Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

A nemzetközi politika, a gazdasági összeomlás vagy a belső ellenállás vethet véget a háborúnak? – interjú Sz. Bíró Zoltánnal

2022-04-07 09:45:28

Gazdasági szakadék, politikai elszigeteltség és egy valóságtól elszakadó vezető. Sz. Bíró Zoltánnal beszélgettünk arról, milyen jövő vár Oroszországra.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Az eredeti cikk a Közgazdász Online Hallgatói blogon érhető el.

Írta: Engelbrecht Azurea, Borítókép: Karollyne Hubert, Unsplash

Meddig fog tartani a háború és hogyan érhet véget?

Több mint egy hónapja tart az ukrajnai háború, de egyelőre nem látjuk a végét. Sz. Bíró Zoltán szerint az oroszok rövid hadjáratra készültek, és biztosra vehető, hogy az invázió nem az elképzelt menetrend szerint halad.

„Arra számítottak, hogy sóval, kenyérrel és virágözönnel fogják várni őket” – mondja a szakértő.

Ez nyilvánvalóan nem történt meg, azonban úgy tűnik, nem volt B vagy C terv arra az esetre, ha az ukránok nem szívesen fogadják az orosz hadsereget, úgyhogy ezt menet közben kellett pótolni. Az is jól látszik, hogy nem állnak Oroszország rendelkezésére megfelelő mennyiségben olyan precíziós fegyverek, amelyekkel csökkenteni lehetne a polgári lakosság veszteségeit, és bár erőforrásokban Oroszország jóval nagyobb tartalékokkal rendelkezik mind a fegyverek, mind a személyi állomány terén, az ukránok kitartása és morálja nagyságrendekkel múlja felül az oroszokét. „Különösen a fiatal oroszokét, akik sorkatonaként kerültek a frontra, és 18-21 évesen nem egy a valóságtól már rég elszakadt diktátorért akarnak meghalni” – teszi hozzá Sz. Bíró Zoltán.

A szakértő szerint az elmúlt napokban nagyjából megmerevedtek a frontok, egyik fél sem tud jelentős ellentámadást indítani. Egy ilyen helyzetben jogos feltételezés, hogy kölcsönös érdek lehet előbb egy fegyverszünet, majd egy – a tartós rendezést biztosító – békeszerződés megkötése. Egyelőre azonban mindkét félnek vannak olyan feltételei, amelyekről nem hajlandó lemondani. Putyin azért nem engedhet, mert az politikai meggyengülését, sőt talán még bukását is jelenthetné, az ukránok pedig azért nem engedhetnek, mert ez a konfliktus nemcsak az ország területéről szól, hanem elvekről is. Mindenekelőtt arról a jogról, hogy az ukránok szabadon dönthessenek arról, hogy miképpen szeretnének élni.

„Nem tudom elképzelni, hogy létrejöjjön egy olyan fegyverszüneti megállapodás, amelyben kijelentik, hogy a Krím Oroszország része és Kelet-Ukrajna korábban megszállt területei független államok, azaz nem Ukrajna részei” – mondja Sz. Bíró Zoltán.

Az ukránok jelezték, hogy hajlandóak lemondani a NATO-tagságról, amennyiben egyes vezető hatalmak, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Törökország garanciát vállalnak Ukrajna semlegességének védelmére. Ilyen már volt korábban: az 1994-es Budapesti Memorandum azt az ígéretet fogalmazta meg, hogy – cserébe azért, hogy Ukrajna lemond a területén maradt szovjet nukleáris fegyverekről – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország garantálja az ország területi épségét, határainak sérthetetlenségét és szuverenitását.

Ez nem valósult meg, hiszen maga az egyik garanciavállaló szegte azt meg először még 2014-ben a Krím annektálásával, majd idén februárban Ukrajna nyílt megtámadásával. Ahhoz, hogy Kijev vállalja a semlegességet, a Budapesti Memorandumnál erősebb garanciákra van szüksége. Mégpedig arra, hogy ha támadás érné az országot, a garanciavállaló államok azonnali és kiterjedt katonai segítséget nyújtsanak. Ez – már amennyiben megszületne az említett dokumentum – a gyakorlatban erősebb védelmet jelenthetne, mint a NATO-tagság, ezért Putyin aligha fogja azt elfogadni – véli Sz. Bíró Zoltán.

Mi a helyzet Putyinnal?

Kép forrás: Pixabay

Sokan az elnök kétes elmeállapotának tulajdonítják az Ukrajna megtámadására vonatkozó döntést. Az Oroszország-szakértők jelentős része az utolsó pillanatig valószínűtlennek találta a háború kitörését, hiszen Oroszország és Ukrajna képességeit és a nyugati szankciókat számításba véve nem tűnt racionális lépésnek a fegyveres hadművelet elindítása. Sz. Bíró Zoltán szerint is „felfoghatatlan” a döntés, azonban valószínűbbnek tartja, hogy az elmeállapot körüli problémák helyett inkább az autokratikus rendszer természetére vezethető vissza ez az önsorsrontó lépés.

„Nincs az az erős személyiség, amelyet az évtizedeken át gyakorolt korlátlan hatalom ne torzítana el” – mondja a szakértő.

„Ehhez jön a kétéves elszigeteltség a Covid-járvány miatt, és egy harmadik elem: Putyin utóbbi években publikált esszéi arról árulkodnak, hogy történelmi és geopolitikai mániák, fantazmagóriák kerítették hatalmába – ezek együtt pedig erősen torzították a személyiségét és a reális helyzetfelmérő képességét.” Ez azonban nem újdonság. 2014-ben, a Krím annektálása után az ausztráliai G20-csúcson Putyin külön is találkozott Angela Merkellel. Hosszú beszélgetésüket követően a német kancellár – aki mindig is igyekezett szót érteni az orosz elnökkel, és nem volt kimondottan barátságtalan vele szemben – úgy nyilatkozott, hogy Putyin más világban él. Magyarul: elvesztette realitásérzékét.

A demokráciák egyik előnye, hogy a belső fékek és a visszacsatolások nagyobb eséllyel óvják meg a rendszert a rossz döntésektől, de még rossz döntés esetén is korrigálni tudnak, az autokráciákból ez hiányzik. Sz. Bíró szerint Putyin közelében nem látni olyan embert, aki merne hangot adni eltérő véleményének. Ha ez hosszú időn át folyik, akkor az elnök asztalára kerülő jelentések is kezdenek torzulni, és igazodni fognak ahhoz, amit Putyin hallani akar – ez történhetett az ukránok várható magatartását leíró jelentéssel is. Mert az elnök azt hitte, hogy az orosz csapatokat felszabadítóként fogják fogadni, és nem lesz komoly ellenállás, a jelentéstevők is feltehetően valami ilyesmit írhattak a Putyin asztalára kerülő elemzésükbe.

Az autokráciák – némiképp leegyszerűsítve – három pilléren alapulnak: a relatív gazdasági sikerességen, a hazugságokon, amelyek egy alternatív világot építenek fel, és a megfélemlítésen. Ha Putyin a háború után is az elnöki székben marad, valószínűleg tovább növeli a repressziót, ahogy azt a háború kitörésével meg is kezdte. Az is valószínűnek tűnik, hogy bármilyen kompromisszum is születik, a putyini rendszer azt úgy fogja beállítani a hazai közönségnek, hogy Oroszország győzött, Moszkva megvédte a Kelet-Ukrajnában élő oroszokat, vagy úgy, hogy a szakadár területeket szuverén államként ismeri el és segíti, vagy úgy, hogy magához csatolja azokat. Ezen pedig semmit nem fog változtatni az a körülmény, hogy ezeket a változásokat Ukrajna de jure nem ismeri majd el. 

„Olyan ez, mint egy szépen felépített épület, amit odatolnak az orosz nagyközönség elé, hogy gyönyörködjön benne” – jegyzi meg Sz. Bíró Zoltán.

Valószínűleg azért is mindent megtesznek majd, hogy a nehézségeket kizárólag a Nyugat felelősségeként állítsák be. Ez egyébként politikai menekülőutat biztosíthat Putyinnak, aki a mai oroszországi médiaviszonyok mellett gond nélkül elhitetheti az orosz társadalom nagy részével, hogy a Nyugat a szankciókat anélkül is bevezette volna, hogy mi megindítottuk volna „különleges műveleteinket” Ukrajnában. E narratíva felmondása egy ideje már javában tart.

Az elnök hatalmának esetleges, ugyanakkor rövid távon aligha valószínű megdőlése azonban rengeteg ismeretlen következménnyel járhat. Az oroszok nagy része évek óta a Putyin által kreált információs buborékban él, és bár ennek a buboréknak a felszakadása egyesek számára megvilágosodásként hatna, míg másokat derekasan sokkolhat majd. Tapintatot és együttérzést igényel az orosz nép szembesítése azzal, hogy évek óta szinte minden fontos kérdésben hazudtak nekik. Egy majdani orosz hatalomváltás esetén az új vezetés feladata nemcsak a nyugati  viszonyok rendezése és a gazdaság szakadékból való kiemelése lenne, de a félrevezetett emberek rehabilitálása, valósághoz való visszavezetése is, ami nem fog egyik napról a másikra megtörténni.

Tüntetések Oroszországban: lehet-e hatása a társadalmi ellenállásnak?

Forrás: Dea Piratedea, Unsplash; Képünk illusztráció.

Az információ korlátozásának az is része, hogy miután 2021 januárjában Alekszej Navalnij ellenzéki vezető visszatért Oroszországba és letartóztatták, a megmaradt független médiát és NGO-kat is elkezdték felszámolni. Az orosz társadalom egy része persze látja, hogy a szankciók bevezetése a putyini rezsim Ukrajna elleni agressziójára adott válasz. Azonban az is jól látszik, hogy a rendszer már jó ideje készült erre a helyzetre, vagyis arra, hogy Ukrajna megtámadása esetén a korábbiaknál is komolyabb szankciókra számíthat, és ez jelentős tiltakozási hullámot válthat ki. Ezért időben elkezdte a még megmaradt ellenzéki csoportok, szervezetek és médiumok felszámolását, hogy ne legyen olyan belső ellenzéke, amely mozgósítani tudná a társadalom ellenállásra kész, még megmaradt csoportjait. „

Ennek ellenére az oroszok egy része – hihetetlen bátorságról tanúbizonyságot téve – nap nap után tüntet. De kevesen vannak, mert Oroszországban tüntetni már jó ideje nem ugyanaz, mint Nyugat-Európában – ezek az emberek képviselik Oroszország lelkiismeretét és humanizmusát, vagyis a jobbik arcát” – teszi hozzá a Sz. Bíró Zoltán.

A tüntetéseknek fő szerepe nem a rendszer megdöntése lehet: a szakértő szerint „konszolidált autokráciákat az utcáról nem lehet békés tüntetésekkel megdönteni”, de szerepük mégis fontos, mert biztatást adhatnak az elit azon csoportjainak, amelyek készek lennének szembeszegülni Putyinnal. „Egyelőre nem látjuk, hogy az orosz eliten belül lennének dezertálók, azonban biztosan vannak olyanok köztük, akiknek a fejében már megfordult, hogy Putyint le kellene venni a sakktábláról. A kérdés csak az, hogy lesz-e ehhez elég bátorságuk és lehetőségük” – mondja a szakértő.

Az ukrajnai oroszok is nehéz helyzetben vannak: leginkább róluk hitte azt Putyin, hogy tárt karokkal várják majd a „felszabadító” orosz hadsereget, azonban ők is ugyanúgy áldozatul esnek a hadműveletnek, mint az ukránok. Harkiv például egy orosz többségű város, amely orosz bombázás alatt áll. Az ott élő oroszok, akik nagy többsége eddig is lojális volt a kijevi hatalomhoz, most, hogy hetek óta bombázzák őket, még inkább hűséges az ukrán vezetéshez és az ukrán államhoz. Közülük nem kevesen harcolnak az ukránok oldalán, mert látják, hogy mit kínál nekik az „orosz világ”. 

A kelet-ukrajnai oroszok Kijev iránti hűsége, ami most nagyon világosan megmutatkozott, a háború után új alapokra helyezheti az Ukrajnában élő ukránok és oroszok viszonyát.  Ez nem csak politikailag és erkölcsileg lenne indokolt, de abban a tekintetben is előnyére szolgálna az országnak, hogy a két nép együttélésének méltányossá tételével jelentősen nőne Ukrajna belső stabilitása.

„Zsákutca, azaz inkább szakadék”: következmények Oroszország gazdaságára nézve

Forrás: Pixabay

Oroszországot február óta számtalan gazdasági szankcióval sújtották, ezek nagy részét valószínűleg sokáig nem vonják vissza. A szankciók egy része állami, de a világ vezető vállalatai is sorra függesztik fel kapcsolataikat az országgal és az orosz partnervállalatokkal. 

Az orosz gazdaság már 2014 óta nincs jó formában. Kevés a külföldi közvetlen befektetés, és korlátozott a hozzáférés a kettős rendeltetésű, azaz civil és katonai célokra is felhasználható technológiákhoz és eszközökhöz. A Krím annexiója óta ez lesz a negyedik recessziós év. Az eddig közzétett prognózisok az idei évre 7-9 százalékos recessziót jeleznek előre, de a visszaesés az újabb szankciók függvényében akár kétszámjegyűvé is válhat. Egyre inkább ez az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Az Oroszországba beáramló termékek és technológiák listája sorra rövidül, a félvezetők és chipek hiánya különösen súlyos hatással bír. Az országot elzárták a megtakarításaitól, a nemzetközi jegybanki tartalékok több mint felét lefoglalták, ami pedig megmaradt, az jüan vagy monetáris arany.

A háború az ország hírnevének is katasztrófát jelentett: sokáig nem fognak szabadulni attól, hogy mindenféle jogalap és indokoltság nélkül megtámadtak egy szuverén államot. Sz. Bíró Zoltán szerint ezt az orosz társadalom is érezni fogja, hiszen a szankciók őket sújtják, és diszkriminációt is tapasztalhatnak majd, noha nyilván nem mindenki érdemli azt meg. Az orosz gazdaság elég nagy, hogy ne omoljon össze a büntető intézkedésektől – ahogy a kisebb országok, így Irán is kibírtak már hasonlót –, de az életminőség drámaian romlani fog, a mindennapi élet színterei megváltoznak: sok minden, ami eddig gond nélkül elérhető volt, az eltűnik az orosz polcokról, köztük számos közszükségleti cikk és ruházati termék.

Ami súlyos következményekkel járhat, az a gyógyszerellátás: 

„már most is probléma van az inzulinellátással. Nem azért, mert szankció alá esne, hanem mert a megszokott szállítási láncok megszakadtak. Komoly morális dilemma, hogy mi az, amit megtehet a szankciós politika, és mi az, amit nem” – mondja a szakértő.

Sz. Bíró Zoltán szerint „ha van fájdalmas szankció, ami Oroszországot sújthatja, az a szénhidrogén-export korlátozása” – a kőolaj ugyanis az ország legfontosabb bevételi forrása. A Nyugat rendkívüli erőfeszítéseket tesz, hogy függetlenedjen az orosz energiaimporttól. A kőolaj és származékainak beszerzését viszonylag rövid idő alatt pótolni lehetne más forrásból, és bár a földgáz bonyolultabb eset, pár éven belül ez is megoldható a szakértő szerint. 

Az EU tagállamait ez különböző mértékben érinti, ugyanakkor Sz. Bíró szerint azon országoknak sem szabadna elutasítani az energiahordozók vásárlásának korlátozását, amely országokat ez az átlagnál jóval súlyosabban érint. Szerinte szolidaritást kell vállalni a többi EU-s országgal és a szabadságáért küzdő Ukrajnával, és el kell érni, hogy az ebben a tekintetben kedvezőtlenebb helyzetben lévő országok veszteségeit vagy annak egy részét az EU kompenzálja. „A napokban vezető hír volt, hogy Luhanszk megyében orosz harckocsik szétlőttek egy öregek otthonát, 56-an haltak meg. És akkor még nem is beszéltünk a borzalmas bucsai vérengzésről, a  visszavonuló orosz erők által hátrahagyott Kijev közelében lévő város tragédiájáról – nem tudom, hogy ezek után lehet-e még a gázról afféle szatócs módjára értekezni, miközben közvetlen szomszédságunkban emberek százai, sőt ezrei halnak meg” – jegyzi meg a szakértő.

Kína sem segít: Oroszország teljesen elszigetelődik? Nemzetközi politikai kilátások

Forrás: Mathias P.R. Reding, Unsplash

Oroszország a nemzetközi rendszerben elfoglalt helye azonban bonyolultabb ügy: a második világháború egyik győztes állama, a Szovjetunió jogutódjaként Oroszország a nemzetközi jogrend egyik privilegizált szereplője, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Ilyenformán nemzetközi jogilag gyakorlatilag szankcionálhatatlan, egyedül az ENSZ Közgyűlésben születhet róla nem kötelező érvényű határozat. Ez meg is történt, és megmutatta, hogy milyen mértékben maradt magára Oroszország, hiszen kizárólag olyan államok szavaztak az elitélő határozat ellen – mindössze négyen – amelyek valamilyen módon kiszolgáltatottak Moszkvának.

Kína tartózkodott a közgyűlési határozat elfogadásakor, és valószínűleg nem fog olyan politikai és gazdasági segítséget nyújtani az oroszoknak, mint azt a Kremlben feltételezhették. A kelet-ázsiai ország már jó ideje elég nagy ahhoz, hogy saját érdekeit és céljait helyezze előtérbe, így a szoros katonai szövetséget is elhárította, mert a szakértő szerint „túl zajosnak és kockázatvállalónak találta az orosz külpolitikát”, és nem akart olyan ügyekben érintetté válni, amelyek nem az övéi.

Oroszország eddig is képviselt destruktív politikája ebben a háborúban teljesedik ki, és ezzel a nemzetközi rend olyan felbontójaként jelenik meg, amire a világnak – és különösen az EU-nak és a NATO-nak – fel kell készülnie. Ha Putyin hatalmon marad és a belpolitikai változások hiánya miatt továbbra sem lehet majd bizalommal fordulni Oroszországhoz, a külvilág egyetlen opciója Oroszország minél teljesebb elszigetelése marad. Ehhez az EU-ban és a NATO-ban is nagyon ébernek kell lenni, így valószínű, hogy a két nyugati szervezetben fennmarad a sürgős helyzet miatt megindult lendület és összefogás. Azonban a helyzet jelenleg bizonytalan, és amíg nem látjuk a háború végét, addig érhetnek minket meglepetések.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.19. - 04:36:35