Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Egyik szakkollégium-alapítónk könyvhagyatéka vált hozzáférhetővé a Felvidéken

2024-01-17 15:26:00

B. Kiss Tamás, a Széchenyi István Szakkollégium alapítója több szállal kötődött a szlovákiai magyarsághoz, örökösei a könyveit decemberben a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének juttatták.
Budapesti Corvinus Egyetem

A 2016-ban elhunyt B. Kiss Tamás könyvtárának sorsát tavaly decemberben rendezték az örökösök. A döntés szerint a javarészt klasszikus magyar irodalmi műveket, irodalomtörténeti, irodalomelméleti és életrajzi kiadványokat, valamint a szlovákiai magyar irodalom képviselőinek műveit tartalmazó gyűjteményt a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (SZMKE) koordinálásával az Eperjesi Egyetem és a Pozsonyi Magyar Szakkollégium fogadta be. 

Az ország harmadik szakkollégiumát Széchenyi István Szakkollégium néven B. Kiss Tamás egyetemünk 1980 óta működő Társadalomtudományi Klubjából – amelynek szintén egyik alapítója volt – szervezte meg. A szervezetnek 1988. március 1-jén „választás útján, rektori kinevezéssel” az első igazgatója lett.  

  1. Kiss 1990-ben titkára lett a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványnak is, innen a kötődése Felvidékhez. Érdeklődése kiterjedt az utódállamok magyar irodalmának egészére, az 1980-as évek elejétől rendszeresen alkalmat tudott teremteni, hogy a fiatalokkal megismertesse az erdélyi, felvidéki írókat. Erre egyetemi rendezvényeket szervezett, és az általa szerkesztett folyóirat, az Egyetemi-Főiskolai Lapok – familiáris nevén az ef-Lapok – hasábjain is lehetőséget nyújtott, amely a KISZ Központi Bizottsága félhivatalos, színvonalas lapja volt. Emellett elsőéves egyetemista kora óta, 1978-tól dolgozott a közgáz Közgazdász című hallgatói lapjának.

A hagyatéki hír kapcsán érdemes felidézni azt a B. Kiss Tamással készült alapos interjút, amely feltárja az alapító kötődését egyetemünkhöz. A visszaemlékezés a Széchenyi István Szakkollégium Jubileumi Évkönyve 1987–2012 kötetben jelent meg 2012-ben Vajdics Anikó tollából „Mint egy perpetuum mobile”. Beszélgetés B. Kiss Tamással, a Széchenyi István Szakkollégium alapító igazgatójával az alapítás körüli időkről címmel. Ebben olyan kulisszatitkokat is megtudhatunk a Széchenyi István Szakkollégium korai történetéből, hogy milyen más államférfi neve merült fel először lehetséges névadóként vagy miért alakítottak ki a többi szakkollégiumhoz képest még demokratikusabb vezetést. 

  1. Kiss Tamás így foglalta össze életútját egy művészeti portálon: „1958-ban születtem. Voltam berzsenyis, közgázos, az ef-Lapok szerkesztője, a Széchenyi István Szakkollégium alapítója, A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkára, A Nyitott Társadalomért-díj kitüntetettje, Rónay György-díjas, depressziós, sakkversenyző, versenybíró, családapa; csavarogtam, mostam, mosogattam, káromkodtam, hittem, ittam, írtam.”

(ma7.sk, Corvinus) 

Fotó: SZMKE, lenolaj.hu 

Vágólapra másolva
X
×