Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Corvinusos CEMS-díjazott: „Tudsz-e néhány évet adni az életedből, a tudásodból jó, társadalmilag hasznos célra?”

2022-11-15 17:36:19

Egykori Vezetés és szervezés szakos hallgatónk, Kindli Erna, a Bátor Tábor ügyvezetője a kapta CEMS rangos díját.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Csaknem 17 ezer öregdiák közül választották őt a CEMS (Community of European Management Schools) idei életpálya-közepi alumni-díjára, aki pályáját a Google-nél kezdte, Londonban élt, majd hazajött, mert úgy érezte, itthon szeretne valami hasznosat tenni tudásával és tapasztalatával. Most az a legfőbb célja, hogy minél több súlyos beteg gyereknek szerezhessen a Bátor Tábor felhőtlen, boldog pillanatokat, órákat. Beszélgetés Kindli Ernával a tartalmas életről, a beteg gyerekek mentális egészségéről és az elfogadásról.

Egy korábbi interjúdban azt mondtad, eljöttél a Google-tól, negyedannyi fizetésért, hogy a súlyos beteg gyerekeket segítő Bátor Tábor ügyvezetője legyél. Lehetséges ez a mai világban, amikor szinte minden a pénzről, a jó nevű munkahelyről szól?

A pénz, a haszon nem az elsődleges döntési kritérium az életemben. A családomban mindenki egészségügyi dolgozó vagy pedagógus volt, így aztán nem voltam jól eleresztve anyagilag, ennek ellenére engem soha nem a pénz motivált, a társadalmi értékteremtés volt a meghatározó. Az a célom a Bátor Tábor ügyvezetőjeként, hogy segítsek a stratégia és a keretek kialakításában, hogy hasznos, fontos ügyet valósíthassak meg. Már a Google-nál, ahol egyébként szépen alakult a karrierem, is voltak ilyen feladatok, például a cég afrikai iskolákat is modernizált, a digitális reformmal az ott élő gyerekek korszerű tudáshoz jutottak. Majdnem 6 évig dolgoztam a cégnél, ma is szuperszervezetnek tartom és gyakran beszélgetek régi kollégákkal. Londonban éltem, ahol jól éreztem magam, de elkezdtem non-profit cégeket segíteni, adományokat gyűjtöttem nekik a születésnapi bulikon, de mégis úgy éreztem, itthon szeretném „hasznosítani” magamat. Tudtam, ha eljövök a Google-tól, majd felvesznek helyettem egy jó végzettségű, kiváló képességekkel rendelkező embert.

Jó döntésnek bizonyult?

Itthon először a Tresorit cégnél dolgoztam két és fél évig, az volt a cél, hogy segítsek ennek a startup-nak kilépni a világpiacra. Ez sikerült, egyébként éppen most vette meg a svájci posta, nem véletlenül. A bevétel is jelentősen megnőtt. Szakmailag is izgalmas feladat volt, ott voltam először menedzsment pozícióban. Jó volt okos, tehetséges fiatalokkal dolgozni. De aztán onnan is eljöttem, mert még mindig úgy éreztem, feszít az, hogy nem elég hasznos, amit csinálok. Tartottam pár hónap szünetet – aki ezt anyagilag megteheti, annak érdemes, mert eltávolodik a korábbi munkahelyétől és jobban át tudja gondolni, mit akar kezdeni az életével. Továbbra is úgy éreztem, túl régen vagyok „haszontalan”. Azon is töprengtem, hogy elmegyek Ázsiába, egy nemzetközi non-profit szervezethez szakmai önkéntesnek, sőt azt is fontolgattam, hogy a Fülöp-szigeteken egy árvaházban tanítok majd angolt. Ekkor egy beszélgetés Küllői Péterrel, a Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumának elnökével, Magyarország egyik legnagyobb filantrópjával mindent megváltoztatott. Kiderült, hogy már régóta keresett ügyvezetőt és felkínálta nekem a pozíciót. Akkor csak annyit tudtam a Bátor Táborról, hogy etikus szervezet, profi és pozitív, amit csinálnak. Megtiszteltetésnek éreztem a felkérést.

Milyen célokat tűztél ki magad elé?

Hatodik éve dolgozom itt. Azt tűztem ki célul, hogy a szervezet magasabb szintre jusson, növelje a társadalmi hatását, minél több gyereken és családjukon tudjon élményterápiával segíteni. Fontos, hogy a Bátor Tábor nem csak egy tábor, sokáig „csak” ez volt cél. A súlyos beteg gyerekeknél – egyébként talán kevesen tudják, hogy a rákos gyerekek 70-80 százaléka meggyógyul és felnő – nagyon gyakran mentális tünetek is jelentkeznek, hiszen olyan trauma számukra a betegség, hogy sokkal nagyobb arányban lesznek felnőttként depressziósak, öngyilkosok vagy függők. Nemcsak a testet kell gyógyítani, a lelket is, ezzel próbálkozik a Bátor Tábor. Ezért játékos és vidám, ám terápiás programokat tartunk számukra és osztálytársaiknak is az iskolákban, eljutunk a rendelők várójába és ott is tartunk számukra foglalkozást, játszunk velük, hiszen nagyon sok mindennel lehet élményterápiát adni. Az a célunk, hogy kiszakítsuk a gyereket a lelki vegetálásból, hogy a játékban döntési lehetőséget kínáljunk nekik, hiszen a súlyos beteg gyerek semmiről sem dönthet – egy kis felhőtlenséget szeretnénk nekik adni.

Sikerül ez?

Igen! Gyakran elmegyek a programokra, például egy iskolai osztályba másodszor mentünk vissza élményterápiás programra és beléptünkkor ujjongással fogadtak a gyerekek. Ha minél több iskolai osztályba eljutnak az alapítványunk által képviselt értékek, mint például az empátia, a közösségi szellem, az odafigyelés, a befogadás és a támogatás, talán kialakulhat társadalmi szintű változás. Egyszer egy gyerek például azt mondta, bárcsak az egész világ olyan lenne, mint a Bátor Tábor. Ezért is igyekszünk minél több helyre eljutni a programjainkkal, a táborunkon kívül. A társadalmi hatás bővítésén túl az alapítvány pénzügyi fenntarthatóságát is prioritásként kezelem. Az adománygyűjtésen túl cégeknek is nyújtunk fizetős programokat, melyek összhangban a core kompetenciáinkkal, fejlesztik a közösséget, a munkatársak mentális jóllétét és egymáshoz való viszonyát.

Ki volt a Corvinuson az az ember, akitől a legtöbbet tanultad?

Sokan voltak, nem tudnék csak egyet mondani. De talán legtöbbet mégis az egyetemi közösségek jelentették számomra, a szakkollégium, amelynek tagja voltam – egyébként az EVK-nak, vagyis az Egyetemi Vállalkozói Szakkollégiumnak –, és a CEMS is ilyen volt. A CEMS kinyitotta számomra a világot. A szakmai és közösségi programok által bekapcsolódhattam a nemzetközi menedzsment-világba, ami új perspektívákat nyitott számomra. Még ennél is fontosabb, hogy jó barátokat is szereztem a magyar és külföldi CEMS-esek közül.

Örülsz a díjnak?

Igen, nagyon, főleg azért, mert felkelti a figyelmet a Bátor Tábor és a non-profit szervezetek iránt. Az lenne a jó, ha többen, akik valamilyen izgalmas vállalatnál dolgoznak, 2-3 évet szentelnének a non-profit szférára, ez mindenkinek az előnyére válna. Másképp kell egy ilyen szervezetet vezetni, így ebből a vezető is tanulhat. Jó lenne, ha többen adnának 2-3 évet az életükből, tudásukból és tapasztalatukból a non-profit szektornak!

Szerző: Török Katalin

Címlapkép: ujraterveztem.hu

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.25. - 20:13:07