Földes Ferenc Kollégium
A Földes Ferenc Kollégium épülete 1910-ben épült, Szőts Imre és Siegel Albin tervei alapján. 2007-ben történt az épület teljeskörű felújítása PPP konstrukcióban. A közel 300 fős Földes Ferenc Kollégium az Egyetem főépületétől 10 perc sétával érhető el a Ráday utcában, mely miatt sokan “Ráday Kollégiumként” hivatkoznak rá. A hatemeletes épületben a 2, 3 illetve 4 ágyas szobákat zömében úgy alakították ki, hogy két szobának van egy közös vizes blokkja (mosdó, zuhanyzó, WC), melynek napi tisztán tartása a lakók közös feladata, csak néhány szoba rendelkezik saját vizesblokkal. Emeletenként van mosó-vasaló szoba 2-2 db automata mosógéppel és 1 db szárítógéppel, Szintenként található 1 db konyha 2 db biztonsági kapcsolóval ellátott villanytűzhellyel, 1 db mikrohullámú sütővel és kamra helyiség, zárható konyhaszekrényekkel, valamint közös mellékhelység. A kollégium “H” alakú épületének belső udvarában üvegtetővel fedett rendezvényterem van.
Minden szobában hallgatónként internet csatlakozási végpont és WIFI hálózat érhető el, mely 2020-ban jelentős bővítésen esett át. A földszinten TV szoba, klubhelyiség/rendezvénytér (Közgarden), aulában ping-pong asztal, társalgó rész, 1 db tanulószoba, kerékpártároló van. 2021-től megújult konditerem várja a sportolni vágyókat.
Az épületben kapott elhelyezést a TEK (Társadalomelméleti Kollégium), FAKT (Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium), valamint GYDSZ (Gyakorlati Diplomácia Szakkollégium). Minden szakkollégium külön irodával rendelkezik, a Társadalomelméleti Szakkollégiumnak még egy közösségi terme és a könyvtára is az épületben található.









Kollégiumi vezető / Dorm Manager
Földes Ferenc Kollégium, Fszt. 5
Telefon: +36 1 482 7585 • Mellék: 7585
Hasznos tudnivalók
Portaszolgálat
- Az épületben 0-24 órás portaszolgálat működik.
- A portások leellenőrzik a kártyához tartozó fénykép alapján, hogy valóban a kártyajogos tulajdonosa használja-e a kártyát a belépéshez; röviden azonosítják a kollégistákat.
- A belépőkártyát csak az arra jogosult személy használhatja, a kártya átadása fegyelmi eljárást von maga után.
- 24-6 óra között a kollégium főbejárata zárva tart. Kifelé nyomógombbal lehet távozni, befelé a portás gombnyomással ad engedélyt a belépésre.
- A portán található az elsősegély doboz. Ott lehet sebtapaszt vagy kötszert kérni.
- A portán lehet kölcsönözni a takarító eszközöket (partvis, lapát, felmosó, porszívó, vasaló), a kölcsön eszközöket a portán található nyilvántartásba fel kell vezetni. A kölcsön eszköz használatának idejére a portás a belépőkártyát megőrzi.
Beléptetőrendszer
- A kollégiumban forgóvillás, kártyás beléptetőrendszer működik. A belépőkártyát minden kollégista a beköltözéskor kapja meg.
- A beköltözéskor kapott kártyát a lakó köteles a ki-belépéskor használni, a beléptető rendszert átlépni vagy alatta átbújni, és a kártyát átruházni TILOS!
- A kártya elvesztése esetén kérjük írj levelet a foldes.seniorok@uni-corvinus.hu e-mail címre, hogy új kártyát állíthasson ki számodra a rendszergazdánk térítési díj ellenében, mely díj a Neptun rendszerben kerül kiírásra vagy a szakkollégium felé kerül tovább számlázásra.
Látogatófogadási rend
- A Lakók minden nap 7 órától 23 óráig térítés nélkül fogadhatnak látogatókat (maximum 3 főig, a felett csak írásos engedéllyel).
- A Lakó minden nap este 23 órától reggel 7 óráig maximum 1 fő látogatót fogadhatnak a szobatárs(ak) egyhangú beleegyezésével.
- A látogatófogadás térítési díját a HTJSZ tartalmazza (1500 Ft/fő/alkalom).
- Corvinusos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók ez irányú díjfizetési tételei a Neptunban kerülnek kiírásra. Hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező lakók részére a szakkollégumon keresztül kiszámlázásra kerül.
- A kiírás/kiszámlázás a portaszolgálat által vezetett nyilvántartás (Látogató nyilvántartás)alapján történik, amit a látogatófogadó a bejelentéssel egyidejűleg köteles kitölteni és aláírni.
- A látogató nyilvántartási füzetet a portán úgy kell vezetni, hogy abból a látogatót fogadó Lakóneve (Neptun kódja), szobaszáma, továbbá a látogatásban érintett naptári napok dátuma és pontos ideje egyértelműen megállapítható legyen, és azt a fogadó Lakónak alá is kell írnia látogatója fogadásakor. A nyilvántartásban a látogató nevét és arcképes, személyazonosításra alkalmas igazolványszámát is szerepeltetni kell.
- A látogató-bejelentés adminisztrációja után a fogadó Lakó látogatófogadási engedélyt kap, melynek alapján a látogatója ideiglenes, vendég belépőkártyát kaphat, és így kollégiumban történő tartózkodása biztosítottá válik.
- A látogató viselkedéséért a látogatót fogadó Lakó teljes felelősséggel tartozik.
- Egy Lakó egy hónapban maximum 15 alkalommal fogadhat térítés ellenében látogatót,maximum egyszerre egy főt, illetve egy látogató hetente maximum három alkalommal maradhat térítés ellenében a Kollégiumban. Ezen szabály megszegése esetén a Lakó a tárgyhót követő hónapban nem fogadhat térítési díjjal járó látogatót.
- A látogatófogadás rendjét súlyosan megsértő Lakó határozott időre a látogatófogadásban korlátozható, vagy határozott időre attól eltiltható, míg a látogatófogadás rendjét és a Házirendet megsértő látogató a látogatófogadásból kizárható, súlyosabb esetben a kollégiumba történő belépése is korlátozható.
- Ha ellenőrzés alkalmával látogatófogadási engedély nélkül bent tartózkodó személyt találnak a kollégium alkalmazottai, a látogatót fogadó Lakó számára büntető pont adható. Az engedély nélkül bent tartózkodó személy a kollégiumból kitiltható.
- Kiskorú látogatót kollégista csak abban az esetbe fogadhat, ha a látogató a látogatót fogadó közvetlen hozzátartozója (pl.: testvér), és a látogatófogadáshoz a szülők, vagy törvényes képviselők írásban hozzájárultak. A látogatófogadáshoz kiskorú esetében a kollégium vezetőjének előzetes engedélye és a szobatársak írásos hozzájáruló nyilatkozata is szükséges. A meglévő igazolások és engedélyek mellett is kiskorú látogatót csak azonos nemű lakók által lakott szobában lehet elhelyezni.
Orvos
A Földes Ferenc Kollégium lakói a IX. kerület 2. számú háziorvosi körzetéhez tartoznak.
- Cím: 1093 Budapest, Közraktár u. 24.
- Telefon: +36 1 217 0714
- Körzeti háziorvos: Dr. Palkó Judit
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütrötök | Péntek | |
Rendel: | 15.00-18.00 | 8.00-12.00 | 15.00-18.00 | 8.00-12.00 | 8.00-12.00 |
Mentálhigiénés tanácsadás, pszichológus
A Hallgatói Támogatás mentálhigiénés szakemberei minden corvinusos hallgató számára biztosítanak egyéni tanácsadást díjtalanul az egyetemen pszichológiai, tanulás és karrier témákban.
A tanácsadások nem alkalmasak az egyészségügyi vagy azonnali ellátást igénylő helyzetek kezelésére.
Ha azonnali segítségre van szükség a magad számára vagy valakinek a környezetedben:
- Öngyilkossági szándék vagy egészségügyi vészhelyzet esetén – Hívd a 112-t!
- Öngyilkossági gondolatok esetén – Kérj segítséget:
Telefon: 116-123
Internet elérés
Vezetékes internet:
- Minden szobában található fali vezetékes végpont, amelyre UTP ethernet kábellel lehet csatlakozni.
- A vezetékes internet használatához jelenleg nincsen szükség regisztrációra, amely a jövőben változhat.
Wi-Fi:
- A kollégiumi Wi-Fi hálózat kiegészítő szolgáltatásként üzemel.
- A lefedettség megbízhatósága a leterheltségtől , valamint a környező lakóházakban működő wi-fi hálózatoktól is függ, hogy mennyire zavarják be a saját rendszerünket
- A megbízható és gyorsabb interneteléréshez a vezetékes csatlakozás ajánlott.
- A Wi-Fi-hez való csatlakozáshoz nincsen szükség külön regisztrációra, elég a cusman azonosítóval és jelszóval történő belépés..
TILOS:
- A számítógép hálózathoz illetéktelenül csatlakozni, azon törvénysértő tevékenységet folytatni.
- A hálózatot vagy a hálózati eszközöket bármilyen módon megtámadni.
- A hálózati kapcsolatot bármilyen módon (routeren és számítógépen keresztül is) megosztani.
- Saját Wi-Fi hálózatot üzemeltetni.
- A hálózaton fájlcserélő programokat használni (dc, torrent, stb.). Ez a szolgáltatás egy hónapos felfüggesztésével jár, továbbá a kollégium vezetősége mellett azonnal bejelentésre kerülnek a BCE Informatikai Szolgáltató Központ munkatársai felé. Az Egyetem részéről a felhasználó további jogi lépésekre számíthat, ezek következményeit is a szabályt megsértő felhasználó viseli.
Fentiek megsértése esetén a szolgáltatást meghatározott időre felfüggesztjük A letiltás nem halasztható, azonnal életbe lép.
Amennyiben hibát észlel vagy problémája van a hálózattal kapcsolatban, kérjük a foldes.net@uni-corvinus.hu e-mail címre jelezni.
Hibabejelentés
- Év közben keletkezett műszaki jellegű hibákat a elsődlegesen az erre a célra létrehozott applikáción keresztül (Power Apps: Földes Ferenc Kollégium hibabejelentés) vagy a foldes.service@uni-corvinus.hu e-mail címen kérjük jelezni az üzemeltetés felé.
- A beköltözéskor feltárt hibák/hiányosságok jelzésére a KÖTELEZŐEN leadandó leltár applikáción (Power Apps: Kollégiumi szobaleltár) vagy más egyetem szakkollégistái esetében az erre a célra rendszeresített Kollégiumi szobaleltár formon keresztül van lehetőség. Elérhetőségük a hirdetőtáblákon/online platformokon keresztül van biztosítva.
- Az üzemeltetés a bejelentett hibák elhárítását órákon belül megkezdi. Munkaidőn túl csak havaria/vis maior esetekben reagál azonnal.
Tanulószoba
- A kollégium első emeletén található tanulószoba (101.), mely folyamatosan a lakók rendelkezésére áll.
- A tanulószobákban őrizetlenül hagyott tárgyakért a Kollégium nem vállal felelősséget.
Szolgáltatások
Takarító eszközök
A portáról kölcsönözhető eszközök listája:
- partvis és lapát
- felmosó vödör és mop
- vasaló
- porszívó
- ping-pong ütő és labda
Mosási, vasalási lehetőség
- A kollégium 6 szintjén (1-6) a mosókonyhákban 2-2 automata mosógép és 1-1 szárítógép áll a kollégisták rendelkezésre, továbbá szintenként egy vasaló állvány van kihelyezve.
- A gépekhez előjegyzési táblázat található a mosókonyhákban, kérjük a foglalásokat betartani. Vasaló a portán kölcsönözhető.
- Ezek rendeltetésszerű használata és tisztán tartása a lakók közös feladata és érdeke.
- A vízgyűjtő tartályok és szöszgyűjtők tisztítása a felhasználó feladata, erre fokozott odafigyelés az elvárt.
Ping-pong, társasjáték, TV szoba
- A Kollégium aulájában a lakók rendelkezésére áll egy összecsukható ping-pong asztal, melyet 8.00-23.00 óra között lehet használni.
- A hozzá tartozó ping-pong ütőket és labdákat a portán lehet kölcsönözni.
- Társasjátékok kölcsönzéséről a HÖK Kollégiumi Divíziójánál kell érdeklődni.
- TV szoba a földszinten található. Kulcsot a portán lehet regisztráció ellenében felvenni.
Konditerem
A kollégiumban konditerem működik a földszinten, melynek a használata díjköteles, előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációhoz kapcsolódó kérdőív QR kódja/linkje a beköltöző levélben kerül kiküldésre, továbbá a kollégiumi hirdetőkön és a konditerem bejáránál kifüggesztve található meg.
Használati tudnivalók a Konditermi Szabályzatban:
- A kondicionáló termet csak a Corvinus Földes Ferenc Kollégium tagjai használhatják.
- A terem eszközeit mindenki kizárólag saját felelősségére – fittségi állapotát ismerve – használhatja.
I. A konditerem minden használója köteles:
- betartani a jelen szabályzatban foglaltakat, és a kollégiumi házirendet,
- megőrizni a terem és tisztaságát,
- a termet utolsóként elhagyva a világítást lekapcsolni, ablakot bezárni.
II. A konditerem használata:
- A terembe való belépéskor ellenőrizni kell a gépek és a felszerelések állapotát.Amennyiben bármilyen rendellenesség, vagy műszaki hiba észlelhető, azt haladéktalanul közölni kell a portással, hogy az előző használó felelősségét tisztázni lehessen. Valamint az erre a célra rendszeresített hibabejelentő applikáción / emailen: foldes.service@uni-corvinus.hu jelezni kell a problémát az üzemeltetés felé.
- A teremben csak sportfelszerelésben, csere sportcipőben szabad tartózkodni, illetve edzeni.
- Az eszközök csakis a rendeltetésüknek megfelelő gyakorlathoz használhatók.
- A szabad súlyokat használatkor rögzíteni kell a rúdhoz.
- Fedetlen testrész nem érintkezhet a padokkal, törölköző használata kötelező.
- A használt eszközöket a gyakorlat befejezése után vissza kell tenni a helyére.
- A sérülések megelőzése érdekében az edzés előtt megfelelő bemelegítés végzése ajánlott.
- A teremben lehetőleg egyszerre legalább 2 fő tartózkodjon, az esetleges sérülések, balesetek elkerüléséért.
III. Felelősség:
- A gépeket mindenki csak saját felelősségére használhatja. A teremben történőbalesetekért a kollégium felelősséget nem vállal.
- A gépekben keletkező károkért annak okozója, amennyiben ez a portai nyilvántartásalapján sem állapítható meg, úgy a kollégiumi konditermet használó közössége felel.
IV. TILOS a teremben:
- rögzítetlen tárcsás súllyal dolgozni,
- a szereken pihenni,
- alkoholos állapotban tartózkodni,
- dohányozni,
- enni, hangoskodni,
- a teremből eszközöket kivinni.
Futópadhoz biztonsági kulcsa portán kérhető el.
Kerékpár tároló
A kollégium portájával szemben egy zárt és a kollégiumi belépő kártyával nyitható kerékpár tároló helyiség is a lakók szolgálatában áll, mely alkalmas korlátozott számban saját kerékpár tárolására.
Térítési díjak
Kollégiumi térítési díjakat a Hallgatói Követelményrendszer 4. kötet / Hallgatói térítési és juttatási szabályzat 6. sz. melléklete tartalmazza.
Seniorok
A senior segítők megbízásuk alapján:
- Ellátják a kollégium vezetője által rájuk bízott feladatokat,
- Együttműködnek és támogatják a kollégium vezetőjének és a műszaki koordinátorának munkáját,
- Segítik a Kollégiumi Divízó munkáját,
- Felügyelik és betartatják a kollégiumi Házirend és egyéb szabályzatok rendelkezéseit, valamint az együttélés normáit,
- Segítik a kollégisták beilleszkedését, problémáik megoldását,
- Előre meghatározott beosztás alapján ügyeletet látnak el, az épületben biztosított 0-24 órás ügyelet részeként,
Elérhetőség: foldes.seniorok@uni-corvinus.hu
Seniorok a 2022/2023-as tanévben | Feladataik |
Panák Zsófia | Általános hallgatói ügyek intézése |
Keményfi Gergely | Szakkollégiumi kapcsolattartás |
Rimóczi Martin | KDB munkájának segítése / Konditerem felügyelet |
Maróti Zoltán | Rendszergazda feladatok ellátása |
Rónyai Viktória | Általános hallgatói ügyek intézése |
Elérhetőség
- Központi email cím: foldeskoli@uni-corvinus.hu
- Telefonszám: +36 1 482 7585
- Portaszolgálat telefonszáma: +36 1 482 7581
- Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 43-45.
Ügyfélfogadás:
- Hétfő-Csütörtökig: 9.00-15.00
- Péntek: 9.00-11.30
Fenti ügyfélfogadás az alábbi esetekben változhat:
Házon kívül történő megbeszélés/ügyéntézés és egyéb okok miatt.
Ez esetben elsődlegesen a foldeskoli@uni-corvinus.hu email címen való kapcsolattartás preferált.