A szankciók hatásai, az MI ösvényei és az innováció dilemmái az év legmenőbb konferenciáján
Január 28-30. között rendezték a Budapesti Corvinus Egyetemen a GeoInno2026 nemzetközi konferenciát, a Geography of Innovation konferenciasorozat nyolcadik állomását, amely idén először talált helyszínre Kelet-Közép-Európában. A háromnapos rendezvény azt vizsgálta, miért marad meghatározó tényező a földrajzi környezet a mesterséges intelligencia és a gyors digitalizáció korában is – hol születik az innováció, hogyan terjed, kik tudják megtartani a létrejövő értéket, és milyen mellékhatások jelennek meg, amikor a technológiai változás a mindennapi működést is átformálja.
A plenáris előadások és panelbeszélgetések közös tanulsága az volt, hogy a technológiai átalakulás ritkán írható le egyenes vonalú fejlődéstörténetként. A geopolitikai sokkok átrendezik a kereskedelmi kapcsolatokat, a városokon belüli apró térbeli különbségek döntik el, hol sűrűsödnek a lehetőségek, a tudás terjedése pedig nem automatikus folyamat: intézményi keretek, kapcsolathálózatok és vállalati döntések határozzák meg, mi válik tényleges innovációvá, és mi marad megvalósulatlan ígéret.
A szankciók hatása: a tiltólistákon túl a piac is reagál
A nyitó plenáris előadás központi kérdése az volt, hogy “működnek-e a szankciók”, és ha igen, milyen csatornákon keresztül fejtik ki hatásukat. Beata Javorcik, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza, az Oxfordi Egyetem közgazdaságtan professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy az az orosz-ukrán háborút, és az Oroszországra kirótt szankciók hatásairól szóló 2022-es előrejelzések gyakran leegyszerűsített ok-okozati képletre épültek: ha megszakítjuk a gazdasági kapcsolatokat, a célország gazdasága gyorsan és látványosan összeomlik. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
Az előadás szerint a szankciók nem csupán jogi korlátozások, hanem erőteljes gazdasági jelzések is. A hivatalos tiltólisták mellett legalább ennyire fontos, hogyan reagálnak a vállalatok, bankok és biztosítók. A reputációs kockázat, a másodlagos szankcióktól való félelem, valamint a finanszírozási és biztosítási feltételek szigorodása gyakran arra készteti a piaci szereplőket, hogy a kötelező előírásokon túl is visszafogják tevékenységüket. Ez a magánszereplők döntésein keresztül érvényesülő hatás mérhető nyomot hagy a kereskedelemben: a visszaesés nem pusztán a tiltott termékek körére korlátozódik, hanem a bizonytalanság és a kockázatkerülés általános légköréből fakad.
A közvetlen export csökkenése tehát csak a történet egyik része. Egyes áruk és kapcsolatok közvetítő országokon keresztül fennmaradhatnak, miközben a nyugati márkák és szolgáltatók jelenléte sokszor gyorsabban és mélyebben szorul vissza, mint amit a jogszabályok önmagukban indokolnának. A szankciók hatását ezért nem lehet pusztán szabályozási szövegekből levezetni: érteni kell a piaci szereplők magatartását, a pénzügyi csatornák beszűkülését, valamint azt is, miként épülnek be ezek a döntések az ellátási láncok és szerződéses kapcsolatok rendszerébe.
A térbeliség közvetlen és áttételes hatásait érzékeltette a második nap két további plenáris előadása is. Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem docense szerint a vállalkozói dinamika nem városi átlagokban, hanem a városon belüli apró térbeli egységekben dől el: utca- és negyedszintű környezetek határozzák meg, kik kerülnek kapcsolatba egymással, honnan érkezik a tudás és a tőke, és milyen gyorsan alakul ki a bizalom. Az ilyen vállalkozói gócpontok kialakulásának ugyanakkor ára van: a szolgáltatási szerkezet átalakulása és a kiszorítási folyamatok azt is befolyásolják, kik tudnak belépni a piacra.
Lee Fleming, a Kaliforniai Berkeley Egyetem innovációkutató professzora a tudás terjedését vizsgálta. Azt elemezte, miként jut el egy szereplőnél létrejövő új ismeret másokhoz, és ez milyen feltételek mellett ösztönöz további innovációt. Eredményei szerint a hatás erősen kötődik a földrajzi közelséghez, különösen a vállalatok közötti tanulás esetében. A következtetés világos volt: a tér nem háttér, hanem az innováció egyik alapvető magyarázó tényezője.
Mesterséges intelligencia és innováció: széles használat, koncentrált haszon?
A konferencia második napján az „MI az innovációban” című panel azt vizsgálta, vajon az MI-hez kapcsolódó innováció néhány nagy központban összpontosul-e, vagy a használat képes valódi regionális terjedést és helyi alkalmazkodást létrehozni. A beszélgetésben Carolina Castaldi, az Economic Geography tudományos folyóirat szerkesztője és az Utrechti Egyetem professzora, Yufang Hou innovációkutató, Ignácz Péter, a KPMG gépi tanulással foglalkozó szakértője; Johannes Wachs innovációkutató a Corvinusról, Tommaso Ciarli innovációközgazdász, valamint Vasco de Oliveira Janeiro, a European Institute of Innovation and Technology technológiai stratégiai szakértője vett részt.
A vita egyik visszatérő megállapítása az volt, hogy a nagy nyelvi modellek már ma is kézzelfogható előnyt jelentenek az ötletelésben és a gyors prototípus-készítésben, amennyiben segédeszközként alkalmazzák őket. Ugyanakkor hangsúlyosan jelent meg a kockázat is: a modellek meggyőző formában tudnak téves állításokat előadni, ezért használatuk csak alapos ellenőrzéssel, rendezett adatkezeléssel és világos felelősségi viszonyok mellett biztonságos. A vállalati bevezetés jellemzően fokozatos: először az egyéni hatékonyságot javító eszközök jelennek meg, majd munkafolyamatok és szervezeti rutinok alakulnak át, és csak ezt követheti az üzleti modellek mélyebb változása.
Fontos dilemmaként rajzolódott ki, hogy a használat földrajzi terjedése nem feltétlenül jár együtt az érték helyben maradásával. Miközben az MI mint munkaeszköz gyorsan elterjed, a számítási kapacitás, a felhőszolgáltatások és a platformszolgáltatók szerkezete könnyen újra központosítja a létrejövő érték jelentős részét. Innen jutott el a beszélgetés az európai kapacitásépítés kérdéséhez: mennyi összehangolásra van szükség, hogyan kerülhetők el a párhuzamos beruházások, és érdemes-e egyetlen kiemelt szereplőre építeni, vagy inkább sokszereplős, versengő ökoszisztémát volna célszerű kialakítani.
Az innováció árnyoldalai: helyettesítések és leépülési pályák
A zárónapon az innováció árnyoldalairól szóló panel arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedvezőtlen következmények ritkán köthetők egyetlen „rossz” innovációhoz. Gyakrabban a döntési folyamatok és a technológiai helyettesítések mellékhatásai vezetnek problémákhoz, miközben a szabályozás sokszor csak utólag próbál lépést tartani a fejleményekkel.
A beszélgetésben Arianna Martinelli innovációkutató, Hillary Vipond gazdaságtörténész, Jiří Blažek regionális gazdaságtan professzor, Markus Grillitsch és Johannes Glückler gazdaságföldrajz-professzorok vettek részt.
Martinelli a vegyipari példákon – köztük a tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokat korlátozó Stockholmi Egyezmény hatásain – mutatta meg, hogyan lesz a kikényszerített változás olykor csak látszólagos előrelépés, miközben az elvben kiszűrt veszélyes tulajdonságok tovább öröklődnek. Vipond történeti példákkal azt emelte ki, hogy a technológiai átalakulás következményeit az általuk kiváltott sokkok nagysága, térbeli eloszlása és időbeli lefutása együtt határozza meg – és ha ezek egyszerre kedvezőtlenek, a hatás könnyen túlnő a munkaerőpiacon, és intézményi reakciókat kényszerít ki.
A regionális nézőpontot következetesen kiemelő Blažek arra figyelmeztetett: az innovációs pályák nemcsak felfelé ívelhetnek; a növekedés mellett rendszeresek a visszaesési, szűkülési és kivonulási folyamatok is, amelyek egy-egy térség gazdasági szerkezetét alapjaiban alakíthatják át. Grillitsch az “irányított”, például fenntarthatósági és geopolitikai célokhoz igazodó döntések és a helyi döntések feszültségét hangsúlyozta: a nagy célok eléréséhez kapcsolódó nyereség és a döntések terhe térben gyakran szétválik, ezért az átalakulások társadalmi elfogadottsága és igazságossága nem mellékes kérdés. Glückler érzékletes példákat felhasználva tekintette át az innováció hatásának várt és nem várt pozitív és negatív hatásait, és amellett érvelt, hogy az innováció nem jó vagy rossz, hanem gyakran ellentmondásos, ami azért lehet hasznos, mert az ellentmondásos innováció körül kialakuló társadalmi párbeszéddel lehet az innováció nem kívánt hatásait csökkenteni.
A konferencia záró üzenete szerint az innováció nem csupán technológia kérdése, hanem intézményi és térbeli rendszer, ahol a korai döntések minősége dönti el, mennyi marad helyben a haszonból, és mennyi válik később már csak nagy költséggel kezelhető mellékhatássá.