerőt foglalkoztat. A kilenc szerzetes így havonta fejenként kb. 400 ezer forintnyi, összesen mintegy 3,7 millió forint értékű munkát végez el fizetség nélkül. 

A monostor aluláraz 

Egy átlagos napon a szerzetesek 3 órát imádsággal töltenek, 7 órát dolgoznak. A szerzetesi munkaidő több, mint kétharmadát vallási szolgálatokra, adminisztrációra, a monostor fenntartására, üzemeltetésre, tervezésre fordítják, amik közvetlenül nem termelnek bevételt. Mindössze két bevételt generáló tevékenység került be a tíz legidőigényesebb feladat közé: a bolti munka és a termékelőállítás (pl. gyógynövénykészítmények, lekvárok, szörpök, mustár, ötvöstermékek).  

„A monostorban felmerülő költségeknek csak nagyjából a fele épül be közvetlenül a termékekbe és szolgáltatásokba, ezért a termékek és szolgáltatások ára nem fedezi a ráfordított szerzetesi munka értékét. Így a közösség – a szerzetesi hagyománynak megfelelő „valamivel olcsóbb” értékesítés ellenére – hosszabb távon pénzügyi kockázatnak teheti ki magát” – mondja Szukits Ágnes, a tanulmány egyik szerzője, a Corvinus tanszékvezető docense. 

A bencés Regula szellemében 

A bencés hagyomány egyszerre hangsúlyozza az önfenntartást és a mértéktartást: a szerzetesek saját kezük munkájából élnek, de portékáikat nem drágítják túl: „akkor igazi szerzetesek, ha saját kezük munkájából élnek”. Bár a kizárólagos profitmaximalizálás abszolút idegen a szerzetesi szemlélettől, a tanulmány megállapításai alapján azonban az önfenntartás feltétele az, hogy a monostor szerzetesei legalább tudatosítsák a fizetetlen munka valós értékét a közösségük számára. 

A monostorok „hibrid szervezetek”: egyszerre vallási közösségek és gazdasági egységek, amelyek nonprofit módon működnek, de a fenntarthatóság érdekében piaci logika szerint is kénytelenek gondolkodni. A szerzetesi munka formális keretek nélküli, egész életre szóló elköteleződés, ami eltér az önkéntesség klasszikus mintáitól, ugyanakkor több ponton hasonlít a háztartási vagy családi vállalkozások logikájához.