Ugrás a fő tartalomra

Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ

A TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ célja, hogy koordinálja a Corvinuson a társadalmi nemekre irányuló oktatási és kutatási tevékenységet, valamint egyetemünket bekapcsolja a témakörrel kapcsolatos hazai és nemzetközi tudományos hálózatokba.

A Központ közvetítő szerepet kíván betölteni a Corvinus különböző tanszékein és szervezeti egységeinek keretében tevékenykedő kollégák, valamint más hazai felsőoktatási és kutatási intézmények szervezeti egységei, illetve hasonló érdeklődésű munkatársai között. Ilyen értelemben tehát a központ intézmény- és diszciplínaközi tevékenységet kíván folytatni.

Arra törekszünk majd, hogy az eddigieknél hangsúlyosabban vegyünk részt az egyetemünkön folyó idegen nyelvű képzésekben, valamint bekapcsolódjunk a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe is.

Az oktatásban és a kutatásokban jelentős szerepet kívánunk biztosítani a témával foglalkozó PhD-hallgatóknak. Természetesen elsősorban az egyetemünkhöz is kötődő PhD-képzések résztvevőit szeretnénk bevonni a központ munkájába.

2022 tavaszán a kutatóközpont újra konferenciát szervez, hogy bemutassa az Egyetemen zajló komplex kutatási tevékenységet.

Történet

A TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ 2001-ben jött létre Hadas Miklós és Nagy Beáta kezdeményezésére. A 2000-es évek során a Budapesti Corvinus Egyetem elődintézményében az egyetemi hallgatók TársadalmiNem és Kultúra mellékszakirányon is tanulhattak. A központ fontos interdiszciplináris konferenciákat is szervezett 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben.

Corvinus
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.19. - 13:23:32