Biorobotok terepjáróval – „Nem hiszem, hogy a felső középosztály jól érzi magát attól, hogy másokat nyomorogni lát”

 Ezután visszaáramolhat minden a másik oldalra, de előfordulhat, hogy a rendszer átbukik egy másik egyensúlyi helyzetbe. Ilyesmitől félnek a klímatudósok is: a Föld meg fogja találni új egyensúlyi helyzetét a klímaváltozásban, csak abban mi nem fogunk tudni megélni. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense ennél pozitívabb forgatókönyvekben hisz, például elképzelhetőnek tartja, hogy meghaladjuk a GDP-növekedés mítoszát, és hogy a társadalom felső húsz százaléka igazságosabb rendszert épít azért, hogy ne a jólét legyen a rettenetes karbonlábnyomú terepjárókkal „közlekedők” kiváltsága, hanem a jóllét legyen sokaké.

– Hogyan jutott el szemléletében a jóléttől a jóllétig?

– Mivel fejlesztéspolitikával foglalkoztam, a fejlődésről ugyanaz az elképzelés volt a fejemben, mint a legtöbb emberében: fejlődés az, amikor minél több, szebb, jobb dolog van, amit ki lehet fejezni pénzben. A társadalomfejlesztésnél is azon gondolkoztunk, hogyan lehet egy adott régióban még több gazdasági eredményt elérni. Aztán eljött egy pont, amikor azt éreztem, egyáltalán nem biztos, hogy ez a megközelítés bárhol valódi fejlődést eredményez. Telepítünk egy gyárat, amely adott esetben káros anyagokat bocsát ki, tönkreteszi az ökológiai környezetet, és beállítunk embereket a gyártósorra valami teljesen agyatlan munkát végezni ébren töltött idejük nagy részében. Valóban ez a fejlődés? Valóban ez lenne a jólét?

– A személyes életére is hatottak ezek a kérdések?

– Igen, egy ponton úgy éreztem, már nem a pénzből kell több. Inkább a saját kérdéseimre szeretném keresni a válaszokat. Természetesen kiváltságos helyzet, ha az ember megtehet egy ilyen váltást. Számomra akkor már nem jelentett problémát, hogy annyi pénzt keresek majd egy hónapban, mint szakértői tanácsadóként egy nap alatt. Megvolt mindenem. Elkezdtem tanítani, kutatómunkát végezni, több figyelmet fordítani az emberi kapcsolataim minőségére. Idővel a fogyasztási szokásaim is változtak. És fontos kérdéssé vált számomra, mi a különbség a jólétünk és a jóllétünk között. A haladást azt szolgálná, ha az utóbbi állna gazdasági működésünk középpontjában is.

Képtelenek vagyunk rendszerben gondolkodni, hogy hosszú távon kinek mi a jó – szemlélteti a Velencei-tó partján készült videónkban az ökológiai közgazdász, hogy mi az, ami ellen küzd.

– Miért éppen az ökológiai szempontot tartotta lényegesnek?

– Sokan gondolják, hogy én egy nagyon zöld ember vagyok, pedig a jelenlegi rendszer megkérdőjelezése nem környezeti, hanem társadalmi oldalról fogalmazódott meg bennem. Társadalomfejlesztéssel foglalkoztam, a munkaerőpiac, a humán szolgáltatások, az oktatás javításával. Aztán rájöttem, hogy ugyanazért nem tudunk igazságos társadalmat építeni, amiért ökológiailag fenntartható emberi világot sem. Ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. A főáramú közgazdaságtan szinte a felvilágosodás óta azt tartja az emberről, hogy racionális, haszonmaximalizáló, önérdekkövető lény. Erre épül az a gazdasági logika, hogy az egyének a saját haszonmaximalizálásuk keretén belül hoznak létre valami közösségi jót. Mindez leszűkíti cselekvési terünket. Ha nem tudunk magunkról többet gondolni, és belenyugszunk, hogy az önzés határozza meg gazdasági tevékenységünket, sőt, egész életünket, nehéz igazságos társadalmat építeni.

Forrás: Népszava.hu