Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Megjelent a “Tendenciák a pénzügyi tudatosságban” című kötet!

Megjelent "Tendenciák a pénzügyi tudatosságban" című kötetünk, amely a Magyar Közgazdasági Társaság Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályával együttműködésben valósult meg.

A kiadvány előszava

Magyarországon a pénzügyi tudatosság és vállalkozói kultúra fejlesztését egy speciális eseménysorozat támogatja évről évre, ez a PÉNZ7. Egy nemzetközi kezdeményezés részeként indult útjára 2015-ben Magyarországon a minden év márciusában megrendezett PÉNZ7 eseménysorozat, amely részeként hallgatói versenyek, speciális tanórák és szakmai előadássorozatok sorakoznak fel. A PÉNZ7 deklarált célja egy széles körű szakmai összefogás megteremtése a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében munkálkodó szervezetek, intézmények között. Ennek révén komoly lehetőség nyílik arra, hogy a jelenlegi és a korábbi edukációs projektek gyakorlati tapasztalatait az érintettek egymással megosszák, amelyek jó gyakorlatként segítik a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését. A program lehetőséget nyújt a téma iránt érdeklődő szakmai és nem szakmai szereplőknek a már meglévő tananyagok és programok megismerésére, tudásuk bővítésére. Az eseménysorozat nemzetközi védnökei között található Maxima holland és Matilde belga királyné.
2019-ben a PÉNZ7 hat intézmény együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg: a programot életre hívó Magyar Bankszövetség, Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Nemzeti Bank támogatásával működő Pénziránytű Alapítvány mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány is aktívan részt vett a diákok pénzügyi és vállalkozói szemléletformálását célzó eseménysorozat sikeres megvalósításában. Magyarország a PÉNZ7 programjával 170 ország közül Európából egyedüliként került be a Global Money Week eseménysorozat „Excellence Award” díj jelöltjei közé. A jelöléssel és a díjjal azon országok és szervezetek munkáját ismeri el a szervező Child and Youth Finance International, amelyek több éve folytatott tevékenysége példaértékű, valamint újszerű megközelítést képvisel a fiatalok élményszerű pénzügyi és vállalkozói nevelésében. A PÉNZ7 program tanóráin nagy számban vettek részt olyan kollégák, akik a Magyar Közgazdasági Társaság tagjai, 2019-ben pedig a pénzügyi kultúra minél szélesebb körű terjesztésének támogatására megalakult a Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztály, amelynek tagjai és vezetői jelen kötet szerzői között is megtalálhatók.
A pénzügyi kultúra tankönyvek mellett a szakemberek fontosnak tartják rendszeresen megvitatni a pénzügyi világ aktuális fejlődési irányvonalát, amelyet nem csupán az élményszerű tanulás céljából elkészített tananyagok jeleznek mérföldkövekként, de időről időre tanulmányok, cikkek és szakmai vélemények megírására is motiválja a szakma, a pénzügyi intézményrendszer és a szabályozói háttér képviselőit.
Ebben a különleges kötetben egy olyan gyűjteményt találnak az olvasók, amelyek a 2019 évben megrendezett PÉNZ7 konferenciák válogatott előadásaihoz kapcsolódnak.

Pintér Éva

A tanulmányok szerzői ABC sorrendben:

Bagó Péter PhD, adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem; MKT Fintech és pénzügyi kultúra szakosztály
Béres Dániel PhD, főiskolai docens, Budapesti Metropolitan Egyetem; kártalanítási szakértő, Országos Betétbiztosítási Alap
Budai Eleonóra PhD, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudomány Kar
Dávid Sándor, Magyar Bankszövetség
Denich Ervin, PhD hallgató, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Hornung Ágnes, Államtitkár, Pénzügyminisztérium
Horváth Zsófia, Főtitkár, Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége
Kovács Levente PhD, Főtitkár, Magyar Bankszövetség; Tanszékvezető, Miskolci Egyetem; Alelnök, MKT Fintech és pénzügyi kultúra szakosztály
Nagy Ernő Dr., Igazgató, Vállalatirányítási Igazgatóság, Fundamenta – Lakáskassza Zrt.
Németh Erzsébet PhD, Egyetemi tanár, Budapesti Metropolitan Egyetem
Pintér Tibor PhD, docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, KVIK
Pintér Éva PhD, docens, Budapesti Corvinus Egyetem; Elnök, MKT Fintech és pénzügyi kultúra szakosztály
Reisz Róbert, Alelnök, MKT Fintech és pénzügyi kultúra szakosztály

Vágólapra másolva