Ugrás a fő tartalomra

Keresés

Találatok szűrése

Témakörök szerint

Corvinusos elnökségi tag a Nemzetközi Üzleti Akadémia Közép- és Kelet-Európai Tagozatában

Stocker Miklós egyetemi docens, a Vezetéstudományi Intézet vezetője a rangos szervezet egyik alelnöke lesz a következő 3 évben.

Úgy ad megoldást, hogy közben a megértés elsikkad – ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is.

„Miért válnak egyes tranzakciók visszataszítóvá?” – interjú Al Roth Nobel-díjas közgazdásszal

Alvin E. Roth, a piactervezés úttörő Nobel-díjas amerikai közgazdásza az utóbbi időben Bíró Péterrel, a Corvinus kutatójával közösen dolgozik vesetranszplantációval kapcsolatos közgazdasági elméleteken.

Sokszínű kínálattal várja a sportolni vágyókat a Corvinus Sport Center a Gellért Campuson

A testnevelésórák jelentős része szeptembertől már az új Sport Centerben kap helyet, ami hamarosan az órákon túl a nagyközönség számára is elérhető lesz.

Salamin Géza kollégánk állami kitüntetést kapott

A docens a városfejlesztés szakterületén végzett munkásságáért Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesült.

Két kollégánkat is kitüntették nemzeti ünnepünkön

Augusztus 20. alkalmából állami kitüntetést kapott Szántó Zoltán Oszkár rektorhelyettes, a CIAS dékánja, valamint Dr. Printz János Károly címzetes egyetemi docens.

Jövő félévben is visszatér a Hungarian Startup University Program (HSUP)

A nagysikerű kezdeményezés a következő félévben izgalmas újdonságokkal tér vissza. Az online elvégezhető kurzus, amely sarokköve lehet a kezdő vállalkozói karriernek, mostantól angol nyelven, magyar felirattal lesz elérhető, így biztosítva a résztvevők szélesebb köre számára a nagyobb hozzáférhetőséget.

„Az oktatás fejlődése valójában egy hamis kép”

A matematikai szorongás egy generációkon átívelő jelenség, melynek okát Farkas-Kis Máté részben az oktatók szerepének és viselkedésmintáiknak tulajdonítja. Hogyan alakult ez ki, valamint milyen tendenciák támasztják alá? Cikkünkben bemutatjuk kutatásának egy elemét.

Egyre sürgetőbb az igény a humánusabb gazdasági működésre

Spirituality and Business in the Anthropocene Era címmel rendezték meg a European SPES Institute 20. jubileumi konferenciáját június 20-22. között a Corvinuson, amelyen a terület legkiemelkedőbb nemzetközi kutatói vettek részt.

Megjelent a II. Corvinus Communication Conference (CoCoCo) absztrakt kötete

A mesterséges intelligencia és a képalkotás volt a fókuszában az angol nyelvű, fiatal kommunikációs kutatóknak szóló szakmai rendezvényen, melyet a Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet Kommunikáció és Média Tanszéke szervezett.
Vágólapra másolva
×