Ugrás a fő tartalomra

HR Bizottság

A HR szervezet bemutatkozása

A HR, mint új funkció önálló szervezeti formában 2020. január 1-én jött létre, azzal a céllal, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem megújulását élenjáró, modern emberi erőforrásmenedzsment eszközökkel, módszerekkel támogassa. Az átalakulás során az intézményi működésben, valamint az oktatás, kutatás terén is mélyreható változásokat tervezünk, melyhez szervezetfejlesztési és változásmenedzsment képességek fejlesztésével is hozzá tudunk járulni. A HR fejlesztésében egyaránt fontos hangsúlyt kap a vezetők és a munkatársak fejlesztése, folyamatos támogatása. Szeretnénk elérni, hogy az Egyetem a munkatársai számára még inkább vonzó munkahellyé váljon, ahol az európai fejlődés élvonalába való törekvés egyben a munkatársi képességek, a tehetségek kibontakozását, az egyéni fejlődési célok megvalósítását is jelenti.

A HR célja, hogy a vezetők mindennapi munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a munkatársak inspirálása, fejlesztése, a közös célok iránti elkötelezettség megteremtése, mely lehetővé teszi, hogy a munkatársak személyes érdeklődése, tudományos elhivatottsága szerint a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos közös párbeszéd a fejlődéshez szükséges feltételekről, a képzési, a külföldi szakmai tapasztalatok, együttműködési lehetőségek biztosításáról, valamint a folyamatos és sokoldalú visszajelzéseken alapuló szervezeti kultúra megteremtése.

Kiválóságra törekszünk, melyhez igazítjuk a stratégia HR gyakorlatainkat: toborzás-kiválasztás, beillesztés, teljesítményfejlesztés, képzés-fejlesztés, vezetésfejlesztés, ösztönzés-javadalmazás, melyek kialakításában a nemzetközi legjobb egyetemi HR gyakorlatokat vesszük figyelembe. Fő prioritásaink megvalósításában elsőként a teljesítmények és kompetenciák folyamatos fejlesztésére és az elért eredmények méltányos és piaci benchmarkokhoz mért valódi elismerésére összpontosítunk.  

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.18. - 23:07:38