Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

A társszerzőség mítosza?

A publikációk társszerzőinek száma nagyban tudományterület-függő, időben változó és hatással van a cikkek hivatkozásainak számára. Ezen kívül többszerzős cikkek esetén a szerzők neveinek sorrendisége is nagyban függ a tudományterülettől.

Az Economistban 2016-ban megjelent közlemény a Scopus adatbázist felhasználva objektíven vizsgálja a kérdést az 1996-tól 2014-ig kiterjedő időszakra nézve. Vannak tudományterületek, amelyeken évről évre jelentősen növekedett a cikkek társszerzőinek átlagos száma, míg más területeken lényegében stagnálás mutatkozik. Fizika és csillagászat terén 4-ről 6,5-re, az orvostudomány terén valamivel 4 alattiról 6 közelire, kémia esetén egy valamivel 3 felettiről 5 alattira, műszaki tudományok esetén 2,5 körüliről 4 közelire, a közgazdaságtanban 1,8 körüli értékről 2 felettire emelkedett a vizsgált időszak alatt a társszerzők átlagos száma, a bölcsésztudományok és a művészetek területén ez a szám 1,5 körül ingadozik. A felsorolt értékek átlagos értékek, egyes területeken nem ritka a száz vagy akár ezer feletti társszerzőjű cikkek száma.

A természettudományok esetén az első szerző hozzájárulása a legnagyobb, hozzájárulásuk a felsorolásban elfoglalt helyük szerint csökken, kivéve az utolsó szerzőjét, aki tipikusan a kutatást valamilyen értelemben szakmailag lehetővé tevő személy. Ezzel ellentétben például a közgazdaságtan esetén az ábécé szerinti felsorolás a tipikus.

A tudományterületi eltérések mögött számos ok húzódik meg. Egyrészt a problémák komplexitásának növekedése, vagy egy kutatásban több specialista részvétele valóban a társszerzők számának emelkedését indokolhatja. Másrészt a kutatók érdekeltek a publikációik számának növelésében, ami mesterséges, vagy másképpen mondva indokolatlan társszerzőségeket indukál. Az előbbi tényező jobban hat a kísérleti jellegű kutatásokra, míg az utóbbi inkább olyan területekre, ahol a publikációs lista hossza jelentősen befolyásolja az “előléptetéseket”. Azok a területek, ahol a “sok lúd disznót győz” nem érvényesül, azaz például évente inkább egy-két ütős publikációt várnak el véglegesítési döntések meghozatalakor, ellenállóbbak a mesterséges társszerzőségek kialakulásával szemben. A területek közötti eltéréseket az is magyarázza, hogy másképpen ítélik meg a szerzővé váláshoz szükséges befektetett minimális hozzájárulás mértékét. Vannak területek, ahol ha valaki csak csekély mértékben is hozzájárult a kutatáshoz, már társszerzői státuszt nyer el, míg más területeken csak jelentősebb hozzájárulás esetén válik valaki társszerzővé és bedolgozói, szellemi hozzájárulást nem jelentő részvétel esetén a köszönetnyilvánítás részben kerül csak megemlítésre. Egy kicsit eufemisztikusan nem munkával, hanem alkotói tevékenységgel lehet szerzővé válni.

Az elméleti közgazdaságtani cikkek esetén a kétszerzős cikkek számának elterjedését a cikkek hosszának jelentős növekedése és azok magasabb fokú csiszoltságának szerkesztői igénye indokolja, mivel két szerző egymás munkáját képes ellenőrizni, ezáltal nagy mértékben csökkentve a cikkekbe kerülő hibák valószínűségét. David Card és Stefano DellaVigna 2013-as tanulmánya a közgazdaságtan Top 5 folyóiratában (American Economic Review, Econometrica, Journal of Political Economy, Quarterly Journal of Economics és Review of Economic Studies) szereplő adatokon vizsgálja, hogy mennyiben vált nehezebbé a Top 5 folyóiratokban való publikálás. Ezt támasztja alá az 1990-től 2010-ig megduplázódott beterjesztések száma és ugyanezen időszak alatt megjelent cikkek számának valamelyest alacsonyabb száma. A cikkek társszerzőszámának növekedését mint egyfajta csillapító hatást említik. 1970-ben egy Top 5 cikk átlagos társszerzőinek száma 1,5 volt, ami 2012-re 2,2 körüli értékre emelkedett, viszonylag egyenletesen növekedve.

A fenti számok tükrében megállapítható, hogy valóban megfigyelhető a társszerzők számának növekedése egy viszonylag hosszú időhorizontot tekintve, melynek lehetnek valódi vagy manipulatív okai. Az okokkal nem is foglalkozva, véleményem szerint a társszerzőség jelentősége a jelenlegi diszkurzusokban túlértékelt. Ennek egyik fő okaként az alkotó tudományos tevékenység iparosítási törekvését látom, amely a támogatásokért folytatott versenyben a nagyobb csapatmunka jelentőségét hangsúlyozva kívánja megindokolni az egy csoportra jutó támogatási összeget. Ezzel együtt jár az individuális, illetve kiscsoportos munka jelentőségének leértékelése, komolyságának és létjogosultságának megkérdőjelezése, a teamwork és networking bűvös szavak varázskörében.

Tasnádi Attila

A kapcsolódó cikk elérhető az egyetemi hálózat gépeiről.
Vágólapra másolva
GEN.:2021.05.14. - 21:50:06