Ugrás a fő tartalomra

Keresés

Találatok szűrése

Témakörök szerint

„Továbbadni a mentorálást, amit kaptam” – Interjú Kristóf-Csáki Csillával, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatójával

Kristóf-Csáki Csilla számára a tudományos pálya nemcsak szakmai kihívás, hanem egy olyan küldetés is, amelyben a mentorálás és a tudásmegosztás kiemelt szerepet kap. Az interjúban arról mesél, mi motiválja PhD-hallgatóként, milyen meglepetések érték a doktori képzés során, és miért tartja fontosnak, hogy ő is továbbadja a kapott támogatást.

Adózás és nemzetköziség című doktorandusz konferencia

A kiemelt előadó Dr. Szudoczky Rita, PhD, hab. (WU), The Role of Principles in the International Tax Regime című előadásával.

Átlag felett, több mint 13 százalékkal többen szeretnének bekerülni a Corvinusra tavalyhoz képest

A Corvinus egyetlen osztatlan szakára több mint 40 százalékkal nőtt meg az első helyes jelentkezés az előző tanévhez képest. A mesterképzéseknél a társadalomtudományi képzések vitték el a pálmát, ezekre átlagosan 50 százalékkal több első helyes jelentkező szeretne felvételt nyerni, mint tavaly. A Corvinusra első helyen jelentkezők összlétszáma 13 százalékkal nőtt.

Megjelent a Vezetéstudomány legújabb, 2025 márciusi száma

A havonta megjelenő Vezetéstudomány szakfolyóirat a gazdálkodástudomány és a vezetéselmélet meghatározó, több, mint 55 éves múltra visszatekintő, MTA “A” kategóriába sorolt tudományos lapja.

A sport önbizalmat ad

Beszélgetés a Parasport Nap olimpikon vendégeivel

A Financial Times online verziója megérkezett

2025 márciusától az egyetemi közösség részére elérhetővé vált az FT online verziója.

Quino MI oktatási szoftver kipróbálási lehetőség!

Az oktató kezébe adja a kontrollt, hogy mikor milyen témát szeretne kiadni, de automatizálja az értékelést és a tanulás menedzselését a diákok számára.

Tudományos Nagykövet Program indul

A Nemzeti Innovációs Ügynökség olyan 16 és 28 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szenvedélyesen érdeklődnek a tudomány iránt.

Hajlandóak vagyunk többet fizetni a biológiailag lebomló műanyagért – de nem eleget

A fogyasztók hajlandóak többet fizetni a biológiailag lebomló műanyag palackokba csomagolt vízért, azonban ez nem elegendő a gyártási többletköltségek fedezésére – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.

Corvinus-BME VIK ötletverseny indult

2025. február 26-án a Budapesti Corvinus Egyetemen eldördült a startpisztoly, újtára indult a Corvinus-BME VIK ötletverseny.
Vágólapra másolva
×