Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Az önkormányzati rendszer az elmúlt 30 évben – Zongor Gábor előadása 2019.10.01.

A KDSZ 2019-es tavaszi félévében szervezett szakmai estek első vendégelőadója Dr. Zongor Gábor, önkormányzati szakértő, korábbi TÖOSZ elnök, nyugalmazott önkormányzati érdekvédő volt.

A magyar önkormányzatok 30 éve

A KDSZ 2019-es tavaszi félévében szervezett szakmai estek első vendégelőadója Dr. Zongor Gábor, önkormányzati szakértő, korábbi TÖOSZ elnök, nyugalmazott önkormányzati érdekvédő volt. Zongúr Úr előadásának aktualitására mi sem világít jobban rá, hogy október 13-án hazánkban önkormányzati választásokat rendeznek. Az előadás tartalmi szempontból rendezett, és az időkorlát ellenére roppant széleskörű volt. Az előadó a témákat saját élményekkel is színesítette, úgyhogy igen jó hangulatban telt ez a bő másfél óra.
Az első al-téma, az önkormányzati rendszerek kialakulása volt. Minden a tanácsrendszerből indult ki, ami 1950 és 1990 között működött Magyarországon. Ezen rendszernek fő jellemzői voltak a állami túlsúly, a patriarchális, hierarchikus centralizálódás, ami azt jelentette, hogy az állami intézményi rendszerben felülről szinte minden le volt szabályozva, kvázi szinte a tanácsokat csak végrehajtó hatalomként használták, alig volt mozgásterük. 1985-ben megkezdődött egy lassú elmozdulás az önkormányzatiság felé, ekkor jelent meg az országban a kettős jelölés, mi szerint egyes pozíciókra legalább 2 jelöltet kell állítani, hogy a lakosság választás útján tudjon dönteni. Ez a kettős jelölés biztosította azt, ami hazánkban a közelgő választáson nem mindenhol van jelen, vagyis, hogy több mint 1 jelölt induljon a polgármesteri/tanácselnöki tisztségért.

1990 szeptember 30-án megtartották a helyhatósági választásokat (40 év után először), és ezzel kezdetét vette az önkormányzatok önállósodása, amellyel egy szintre kerültek jogilag. Sokan úgy gondolták, hogy a rendszerváltás után az igazi szabadság úgy jön létre, ha a kisebb települések is önálló önkormányzattal rendelkeznek, így megvalósítva a szubszidiaritást. Ezen törekvés eredménye volt, hogy a választások után 90 új település jött létre az országban, saját önkormányzattal a helyi közösségek szervezésében. Ezen év decemberében a megyei tanácsok önkormányzatokká alakultak. Az önkormányzatokra hirtelen rengeteg feladat zúdul, széleskörű felelősséggel, ám korlátozott anyagi lehetőségekkel karöltve. Ekkor még az állam normatív támogatást adott, a kapott pénzt az önkormányzat bármire felhasználhatta, ma már pályázni kell, így nem csak összeg van megszabva, hanem az is, mire költhetik el. Fontos megjegyezni, hogy az önkormányzati rendszerben túlsúlyban vannak a községek (az önkormányzatok kb. 89%-át teszik ki számszakilag), és a lakosság közel harmada itt él (2015-ös adat).

A demográfiai kitekintő után a közigazgatás szintjeiről volt szó. 2010-től megkezdték a magyar közigazgatási rendszer átalakítását, 2013. január 1-én megjelentek a járások, az államigazgatás alsó középszintű szervei. A megyék már régóta jelen vannak, a 19 megyében és a fővárosban fokozatos az integráció az állami dekoncentrált szerveknél. A régiók, amelyekből hazánkban 7 db van tervezési, statisztikai és fejlesztési célokat szolgálnak.
Az önkormányzati feladatok változásáról is esett szó. Itt újfent a 2010-ben kezdődött folyamatoké a főszerep, amely során egy recentralizáció figyelhető meg. Az állam egyre nagyobb feladatot vállal a közszolgáltatásokban, ez által a feladatokat és hatásköröket újra gondolta, és újraosztotta a helyi önkormányzatoknak. Egyik ilyen elem volt a közoktatás állami feladattá tétele, a közoktatás megszűnt helyi közügynek lenni, de az óvodák maradtak az önkormányzatoknál. Itt érdemes megjegyezni, hogy habár az önkormányzat nem alapíthat iskolát, de az egyházak és alapítványok igen. Az egészségügy részleges állami feladattá átvállalása egy másik pillér. Az önkormányzati kórházakat állami feladattá tették, megszüntették a gazdasági társasági formát, ellenben a járó-beteg ellátó intézmények vegyek fenntartásúak lettek. Az egészségügyi alapellátás, illetve az orvosi ügyelet megmaradt önkormányzati feladatnak. Az állami igazgatást járási hivatalokba szervezték át, a jegyzői hatósági ügyek mintegy fele került a járási hivatalokhoz. A 200 fő alatti kistelepülési hivatalokat megszüntették. A közüzemi szolgáltatásokban (hulladék, víz-csatorna, kéményseprés) fokozódó állami szerepvállalás figyelhető meg. A feladatfinanszírozás és forrásmegosztás finomult, nagyobb számban jelentek meg a projekt pályázatok. Még ide tartozik, hogy 2012-2013 folyamán a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságállományát.

Az utolsó fajsúlyos pont a helyi autonómia és a lokális közpolitika maradt. Az önkormányzati autonómia egyrészt a hatalom decentralizációját jelenti, másrészt a szubszidiaritás elvének megvalósulása is egyben. Ezen elv az Európai Uniós csatlakozással csak felerősödött, és ezen próbál visszafogni a kormány. Az önkormányzati autonómia alapja a gazdasági stabilitás, azaz az önkormányzatoknak szüksége van kielégítő forrásokra a feladatai teljesítéséhez. Mivel az önkormányzati közszolgáltatások alapvetően az államtól kapott feladatok, ezért ezek finanszírozásában az állam is szerepet vállal. A hozzájárulás mértéke, elosztása, felosztása központi szabályokkal van szabályozva, ezeknek a mértéke befolyásolja, milyen mértékű a helyi autonómia. A helyi autonómia mértéke az önként vállalt feladatok és a rájuk fordítható közpénzek mennyiségében, valamint a kötelező feladatok ellátásának minőségében mérhető.

Az előadás zárásaként Zongor Úr pár pontban összeszedte, szerinte mik jelentenek veszélyt az önkormányzatiságra manapság, ezek közül a teljesség igénye nélkül kiemelnék párat: a helyi közszolgáltatások állami átvétele; a saját bevételi forrás megteremtése, hiánya; a fejlesztéspolitika centralizálása és a pályázat vezérelt fejlesztések, amelyek háttérbe szorít(hat)ják a helyi valós igényeket.

Fehérvári Gergely  

Kapcsolódó bejegyzések

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.29. - 06:23:38