Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

A kutatási kiválóságot díjazták a Corvinuson 

2022-04-11 13:36:19

2022. április 8-án adták át ünnepélyes keretek között a Corvinus [Nemzetközi] Kutatási Kiválóság (CKK-22) díjakat a Corvinus Egyetemen.

Idén először rendezték meg jelenléti formában a díjátadót, ahol összesen 69 oktató-kutató, doktorandusz hallgató és mester szakos hallgató munkásságát ismerték el. 

A Corvinus [Nemzetközi] Kutatási Kiválóság elismerés a Corvinus hallgatói, illetve oktatói-kutatói által publikált tudományos munkákat díjazza, így a CKK a nemzetközi mércével is kiemelkedő, az Egyetem szempontjából releváns kutatási eredmények ösztönzésének és elismerésének eszköze. A díjra – ami ebben az esztendőben a benyújtást megelőző három év munkásságát értékelte – nyílt pályázaton lehet jelentkezni. 

Keszey Tamara kutatási rektorhelyettes nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a Corvinus Kutatási Kiválóság az Egyetem kutatástámogatásának zászlóshajója és reméli, hogy a díjjal járó anyagi elismerés még inkább ösztönözni fogja a kiváló, az Egyetem nemzetközi láthatóságát elősegítő tudományos művek elkészítését. Továbbá kiemelte, hogy idén két új kategóriát is létrehoztak, amellyel a magyar és az angol nyelvű TDK dolgozatok szerzőit ismerik el.  

Idén 10 kategóriában összesen 88 pályázatot nyújtottak be, ezekből 69 pályázatot díjaztak, közel 94 millió forint értékben (64 oktató-kutató és doktorandusz hallgatót, 5 TDK dolgozatot). 

A doktorandusz hallgatói és az oktatói-kutatói pályaműveket négyfős Bíráló Bizottság értékelte: Benczes Réka, Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet, Keszey Tamara, Corvinus Egyetem kutatási rektorhelyettes és a CKK elnöke, Magyarics Tamás, ELTE Angol-Amerikai Intézet és Virág Gábor, Rotman School of Management, University of Toronto, Canada. A Bizottság értékelésének szempontjai az alábbi beszámolóban olvashatóak. 

A Bíráló Bizottság a pályaművek tartalmát nem vizsgálta, ehelyett a rendelkezésre álló keret pályázati kritériumok alapján optimális, motiváló és a Corvinus stratégiai törekvéseit szem előtt tartó elosztását valósította meg. A Bizottság idén is a jelentkezők tudományos teljesítményének nemzetközi rangja alapján határozta meg a díjakat, azonban ebben az esztendőben nem határozott meg a díjak odaítélésénél alsó küszöbértéket, minden a kritériumoknak megfelelő pályázó kapott díjat. A bizottság ezzel azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy az Egyetem elismeri és értékeli a nemzetközi kutatási kiválóság útján tett első szárnypróbálgatásokat is.  

Virág Gábor köszöntőjében a kutatói stratégiáról beszélt és arról, hogy minden kutatónak meg kell találnia a saját útját. Magyarics Tamás emlékeztetett mindenkit, hogy a bírálat során hosszú évek kemény munkáit értékelték, és a beérkezett pályaművek alapján kijelentheti, hogy szerencsések az Egyetem hallgatói, amiért ilyen tanáraik vannak. Benczes Réka a publikációs sokszínűséget emelte ki beszédében, hiszen idén Q1-es, Q2-es folyóiratokban megjelent publikációkon túl könyveket és könyvfejezeteket is díjaztak. Továbbá hangsúlyozta, hogy a nemzetközi tudományos trendet nagy mértékben felülmúlva, a díjazottak mintegy 40%-a női kolléga.   

Az idén először odaítélt TDK kategóriák Bíráló Bizottságának tagjai: Bartus Tamás, Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet, Berezvai Zombor, Corvinus Egyetem Marketing Intézet, Csóka Péter, Corvinus Egyetem Pénzügy, Számvitel és Gazdasági Jog Intézet és Mitev Ariel, Corvinus Egyetem Marketing Intézet és az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Mitev Ariel szerint a díj egyfajta visszajelzés a hallgatóknak, hogy érdemes továbbgondolni és folytatni a megkezdett kutatásukat. 

2022-ben az alábbi doktorandusz hallgatók és oktatók-kutatók részesültek a Corvinus [Nemzetközi] Kutatósági Kiválóság díjban: 

Legjobb magyar nyelvű TDK dolgozatok 

  • Jantyik Lili  
  • Maró Zalán Márk 
  • Till Gábor 

Legjobb angol nyelvű TDK dolgozatok 

  • Hajnal Áron 
  • Várkonyi Lídia 

PhD hallgató 

  • Asefeh Asemi 
  • Csukás Máté Szilárd 
  • Illés Ferenc 
  • Kender-Jeziorska Iga Kararzyna 
  • Kökény László 
  • Lakatos Zsolt 
  • Maró Zalán Márk 
  • Miskolczi Márk 
  • Nagy Orsolya 
  • Petróczy Dóra Gréta 
  • Szabó Ákos 
  • Szathmári Attila 
  • Szedmák Borbála 
  • Víg Attila András 
  • Yousef Katul 

Early – Mid Career Non-Research Track 

  • Balogh Jeremiás Máté 
  • Beretzky Zsuzsanna 
  • Berezvai Zombor 
  • Metz Rudolf Tamás 
  • Rigó Petra Renáta 
  • Sziklai Balázs Róbert 

Early – Mid Career Research Track: 

  • Rencz Fanni 

Early – Mid Career Researches: 

  • Juhász Sándor 
  • Vásárhelyi Orsolya 

Senior Faculty Research Track: 

  • Csóka Péter 
  • Irimiás Anna Rita 
  • Jámbor Attila 
  • Kenesei Zsófia 
  • Mitev Ariel Zoltán 
  • Neulinger Ágnes 
  • Paragi Beáta 
  • Tasnádi Attila 
  • Török Áron 
  • Vastag Gyula 

Senior Faculty Non-Research Track: 

  • Berlinger Edina 
  • Brodszky Valentin 
  • Dömötör Barbara Mária 
  • Fodor Szabina 
  • Gáspár Judit 
  • Hajnal György 
  • Harangozó Gábor 
  • Illés Tibor 
  • Jászberényi Melinda 
  • Kiss Hubert János 
  • Kollai István 
  • Kő Andrea 
  • Köves Alexandra 
  • Losonci Dávid István 
  • Malota Erzsébet 
  • Michalkó Gábor 
  • Mizik Tamás 
  • Naffa Helena 
  • Stocker Miklós 
  • Szent-Iványi Balázs 
  • Szűcs Balázs Árpád 
  • Takács Tibor 
  • Tátrai Tünde 
  • Tóth József 
  • Váradi Kata 
  • Városiné Demeter Krisztina 

Senior Faculty Researchers: 

  • Darvas Zsolt 
  • Lengyel Balázs 
  • Lőrincz László 

Grand Prize: 

  • Csató László 
Vágólapra másolva
X
×