Az egészséget tényleg nem lehet pénzre váltani? – Az elfogadható egészség mérésének módszereit kutatják a Corvinuson 

Melyiket támogassa az állam? Egy közepes hatásfokú gyógyszer, mellyel néhány hónappal meghosszabbítható egy Alzheimer-kórban szenvedő beteg élete, vagy egy új terápia, mellyel súlyos asztmás gyerekek állapotán lehet javítani? A kérdés jelen esetben fiktív, ugyanakkor számos hasonló helyzetben kell választaniuk a döntéshozóknak. 

Bár a legideálisabb az lenne, ha minden gyógyszer, kezelés, terápia teljes támogatást élvezne, erre egyik államnak sincs elegendő forrása. Az egészségügyi közgazdászok előtt áll tehát a feladat, hogy a döntéshozók számára megfelelő elemzéssel mutassák be az egyes terápiák hasznosságát. Ugyan az egészségközgazdaságtani elemzések a világ legtöbb országában hasonló szakmai irányelvek szerint zajlanak, a számítások során figyelembe vett társadalmi szempontok, a döntéshozatal folyamata és az annak során érvényesülő szubjektív vagy implicit elemek aránya már országonként változó. Arra értelemszerűen nincs lehetőség, hogy minden döntésnél megkérdezzük az embereket arról, hogy mit tartanak fontosnak, azonban az fontos, hogy a döntések minél inkább összhangban álljanak a társadalom preferenciáival.  

Hogyan döntsük el, hogy melyik gyógyszer a hasznosabb? 

Ahogyan a fenti példán is látszik, bizonyos esetekben nehéz eldönteni, melyik gyógyszer hasznosabb, mivel a hasznosságot mindenki máshogyan ítéli meg. Az egészségügyben mégis szükség van egy olyan meghatározható hasznosságra, ami alapján a döntéshozók választani tudnak. Ehhez három dolgot vesznek figyelembe: megnézik, hogy mekkora egységnyi egészségnyereség érhető el, mekkora költségek árán állítható elő ez az egészségnyereség, és tudja-e finanszírozni ezt az állam. 

Az egészségnyereség meghatározásának alapja a minőséggel súlyozott életév, vagyis nem kizárólag azt nézik, hogy az adott kezelés hány évvel hosszabbítja meg a beteg életét, hanem azt is figyelembe veszik, hogy az életminőségére, vagyis egészségi állapotra milyen hatással van.  

A szűkös erőforrások elosztása során többféle elvet figyelembe lehet venni: az előbbi példa a haszonelvűséget veszi alapul, de szóba jöhet az egyenlőség vagy a prioritás (súlyos betegek élveznek előnyt) elve is. Az egészségnyereség mérésére használt módszerek nem tesznek különbséget aszerint, hogy az egészségnyereség milyen életkorban vagy milyen súlyos betegnél keletkezik. Ugyanakkor korábbi kutatások igazolták, hogy szűkös források elosztása esetén a társadalmi prioritások a betegségek súlyossága és a betegek életkora függvényében is változnak. Abból kiindulva, hogy az emberek bizonyos egészségproblémákat az életkor előrehaladtával elfogadhatónak, a normál öregedés részének tekintenek, felmerült az ötlet, hogy megvizsgáljuk a forráselosztás során az elegendőség elvének alkalmazhatóságát. Eszerint nem a maximális egészség elérése a cél, hanem egy olyan egészségi állapotba való jutás, ami az adott életkorban már elfogadható a társadalom szerint. 

Ezt a területet kutatja Dr. Hermann Zoltán és Dr. Zrubka Zsombor a Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem kutatói. A kutatás a rangos European Journal of Health Economics lapban jelent meg, a módszer pedig egy adaptív kérdezési algoritmuson és az ehhez társuló ökonometriai modell becslésén alapul, mellyel világelsőként dolgoztak ki megoldást az egészségi állapotok elfogadhatóságának gyakorlatban is alkalmazható, teljeskörű felmérésére. 

Hogyan mérhető meg, hogy mely egészségproblémák fogadhatók el különböző életkorokban? 

A kutatás az egészséggazdaságtani elemzések során leggyakrabban használt EQ-5D-3L kérdőívből indult ki. Az EQ-5D-3L kérdőív öt dimenzió alapján írja le az egészségi állapotot. Ezek a mozgékonyság, az önellátásra való képesség, a szokásos tevékenységek elvégzésének nehézsége, a fájdalom és rossz közérzet, valamint a szorongás és lehangoltság. Minden dimenzión belül három problémaszint mérhető: az 1-es az egészséges állapotot jelöli, 2-es esetén némi probléma jelentkezik, 3-as esetén pedig súlyos egészségromlás tapasztalható. Egy-egy egészségi állapotot egy számsor jelöl. Például az 11111 jelöli azt, amikor az egyén minden dimenzióban teljesen egészséges, 33333 esetén pedig minden dimenzióban súlyos betegségről beszélhetünk. Az EQ-5D-3L összesen 243 lehetséges állapotot különböztet meg. A kutatás új eleme, hogy figyelembe veszi, mely korban jelentkezik ez az állapot. Például egy közepes mozgásszervi problémát elfogadhatóbbnak tart a társadalom időskorban mint fiatalon, így az életkort is figyelembe kell venni.A 243 állapot elfogadhatóságát hat életkori kategóriában vizsgálva összesen 1458 állapot-életkor kombináció jön létre. Ezek mindegyikéről kellő pontossággal kimérni, hogy egy reprezentatív lakossági minta hány százaléka tartja elfogadhatónak, rendkívül költséges lenne. Itt jön képbe az adaptív algoritmus, mellyel elérhető, hogy jóval kevesebb kérdéssel is meghatározható legyen az adott egyén várható válasza minden állapot esetén. 

Hogy működik az adaptív algoritmus és a társuló ökonometriai becslő modell? 

Az algoritmus működésének célja, hogy az 1458 kérdés helyett jóval kevesebbre kelljen válaszolnia az interjúalanynak anélkül, hogy fontos információ veszne el. Bizonyos kérdéseknél ugyanis már a korábbi válaszokból is lehet következtetni. Ha egy állapot elfogadható az egyén szerint 30 éves korban, akkor vélhetően 60 éves korban is az lesz. Ha viszont 80 éves korban sem fogadható el az adott állapot, akkor valószínűleg 30 évesen sem lesz az. Az algoritmus így a megadott információkból automatikusan megválaszol néhány kérdést, és csak azt a kérdést teszi fel, ahol még információhiányt tapasztal. A módszerrel maximum 15 kérdésben meghatározható a megkérdezett egyén teljes elfogadhatósági térképe, a reprezentatív minta alapján pedig előáll az adott állapot társadalmi elfogadhatósága is. 

A probléma ott van, hogy az adaptív algoritmus erősítőként működik, torzítja az adatokat. A feltett kérdések, ezáltal a különböző súlyosságú állapotokra kapott válaszok valószínűsége ugyanis függenek a válaszadó preferenciájától. A problémával sokáig foglalkoztak a kutatók, mígnem rájöttek a megoldásra egy hibrid módszerrel. A módszer lényege, hogy az adaptív algoritmus egy véletlenszerűen előre kiválasztott kérdéssoron fut, és az automatikus válaszok egy részét használja csupán fel a becslés során. Így egy regressziós modell és egy pontbecslés kombinációjával az 1458 egészségi állapot elfogadhatósáról már kellően részletgazdag, ám torzításmentes becslést ad.  

A kutatás következő lépése az eredmények gyakorlatba történő átültetése. Ennek segítségével a döntéshozatal során figyelembe lehet venni, hogy például két gyógyszer közül melyik az, ami kevésbé elfogadható állapoton javít. 

A teljes kutatás az alábbi oldalon érhető el.