Alumni történetek: egy testvérpár receptje a sikerhez
_20250908022138.png)
„Az én szememben a Corvinus mindig is az ország egyik legjobb egyeteme volt és szerintem akármilyen szakra vettek volna fel, boldog lettem volna. De nagyon örülök, hogy végül kereskedelem és marketing szakra kerültem” – meséli Gulyás Szilvi, a Félegyházi Pékség tulajdonosa és marketing ügyvezetője.
Szilvi szerint a Corvinus kereskedelem-marketing képzésén nemcsak erős szakmai alapokat kaptak, hanem a vezetői szemléletmódot is beléjük nevelték, aminek most, 1500 alkalmazott munkaadójaként nagy hasznát veszi.
Szilvi számára több kitérő vezetett a családi vállalkozás vezetéséig, testvére, Gergő azonban kezdettől fogva az apai örökség folytatására készült: „Azt mondják, hogy amit az ember otthon mintaként lát, az ráragad. Számomra sosem volt kérdés, hogy egyszer én is vállalkozó leszek.”
Gulyás Gergő, a cég másik tulajdonosa és kereskedelmi ügyvezetője előbb a Corvinus élelmiszeripari képzését végezte el, majd később a mérnök-közgazdász szakot is: „számomra a legtöbb, amit a Corvinus képzései adtak, hogy megtanítottak rendszerben gondolkodni” — teszi hozzá.
Az 1999-ben kiskunfélegyházi malomipari vállalkozásként indult cég számos fejlesztésen és korszerűsítésen ment keresztül az elmúlt években, amelyek nagy része már a Gulyás-testvérek nevéhez fűződik.
A két Corvinuson végzett alumnus történetét bemutató videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/uCZK5dtwqpo