A Vállalkozási szakirány üzem- és gyárlátogatása Veresegyházon

A program célja az volt, hogy a hallgatók közvetlenül láthassanak bele a tanórán kívül olyan vállalatok működésébe, napi folyamataiba és jó gyakorlataikba több iparágból, amelyek a régió meghatározó szereplői. Nagyon hasznos kérdésekre kaptak válaszokat a vállalatok vezetőitől, menedzsereitől, e tapasztalatok hasznukra lesznek az egyetem befejezése után is.
A szakmai program a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület támogatásával valósult meg, mely továbbá erősíti a BKIK azon célját és stratégiai szerepét, hogy hidat képezzen a jövő generációi és a vállalkozói ökoszisztéma között, és erősítse a vállalkozások és a tudásközpontok együttműködését.
A hallgatók így foglalták össze a szakmai céglátogatás tapasztalatait:
GE Vernova
„A GE Vernova egy energetikai berendezéseket gyártó és szolgáltató vállalat, akiknek globális szerepük meghatározó és a magyarországi gyáruk a második legnagyobb az amerikai után. Az gyár körbejárása előtt a LEAN csapat egyik mechatronikai mérnöke, Gerőfy Márton tartott előadást a vállalat felépítéséről és működéséről. Itt megtudhattuk, hogy a cégcsoportot pár éve feldarabolták, hogy az egyes rosszabbul teljesítő egységek ne befolyásolják a részvény árfolyamát. Fontos volt továbbá, hogy megismerhettük a különböző értékáramokat, amelyek mentén a gyártás folyik, illetve, hogy az egyes turbinák hogyan működnek és épülnek fel. A gyár bejárása fokozott figyelmet igényelt, mivel a cég hatalmas gépekkel dolgozik. A GE Vernova nemrégiben kezdett el teljesen átállni a LEAN stratégia követésére, melyre már korábban is tettek erőfeszítéseket. A túra során kiderült, hogy a GE Vernova négyszer akkora, mint a legközelebbi versenytársa, a Siemens. Megtudtuk, hogy vannak olyan erőforrások, amelyek a következő 30 évre már le vannak kötve. Elképesztő volt hallani, hogy mekkora igény van a fosszilis energiára, annak ellenére, hogy a legtöbb ország igyekszik a fenntarthatóság jegyében zöldebb megoldásokat találni. A látogatás nagyon tanulságos volt, érdekes volt látni, hogy egy több ezer fős vállalat miképp szervezi a belső folyamatait, és mekkora hatással van a régió munkahely teremtérése és az ország gazdaságára egyaránt.”
Köszönjük a program megvalósulásának lehetőségét Sczigel Mártának, a GE Vernova vezető pénzügyi elemzőjének, a Corvinus alumnájának!
Veresi Paradicsom Kft.
„A Veresi Paradicsom Kft. egy Magyarországon piacvezető paradicsomtermesztő cég, amely a Jemefy Technologies cégcsoport egyik vállalata. A holding tulajdonosa Márkus Zsolt üzletember. A látogatás során betekintést kaptunk arról, hogy milyen egyéb cégei is vannak a tulajdonosnak, és ezek milyen módon kapcsolódnak a Veresi Paradicsom működéséhez. Ilyen cégek például Dymex Supply Kft és a Powerpak Kft.
A Veresi Paradicsom ügyvezetője, Szabó András volt velünk a látogatáskor, aki ismertette a vállalkozás működését. Az utóbbi években a paradicsom termesztése mellett elkezdtek szamócát is ültetni, aminek a minősége ugyancsak világszínvonalúnak mondható. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország összes Michelin csillagos éttermében beszállítók. Képet kaptunk arról, hogy jelenleg nagyon küzd a cég egy olyan káros baktériummal, amely igen jelentősen fertőzi a paradicsomokat, mely a vállalat gazdaságos működésére is erősen hatással van. Az addigi közel 1,8 milliárdos árbevételük a felére csökkent a kórokozó miatt, jelenleg is több kutatáson dolgoznak, hogy megtalálják a rezisztens fajtákat, amelyek ellen tudnak állni ennek a káros baktériumnak. Több nagy üzletlánc elsődleges beszállítói. Ilyen például a Lidl, Aldi vagy a Spar. A teljes vállalatcsoportnak az a víziója, hogy csökkentsék a mikroműanyag–felhasználást, ezt jól tükrözi, hogy folyamatosan próbálkoznak környezettudatosabb csomagolási módokat találni.
Jelenleg is több kihívással néznek szembe a mindennapokban. A Covid alatt nagyon megemelkedtek az áramköltségek, ami rájuk nagyon érzékenyen hat, hiszen télen villanyvilágítással érik el az üvegházakban azt a hőmérsékletet, amit nyáron megkap a növény a napsugarakkal. Ez jelentős pluszköltségeket jelent. Ott tartózkodásunk alatt is folyt az építkezés a telephelyen, ugyanis hamarosan egy új látogatóközpontot adnak át, ahol majd fogadni tudják a hozzánk hasonló, odalátogató érdeklődőket. A vállalat jelenleg is gőzerővel dolgozik azon a stratégián, hogy ez a beruházás a következő években megtérülhessen a számukra.
A túra során megtudhattuk azt is, hogy miként vezették be a mesterséges intelligenciát a mindennapi munkába is. Az öntözés, valamint a növények állapotának figyelésében az AI-nak hatalmas szerepe van, ugyanis folyamatosan naprakész információkat közöl a munkatársakkal, akik erre támaszkodva tudnak tovább dolgozni. Emellett ahhoz, hogy kiváltsák a humán erőforrást, illetve, hogy időt is spóroljanak, levelező gépeket is használnak, amelyek jelentősen gyorsítják a levelezési munkafolyamatot.
Az üvegházakban semmi olyan növényvédelmet nem használnak, mely káros lehet a dolgozókra. Érdekes volt, hogy az üvegházba méheket is telepítettek a beporzás elősegítésére. Ennek a lépésnek komoly terméshozam–emelkedés volt az eredménye.”
Köszönjük az üzemlátogatást Szabó Andrásnak és Márkus Zsoltnak!
A kiránduláson két turnusban, 22-22 fős csapatokra osztódott a csoport, hogy mindkét cégnél megfelelően tudják bejárni az üzemi és -gyáregységeket. A turnusok közötti logisztikát charterbusszal kivitelezték és szendvicsebéd is jutott mindenkinek.
A program szakmai felelősei a Vállalkozásfejlesztés- és menedzsment Tanszék oktatói, Mihalkovné Dr. Szakács Katalin és Dr. Szabó Krisztofer voltak.
Írta: Barati Eszter, Dancsó Dániel, Mocsári Keve, Molnár Dániel, Palotás Alíz, Ungureán Zsombor