Létezik egységes európai hallgatói identitás?
Bár sokan úgy vélik, hogy a fokozódó mobilitás és a piaci nyomás hatására az európai felsőoktatás egységes hallgatói élménnyé vált, az Oxfordi Egyetem legújabb kutatása szerint a valóság ennél összetettebb.
Hat országot vizsgálva Rachel Brooks professzor arra keresett választ, hogy létezik-e valóban egyetlen, univerzális „európai hallgató”, vagy a nemzeti határok még mindig meghatározzák az akadémiai életutat. Pipis Panna írt beszámolót a Budapesti Corvinus Egyetemen február 16-án tartott Mit jelent ma felsőoktatási hallgatónak lenni? Európai perspektívák című előadásról. Brooks professzor a Corvinus Társadalom- és Politikatudományi Intézetének meghívására érkezett Budapestre.
A közvélekedés szerint a hallgatói identitás egyre egységesebbé válik, elsősorban a neoliberalizáció és a piaci szemlélet felsőoktatásra gyakorolt hatása miatt. Ez a nézet különösen elterjedt az Európai Unióban a bolognai reform és az Erasmus-program nyújtotta lehetőségek révén. Egyes kutatók, mint például Kenway, úgy vélik, hogy a tanulás árucikké vált, a hallgatókra pedig karrierorientált fogyasztókként tekintenek, akik a felsőoktatásra szimplán a jövőbeli keresetük növeléseként tekintenek. Rachel Brooks, az Oxfordi Egyetem felsőoktatási professzora, a Brit Szociológiai Társaság korábbi elnöke és neves szakfolyóiratok és kötetek szerkesztője azonban kiemelte, hogy az oktatáspolitikai irányelvek nem tükrözik közvetlenül a hallgatói megéléseket, az intézményi stratégiák pedig sokszor szimbolikus kulturális forgatókönyvként működnek. Emellett jelentős különbségek mutatkoznak az egyes intézmények és hallgatói csoportok között még ugyanazon az országon belül is.
Az Eurostudent projekt keretében Brooks professzor hat ország, Dánia, Anglia, Németország, Írország, Lengyelország és Spanyolország, adatait gyűjtötte össze. A politikai dokumentumok, a médiamegjelenések, az intézményi perspektívák és a hallgatói tapasztalatok elemzése során a tanulmány hat gyakori, országhatárokon átívelő hallgatói típust azonosított: átmenetben lévő (a felnőtté válás útján), állampolgár (politikai szereplő), lelkes tanuló és kemény munkás, jövőbeli munkavállaló (aki a munkaerőpiacra készül), stresszes hallgató, valamint veszélyforrás vagy kritika tárgya.
A hallgatói homogenizáció vizsgálatakor Lengyelország eltért a többi nemzettől: a felsőoktatási hallgató specifikus identitása kevésbé érvényesült a szomszédos országokhoz képest. A felsőoktatáshoz való hozzáférés jelentősen megnőtt az elmúlt években, és ennek hatására szinte hétköznapivá vált helyzet, bár a felsőoktatásban résztvevők aránya közel azonos a többi országéval. A hallgatók gyakran átlagemberként tekintenek magukra, nem pedig egy különálló társadalmi csoport tagjaként. Ezt tükrözi a hallgatóközpontú médiamegjelenések és filmek hiánya is. A lengyel hallgatók fontosabbnak tartják a munkavállalói identitást a tanulói identitásnál, mivel úgy vélik, hogy a munkatapasztalat ma már fontosabb piaci érték, mint a széles körben elérhető diploma. Ez a pragmatikus, munkaközpontú szemlélet a másutt tapasztalható stresszes hallgató képének hiányával párosulva azt sugallja, hogy Lengyelországban a felsőoktatásra egyfajta elvégzendő feladatként tekintenek, és nem mint jellemformáló életszakaszra.
Ezzel szemben Németország és Dánia a humboldti modellt követi, amely a személyes fejlődést és az akadémiai szabadságot helyezi előtérbe. Ezekben az országokban a felsőoktatás nem egy rövid, munkakeresés előtti akadály, hanem az élet egy meghatározó szakasza, amely a Bildung (az egyéniség és az állampolgári öntudat holisztikus fejlesztése) jegyében telik. Az itt tanulók inkább lelkes tanulóként tekintenek magunkra, mintsem egyszerű fogyasztóként. Nagyra értékelik a tanulás szabadságát és a saját haladási tempójuk megválasztását, ami éles ellentétben áll az angol és ír oktatási rendszer feszített tempójával. Bár a dán és német döntéshozók egyre inkább a hatékonyság és a gyorsabb diplomaszerzést ösztönzik, a hallgatók és az oktatók ellenállnak ezen nyomásnak, és az egyetemre továbbra is az önismeret lehetőségeként tekintenek.
Brooks professzor rámutatott, hogy az európai országok ritkán tekinthetők egységes oktatási egységeknek. Gyakran jelentős eltérések vannak aközött, ahogyan a különböző nemzetek látják a hallgatói létet. Míg a szabályok és a média gyakran fogyasztóként, instrumentalista szemléletű vagy akár passzív és lusta szereplőként tüntetik fel a hallgatókat, ők maguk ellenállnak ezeknek a címkéknek, és sokan az egyetemi éveket a személyes fejlődés időszakának tekintik. Ezeket a belső különbségeket tovább árnyalják a tudományágak közötti eltérések, ahol a STEM-hallgatókat gyakran kiválóbbnak látják, és a más területeken tanulók aggódnak a jövőjük miatt. Emellett a társadalmi háttér is befolyásoló tényező, hiszen többek között meghatározza, hogy egy hallgató megengedheti-e magának a kizárólagos tanulást, vagy kénytelen azt fizetett munkával egyensúlyozni.
A tanulmány szerint az európai hallgató nem egységes fogalom, a nemzeti hagyományok és a társadalmi egyenlőtlenségek továbbra is korlátozzák a homogenizációt. A kutatás bebizonyította, hogy ezek a fogalomalkotások nemcsak elméletiek, hanem közvetlen hatással vannak az ösztöndíjak finanszírozására, a hallgatói tiltakozások megítélésére, és arra is, hogy az akadémiai nehézségeket támogatással vagy társadalmi kritikával kezelik-e.
Az előadást követő kérdezz-felelek szekció a kutatás eredményeit a jövő kihívásai felé terelte. A résztvevők kérdései között szerepelt, hogy hogyan írhatja át a generatív mesterséges intelligencia a hagyományos tanulói identitást, valamint górcső alá vették a nemzetközi mobilitás árnyalatait is. Különös figyelem irányult a külföldi és a hazai hallgatók közötti különbségekre, valamint arra, hogy az ösztöndíjrendszerek képesek-e áthidalni, vagy éppen elmélyítik a társadalmi rétegek közötti szakadékot.